esemény

Tovább
Olvasási idő: 2 perc
Irány LA, az angyalok városa!

Irány L.A.! sneakerbox.hu @ Nike x NBA

Ugyan még több mint egy hónapot kell várnunk az NBA alapszakaszának első labdapattogtatásáig, a playmakerek addig sem pihennek. A Nike jóvoltából egy igazán különleges és exkluzív eseményre kaptunk meghívást a nyugati part egyik legnagyobb kosárlabda fellegvárába Los Angelesbe! Hogy mi lesz ott? Katt a továbbra!

sneakerbox.hu @ L.A.

A hazai sneaker fesztiválokon túl, korábban olyan nagyvárosokból számoltunk már be nektek nívós eseményekről mint Moszkva, London, vagy éppen Dubai, a tengerentúlról azonban most először fogunk tudósítani!

A korábbi moszkvai és dubaji Nike eseményeken Gergő képviselte a csapatot, most pedig Ármin fog a Nike által szervezett event minden rezdülésről tudósítani! Az összes faggatózásunkra, hogy MI LESZ egyelőre csak annyi választ kaptunk, hogy legyen meglepetés 😀 Annyit azért elárultak, hogy elsősorban kosárlabda centrikus lesz. Ármin már elő is készítette az aláírótollunkat, ha esetleg világsztár kosarasok közé keveredne 😀 A programokon felül természetesen belevetjük magunkat a helyi sneaker kultúrába is! Szóval stay tuned, kövessétek Instagram és Facebook oldalunkat is a los angelesi tartalomdömpingért csütörtök és vasárnap között! 😉

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 4 perc
Crepe City @ London 2017 tavasz (Kép: Hypebeast)

Sneaker sokk, betépés, álom @ Crepe City London

Március 25-én volt a tavaszi Crepe City 2017 tavaszi eresztés Londonban. Aki esetleg elsőre nem ugrik be: a Crepe City Európa egyik legnagyobb sneaker fesztiválja, évente kétszer van, tavasszal és ősszel. Facebookon már régóta követem őket és most először (de biztosan nem utoljára) én is élőben láthattam, amit eddig csak képekről és videókról. Crepe élménybeszámolóm a tovább után!

Crepe City @ London

2009-ben alapították barátok, akiket egy közös hobby, vagy mondhatom szenvedély vezette: a cipők, sportcipők, lépők, sneakerek. A baráti kapcsolatot kinőve, Európa egyik vezető sneaker fesztiválja lettek, melyet évente kétszer rendenek meg, és Facebookon is többtízezres tagságuk van.

Én is a Facebookon ismertem meg a Crépe City-t és leginkább az nyűgözött le, ahogy az egész működik. Korábban is el akartam menni, de most volt először (de biztosan nem utoljára) lehetőségem rá.

Sokk, betépés és álom a Tier2-ben

Repülőjegy megvan, szállás ’done’. Felszállás, leszállás. Franc se tudta milyen idő lesz márciusban, főleg Londonban.

Nemsokára ott álltam a Brick Lane-en, London hipszter negyedében, ami szintén ajánlott megtekintésre, sétára, élményekre és kajára.

Lejátszottam magamban, hogy mit veszek fel, mert bevallom picit egyedi akartam lenni egy olyan helyen, ahol lesznek olyanok, akik tuti durvább lépőben lesznek. A választásom a Saucony X The Quiet Life Shadow 5000 lett. (és igen megállítottak, megjegyezve milyen király lépőben vagyok).

Tier2 jegyet vettem, ami a 2. hullám volt. 1 órát álltam sorba, majd jött a sokk, a betépés, az álom. Itt mindent élőben látsz, amit csak képeken, vagy youtuberek videóiban csodálsz. Lábon, kiállítva, eladósorban.

3 órát sétáltam, ámultam és szívtam magamba a kultúrát.

+/-

Nagyon pozitív volt és ez nagyon megérte, hogy ismerkedtem és ismerkedem. Itt működött a kapcsolatépítés, egymás cipőiről beszélgetés, sőt megdicsérése is. Haverkodtam boltokkal (akik 15% kedvezményt adnak majd első vásárlásomra), kisvállalkozókkal, eladókkal, resellerekkel. Itt a resellereskedés oylan szinten van, hogy iparág. Mindent megkapsz, de mélyen kell a zsebedbe nyúlni.

Mi volt negatív? Tömeg? Nem. Az 5700 ember jött, ment. Hangos zene? Nem. Imádom a UK-ban zajló zenei életet. Akkor mi? Hát a sok YEEEEEZZZZYYYY és ultragáz hypebeastek. De ez csak az én véleményem.

Jaaa. Mit vettem? Egy szent-Grált: Saucony Mint Chocolate Chip Scoops-ot. (igen, igen tudtam alkudni)

Csekkoljátok a képeket, picit visszaadják a feelinget, és ami tuti, hogy októberben ugyanott fog Csé ámulni és bámulni, a tömérdek sneaker élményben fürdeni.

Még több kép a Hypebeast beszámoló cikkében.

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 5 perc
Kicks R Good 6th Sense - nézd meg beszámolónkat!

Kicks R Good 6th Sense – beszámoló

A március 11-én a budapesti Bálnában megrendezett Kicks R Good 6th Sense sneaker fesztivált egész csapatunk várta, és közülünk is jópáran megfordultunk hosszabb-rövidebb időre a KRG-n. Tényleg elmondható, hogy az eddig ledurvább felhozatalt láthattuk mind lábon, mind az asztalokon! Csehla és Kristóf is leírták a tapasztalataikat, készült videó és képgaléria is, és most sem maradhatott ki az on-feet cipőszemlénk sem. Mindent megtalálsz a tovább után!

Tovább
×