Tovább

Holnap érkezik az NMD R1 Tonal pack a webshopba

A tavalyi év egyik legütősebb sziluettje az NMD R1-es volt. 2016 egyik legvártabb technikai újdonsága pedig a festett Boost talp, amivel igencsak megváratott minket a háromcsíkos márka. Az NMD Tonal Pack ezt a kettőt egyesítette az ősz sláger megjelenését hozva. A jó hír, hogy az adidas Originals idén februárban újra elérhetővé teszi az ominózus modelleket, melyek a sneakerbox webshopban is kaphatóak lesznek szombattól. Mesh hálós felsőrésszel érkezik tehát Solar red és All black színállásban a tradíciót és a jövőt ötvöző R1 sziluett limitált darabszámban. Bár a full fekete és piros láz már halványodni látszik, ez a két modell igazi koronaékszer,…
Tovább
Tovább

Hétvégén Budapestre is megérkezik a gyermek yeezy

Az új Yeezy drop szerencsére Budapesten is debütál majd az Icons By Bizánc-ban és most először a gyermek változata is elérhető lesz az aktuális színállásnak. A Red/Black színállásról már tavaly láthattunk kiszivárgott fotókat, azonban a pontos megjelenést egészen az elmúlt napokig balladai homály fedte. Emellett arra is most derült fény, hogy az első gyermek 350 V2-es is ebből a színállásból fog megjelenni. Csekkoljátok a részleteket a tovább után!
Tovább

Újra definiálja az eredetiség fogalmát az adidas Originals

A három csíkos márka zászlóshajója, az adidas Originals, mely az utóbbi időben a streetwear piac reformerévé nőtte ki magát, nagyot gurít 2017-ben: számos, a zene, a deszkázás, a sport, a divat és a művészet világában ismert tehetséggel és legendával működnek együtt új kampányukban, hogy újra definiálják az eredetiséget. Így született meg az alábbi Original is never finished című film is. A folytatásban elolvashatjátok a teljes sztorit az új kampányról.
Tovább
Tovább

adidas Consortium | #SneakerExchange | colette x UNDEFEATED

Az adidas Consortium tavaly az év legkülönlegesebb modelljeit szállította a világ minden tájáról. A Corsortium Tour keretében a legautentikusab sneaker shopokkal kollaborálva álmodták meg az adott állomás modelljét. Idén az adidas tovább emeli a tétet és a #SneakerExchange keretein belül a világ nagyvárosaiban található sneaker shopok fognak szövetségre lépni, hogy megszülessenek a Consortium modellek. Az első állomás, illetve megjelenés rögtön komoly duót hoz össze. A párizsi Colette és a los angelesi UNDEFEATED kettőse két klasszikus modellel nyitja a sort. A #SneakerExchange első sorban a különleges cipkről szól és koncepció lényege, hogy a közös ötletekből esztétikus és látványos modellek szülessenek. A kollab alapsztorija, hogy…
Tovább
Tovább

Kezelésbe vette az Equipmentet is a Palace Skateboards

A hétvégén jelent meg az új Palace kollekció, aminek legfőbb újdonsága két új Equipment modell. A korábbi őszi Palace adidas drop az indoor sportokból építkezett, mint a teremfoci és a squash, míg a decemberi megjelenés az outdoor sportokból ismerős formavilágot vonultat fel. Természetesen mindekettőben erőteljes a 90s útóérzés és a retro streetwear hatás igényes update-el. A londoni skateshop előtt természetesen most is kígyózó sorok álltak, cserébe az egyik EQT színállás még mindig kapható a webshopjukban. A sneakerek kényelmes Primeknit felsőrésszel, illetve zoknis, gyakorlatilag középmagas szárral készültek. A nyelv részre került fel a Palace jellegzete háromszög logója az Originals felségjelzés alá. A…
Tovább
Black Friday sneaker akciók a sneakerbox webshopban
Tovább

Black Friday a Sneakerbox webshopban

Kispéntektől vasárnapig, vagyis mától egészen a hétvége végéig áll a bál a sneakerbox webshopban, ahol az őszi/téli modellekből válogathattok, akár 40%-os kedvezménnyel a Lil’ Black Friday keretében. A letisztult régi sulis fazonokból a Superstar és Stan Smith klasszikusai várnak titeket. A Tubular család minden tagját most szintén kedvezményes áron tudjátok megvenni, az élen a Doom, X és Nova Primeknit modellekkel! Emellett több NMD színállás is bekerült Black Friday akciónkba, azoknak, akik az adidas Originals legújabb sziluettjét keresik. Ha ez nem lenne elég, vasárnapig az adidas Skateboarding camo pack Ease és Seeley vulkanizált deszkáscipők is jóárasítva lettek minden sneakerbox olvasónak. Szóval irány a…
Tovább
Mesterhármas Kazyetől
Tovább

Újabb Yeezy 350 V2-esek érkeznek novemberben

Télen tovább dübörög a 2.0-ás Yeezy hype, mivel három színállás is érkezik a 350 V2-es modellből. A megújult 350-es anyaghasználatában hozza a megszokott adidas, illetve YE minőséget, sőt a korábbi modellhez képest a Primeknit felsőrész alá erősítésként bekerült egy finom gumírozott réteg is. Ennek funkciója, hogy megerosítse és tartósabb legyen a horgolt felsőrész, illetve szigetelésként is funkcionál. A design az első Beluga változatnál a narancs betéttel sokaknál nem volt nyerő, a mostani hármas azonban klasszikus fekete alapokon nyugszik. Ami modellenként változik az nem más, mint az SPLY-350 design csík színe. Zöld, piros, illetve réz árnyalatokkal kerül kiegészítésre a fekete. A…
Tovább
Palace adidas széldzseki
Tovább

ADIDAS ORIGINALS BY PALACE FW16

Megnyílik az időkapu és a magasból villámlások közepette kilép a kispályás focik ördöge a Ferrari Testarossából. Ha nem is pont így, de nagyon hasonló sztorival indul az ősz a Palace-nál. A londoni prémium skateshopról már többször írtunk a sneakerbox oldalain, azonban ennyire telitalálat kollekcióval még nem találkoztunk tőlük, minden körítéssel együtt. A Palace nem első retro streetwear inspirálta ruhadarabjait mutatja be az adidas Originals tervezőivel közösen. A tavalyi kollab cuccok megjelenése kígyózó sorokat hozott a SOHO-ban található extravagáns skateshop elé. Mielőtt részletesebben megnéznénk a friss őszi mezeket és windbreakereket, meg kell nézzétek a premierhez készült extra beteg Aabra Ka Daabra Ding Dong promóvidit!…
Tovább
Tovább

adidas NMD variációk csajoknak őszre-télre

Az adidas NMD modellje a háromcsíkos adidas Originals tradíciót ötvözi az innovációval. A hybrid formavilág mellett az első megjelenés óta színekben is sokat fejlődött az NMD és a kifejezetten férfi darabok mellett a szebbik nem is megtalálja kedvencét ebből a sneakerből. Az őszi csaj kollekcióban helyet kaptak a nagyon csajos és szolidabb színváltozatok és formák is. A folytatásban két kedvencünket ajánjuk nektek!
Tovább
Yeezy 350 v2 beszerzési sztorik Magyarországról és Svájcból
Tovább

Yeezy 350 v2 beszerzős sztorik

Amikor közeledett a Yeezy 350 v2 megjelenési dátuma, ment a körkérdés a sneakerbox.hu csapatában is, hogy ki megy rá a cipőre? “Svájci tudósítónk”, Áron a.k.a selesneaker biztos pont volt az ügyben, Dávid blogger padawanunk pedig szintén ott volt a budapesti Bizanc előtti sokadalomban, így őt kértük meg a helyszíni beszámolóra. Át is adjuk a szót a két újdonsült jízkó tulajnak: Yeezy beszerzés és on-feet fotók az alpesi és az alföldi országban, a tovább után!
Tovább
A sneakerbox.hu sütiket (cookie) használ. Az oldal böngészésével beleegyezel alkalmazásukba, részletek itt. Értem