Kis hazánkba is eljött újra Kanye Yeezy 350 v2 cipőjének legfrissebb fekete/piros színállása, és ahogy eddig is, most is több mint száz sneakerhead campelte végig a nyitás előtti éjszakát és délelőttöt a budapesti Icons by Bizanc üzlet előtt. Kristóf blogger padawanunk helyszíni beszámolója a tovább után!

adidas yeezy boost 350 v2 Budapest release beszámoló
A Yeezy Boost 350 v2 fekete/pirosBAN
Ez a mostani színállás letisztultabbra sikerült mint az eddigiek, a szinte teljesen fekete cipő színét egyedül egy piros SPLY-350 felirat töri meg, de ennek ellenére (vagy pont ezért) rengetegen várták, hogy megvehessék. A release nem csak a nagyoknak, de a kicsiknek (illetve szüleiknek) is szólt, hiszen a lépő a felnőtt méretek mellett, kisgyerek méretekben is elérhető volt.

Budapestre is megérkezett a adidas yeezy boost 350 v2 fekete/piros színállása
A budapesti release
A 90 ezer forintos borsos ár ellenére (55 ezer a kisgyermek méretekért) aki betért/befért a boltba, az vett belőlük egy párral – nem meglepő módon, hiszen akármilyen méretben könnyen továbbpasszolható a resell piacon.
Szerencsére nem volt semmi probléma a tömegben, a beengedés is rendben lezajlott. Szóval ellentétben a Yeezy hype-ra most először rácsodálkozó média ostromállapotot vizionáló beszámolóival nyugodt hangulatban telt el az a pár óra, amíg a szerencsések bejutottak, próbálhattak és hozzájuthattak a cipőjükhöz.

adidas yeezy boost 350 v2 release @ Icons by Bizanc

Kicsi lábra kicsi Yeezy 🙂
Még több fotó a Facebookon!
Nézd meg a többi fotónkat Facebook galériánkban!
Meg szeretném veni