Kezdődik az NBA! Ezekre a cipőkre érdemes figyelni

A kosárlabda megkerülhetetlen szerepet tölt be az általunk annyira imádott sneaker kultúrában. A sportág epicentrumának számító NBA 2019/2020-as szezonja október 22-én startol. Mutatjuk melyik NBA kosaras cipőkre érdemes figyelni – a tovább után, szigorúan ABC sorrendben!

nba_2019_2020

Izgalmas szezon elé nézünk – cipők tekintetében is (kép forrása: teheringer.com)

adidas Harden Vol. 4

Az adidas sorai között tudhatja az egyik legmegosztóbb játékost, James Hardent. Mivel a rossz reklám is reklám, a legnagyobb figyelem a houstoniak jellegzetes szakállal rendelkező játékosára összpontosul. Ahogy megírtuk nektek, az adidas Harden Vol. 4 BOOST nélkül érkezik – a széria során először. Persze kétségeink ne legyenek, enélkül is jönni fognak a védhetetlen step back-ek és Euro step-ek!

Adidas Harden vol4 - NBA kosaras cipők

James Harden, és az első körben megjelenő adidas Harden Vol. 4 színösszeállítások

adidas N3xt L3v3l

Harden-en kívül Damian Lillard-nak és Donovan Mitchell-nek van signature lépője a három csíkos márkánál. Ezen viszonylag visszafogottabb – de ennek köszönhetően legalább kedvező árú – kosaras cipők mellett a N3xt L3v3l sziluettet érdemes megemlíteni, mely ténylegesen fűző nélküli cipő. És a tényleges alatt azt értjük, hogy egyéb kábelek, szíjak sem rögzítik külön a lábfejet. Az Atlanta Hawks idén másodéves, rendkívül látványosan játszó irányítója, Trae Young előszeretettel lép benne pályára.

adidas_n3xtl3v3l_trae_young

Az igazi fűző nélküli cipő – adidas N3xt L3v3l

Jordan XXXIV

A Jordan brand mindig a technikailag legfejlettebb kosaras cipőként hivatkozik aktuális modelljére, ami jelenleg a Jordan XXXIV – itt érthetetlen módon el vagyunk maradva, a XXXIII-ról írtunk utoljára. Az ikonikus márka új arcának megszerezték a LeBron James óta legnagyobb felhajtással a ligába érkező Zion Williamsont. Sikerült mindezt a Nike fiaskó ellenére.

jordan_34_xxxiv_zion_williamson

A Jordan XXXIV debütálása Zion Williamson lábán

Jordan „Why Not?” Zer0.2

A Jumpman logós márkának persze az újoncon túlmenően sincs oka szégyenkezni. A Harden-hez hasonlóan megosztó Russell Westbrook is a csapat tagja – aki ugyebár az idei szezontól Harden csapattársa a Houston-ban –, saját Jordan „Why Not?” Zer0.2 cipőjével. Bár elképesztő teljesítmény, nála szinte természetesnek vesszük a tripla-dupla szezonátlagot. Ami ugyebár rajta kívül csak Oscar Robertson-nak sikerült. Egyszer.

jordan_whynot_zer0.2_russell_westbrook

Megosztó, mint Westbrook maga – Jordan „Why Not?” Zer0.2

Nike

A Nike a sportágban betöltött meghatározó szerepéhez mérten rendkívül erős névsorral rendelkezik. A regnáló MVP, Giannis Antetokounmpo megkapta várva várt signature cipőjét a Freak 1 személyében. Bár már 17. szezonját kezdi, továbbra is az elmúlt két évtized legmeghatározóbb játékosa LeBron James.

nike_lebron_17

Nike LeBron 17

Ha egészséges lenne, valószínű nagy harcban lenne az idei szezon legértékesebb játékosának járó díjért Kevin Durant is – sérülése miatt valószínű maximum a kispadon látjuk rajta KD12 cipőjét. Hiányában új Brooklyn-i csapattársa, Kyrie Irving okozhat számunkra emlékezetes pillanatokat – szintén saját cipőjében, a Kyrie 6-ben. A signature Nike cipőknek még így sem értünk a végére, hiszen Paul George is népszerűnek induló szériába kezdett, melynek jelenleg a harmadik modelljénél járunk a PG3 személyében.

nike_kd12

Nem lesz hiányérzetünk, ha nem látjuk a pályán (és most kizárólag a cipőről beszélek) – Nike KD12

Szerencsére a Kobe vonal a Lakers klasszisának visszavonulása után is aktív, így megbízható választás rengeteg játékosnak. Halkan jegyzem meg, az igazi innovációk ebben a szériában jelennek meg – ezt a Jordan tervezőinek kérlek ne áruljátok el. A Kobe vonal mellett az Alphadunk néven felélesztett Hyperdunk széria lehet a másik biztos választás a parkettára.

nike_kobe_ad_nxt

Nike Kobe AD NXT

Puma

A Puma nagy meglepetésre és talán még nagyobb megelégedettségre tért vissza tavaly a kosárlabda pályákra. Az akkor becserkészett fiatal, tehetséges mag mellé idénre egy Los Angeles-i sztárt is szereztek – mármint aki elérhető volt, és talán sztár lehet – Kyle Kuzma személyében. Persze ne lepődjünk meg, ha rövidebb/hosszabb távon RJ Barrett a fejére nő… Az minden esetre már eldőlt, hogy az egyik legstílusosabb kosaras cipőt nekik köszönhetjük a most induló NBA szezonban. Csodáljátok meg ti is a retro vonalakat napjaink csúcstechnológiájával tökéletesen ötvöző Puma Clyde Hardwood-ot!

puma_clyde_hardwood

Puma Clyde Hardwood

Under Armour

Az Under Armour igazából egyetlen személy, Steph Curry miatt került be a kosárlabda köztudatba. Persze meg kell jegyezzük, nem csak Steph teljesítménye miatt. A jelenleg hatodik verziónál járó szériánál nem kell sokat várni az új modellre, hiszen november elsején rántják le róla a leplet.

underarmour_curry_6_moonlanding_custom

Under Armour Curry 6 – Egy híressé vált custom, a Moon Landing

És a többi kosaras cipő

Semmiképp sem a „futottak még” kategória, de szinte felsorolás szerűen: nosztalgia könnycseppek zuhatagát hozta a bejelentés, miszerint visszatér az ikonikus And1 Tai Chi modell – segítek: amiben Vince Carter nyerte a 2000-es zsákoló versenyt.

and1_tai_chi

And1 Tai Chi – Lelki szemeitek előtt nektek is épp lepörög Air Canada lábközöttije?

Kína és az NBA között nem igazán látszik rendeződni a viszony, mindenesetre mind az Anta, mind a Li-Ning komoly lépőket tett le az asztalra az elmúlt években. Az Anta elsősorban Klay Thompson nevével tud szinte bármit eladni – náluk van Gordon Hayward is –, míg a Li-Ning húzóembere a legutóbbi szezonban visszavonult Dwyane Wade (volt). Bár valószínűleg visszavonulása után is több cipőt fognak eladni a nevével, mint szegény fantasy játékosom, CJ McCollum-éval. Mint kínai cégek szemrebbenés nélkül másolnak bárkit, bármilyen rövid határidővel, így ne lepődjetek meg rajta, ha ismerős sziluettekbe botlotok a honlapjaikon.

anta_klaythompson_kt4_baytimes_newspaper

Anta KT4 Bay Times

Talán az Under Armourhoz hasonlóan megérdemelt volna egy saját bejegyzést, de bármennyire is imádom Kawhi Leonard sallangmentes, iszonyat hatékony játékát a pálya mindkét oldalán, pont egy olyan unalmas céghez illik visszafogott személyisége miatt, mint a New Balance. Akik amúgy magukhoz képest meglepően frappáns cipőt alkottak a döntő vitathatatlan MVP-jének, de meglátjuk raptor karmok nélkül hogy identifikálják Kawhi új lépőjét.

NBA kosaras cipők: New Balance OMN1S

New Balance OMN1S

Természetesen vannak kimaradók az így is hosszúra sikerült listáról. Írjátok meg melyik cipőt hiányoljátok és/vagy melyik a kedvencetek, melyiket javasoljátok. Korábban már kifejeztem aggodalmam, hogy lassan kosaras cipő vásárlása előtt állok, de meglehetősen bizonytalan vagyok. Mintha az alacsony szárúak mezőnyében most nem lenne kiemelkedő favorit. Így ezúttal nem (csak) mi segítünk nektek, várjuk a közösség javaslatait!

kbalint

Magam sem tudom nálam mi volt előbb: a Run-D.M.C., vagy az adidas Superstar. Mindenesetre eléggé megfertőződtem a sneakerek iránti vonzalommal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • najlepszy sklep szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik. Ez egy előnézet, a hozzászólás az engedélyezést követően fog megjelenni.
    Wow, wonderful weblog layout! How lengthy have you been blogging for? you make blogging look easy. The total glance of your website is excellent, let alone the content! You can see similar here sklep online
  • ecommerce szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik. Ez egy előnézet, a hozzászólás az engedélyezést követően fog megjelenni.
    Wow, amazing weblog layout! How long have you been blogging for? you made blogging glance easy. The full look of your website is great, as smartly as the content! You can see similar here dobry sklep
  • dobry sklep szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik. Ez egy előnézet, a hozzászólás az engedélyezést követően fog megjelenni.
    Wow, marvelous weblog structure! How lengthy have you been blogging for? you made running a blog glance easy. The overall look of your site is great, as smartly as the content! You can see similar here dobry sklep
×