2020. január 26-án este soha nem látott lendülettel vetettem bele magam az internet bugyraiba. A lehető leggyorsabban akartam bizonyítani, hogy a fake news nagyon rossz viccet űz velünk. Sajnos azonban nem sikerült megcáfolni a helikopter szerencsétlenség övezte borzalmakat. Kobe Bryant végleg itt hagyott bennünket. A tovább után szentimentalizmustól sem mentes köszönetnyilvánításomat olvashatjátok a Los Angeles Lakers legendájának!

Kobe Bryant (1978-2020)
Mamba mentality 🐍
Be kell valljam úgy írom ezen sorokat, hogy mint kosárlabdázót sosem kedveltem Kobe Bryant-et. De mindig is tiszteltem. Tiszteltem a kosárlabda iránti alázatát. A munkamorálját. A folyamatos fejlődés iránti elhivatottságát. Az állhatatosságát. A győzelem iránti végeláthatatlan elkötelezettségét.
Életútját, sikereit, érdemeit sok helyen megírták már. Sneaker blog révén én a cipőin keresztül tekintek vissza profi karrierjére. Lesz miről mesélni, hiszen a kosaras cipőkre legalább akkora hatása volt, mint magára a játékra. Előre felhívom a figyelmet, hogy ez egy szubjektív lista a számomra fontos Kobe cipőkről. A cikk attól lesz még több, ha ti is megosztjátok velünk a kedvenc Kobe lépőtöket, esetleg a hozzá kapcsolódó kellemes emlékeket felidéző sztorit.

Ahogy a legtöbben emlékezhetünk Kobe -ra: győzelmet ünnepelve
Kobe Bryant adidas korszaka
A fiatalabbak közül talán nem mindenki tudja, de középiskola után Kobe Bryant bizony a három csíkos márkánál kezdte profi karrierjét. A rendkívül atlétikus játékos crossover-eit bokák sokasága bánta, míg látványos zsákolásaitól rengeteg állat kellett felszedni a padlóról. Tette mindezt a rivaldafény egyik középpontjában, Los Angeles-ben. Mit kívánhat ennél többet egy sportszergyártó a támogatott sportolójától? Az akkoriban kis afro frizurával rendelkező Kobe – a.k.a. Frobe – szurkolók tömegeit láncolta a kosárlabda sportághoz és több adidas cipőt tett híressé, vagy épp hírhedtté.
Kobe egy rendkívül izgalmas korszakban, a Feet You Wear technológia csúcsán szerződött az adidas-hoz. Első évében „sima” cipőkben – Top Ten 2000, Top Ten 2010, EQT Elevation – játszott. Ezen vonal mentén kapta meg második profi szezonjára első saját cipőjét, az adidas KB8-et. A későbbiekben már mint Crazy8 találkozhattatok a történelem eme darabjával.

Frobe a Feet You Wear technológia csúcsidőszakában
Bár karrierje jelentős részét a Nike-nál töltötte, visszavonulásából érthető módon kezdeti kenyéradója is ki akarta venni a részét. Ennek apropóján jelent meg a Boost You Wear LVL1, Kobe korábbi cipőjének frissített technológiával kiadott változata.
A híresek mellett mindenképp meg kell említett a hírhedt modellt is. Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, és talán a közmegegyezés is itt lesz a legnagyobb, hogy ezt a kevésbé megtisztelő címet az adidas Kobe 2 nyerte el. A modell a Kobe 1 Audi TT ihlette megjelenését emelte egy merőben új szintre.
Ehhez a cipőhöz egy LeBron sztori is kapcsolódik: az akkor még középiskolás James egy amerikai trikolórba öltöztetett modellt kapott a Lakers sztárjától. Bár LeBron cipőmérete már akkor egy számmal nagyobb volt egyik példaképénél, többször is ebben a cipőben lépett pályára.

adidas Kobe 2
A szabadügynök korszak
Volt egy átmeneti szezon, amikor Kobe sportszergyártó szerződés nélkül pattogtatott az NBA-ben. Ebben az időszakban olyan gyöngyszemeket láthattunk a lábán, mint különböző Air Jordan-ek, And1 Desire, Converse Weapon, Nike Air Force, vagy épp Reebok Answer 4 és Quest.

A szabadügynök korszak egyik kiemelkedő darabja: Air Jordan III PE
Kobe Nike korszaka
Kobe és a pipás márka neve szinte összeforrt. A Jordan brand mellett a leginnovatívabb termékvonalat köszönhetjük nekik. Persze már a signature vonal megjelenése előtt ikonikussá tett Nike modelleket. Többek között a Huarache 2k4 és Hyperdunk modelleket viselte szívesen.

Nike Huarache 2k4
Az első signature modelljét véleményem szerint mindenképp érdemes megemlíteni, mert Michael Jordané mellett a legjelentősebb kosaras széria kezdetét jelenti. Semmi extra technológia. Semmi extra megjelenés. De mégiscsak az első saját pipás lépő. Ja, és a 81 pontos meccs.

Nike Zoom Kobe 1
Számomra – és talán az egész kosaras cipő üzletágra – a széria negyedik darabja volt a legnagyobb hatással. A Nike Zoom Kobe 4 lerombolta azt a korábbi tévhitet, miszerint a kosaras cipők magas szára óvja meg viselőjét a bokasérüléstől. Pedig ezt alacsony szár mellett is el lehet érni egy egyszerű, de nagyszerű megoldással: megfelelő talpkialakítással.
Személyes kapcsolódásom ehhez a modellhez, hogy ez volt az első Kobe-m. Alapjáraton atlétaként funkcionálva elmondhatatlan szabadságot biztosított az alacsony(abb) szár. A klasszikus white/black/varsity purple színállást anno – ha emlékezetem nem csal – a legendás nba1.hu fórumon keresztül Positól szereztem be. Ezúton is pacsi neki! Ja, és a boka biztosítást áruló Kobe reklámot el ne felejtsem megtekintésre javasolni – BROKEN ANKLES!
Szerencsére a retro lázból ez a modell sem marad ki, hiszen igazán korszakalkotó egyéniség.

Az Undefeated-del karöltve kiadott Nike Zoom Kobe 4 kollekció
A Nike Zoom Kobe 5 még alacsonyabb szárral érkezett. Ami számomra örökre emlékezetessé tette, az a Chaos és Bruce Lee színösszeállítás. Azt hiszem ezt nem kell különösképp ecsetelni miért.

Nike Zoom Kobe 5 Chaos (kép forrása: KC Campbell)
Ezekben az években meglehetősen jó szériában volt a termékvonal, a Nike Zoom Kobe 6-ot is meg kell említsem. Egyrészt ezzel a modellel végérvényesen elterjedtek az alacsony szárú kosaras cipők, másrészt a Grinch színösszeállítás itt is hozott egy emlékezetünkben örökké megmaradó modellt, mely később újra és újra visszatér(t).

Nike Zoom Kobe 6 Grinch
A Nike Kobe 7 moduláris felépítéssel borzolta a kedélyeket. A játék(os) típusától függően lehetett cserélni a cipő betéteit, módosítva ezzel karakterisztikáját. Kvázi két cipőt kaptunk egyben. Az „Attack Fast” betéttel Phylon középtalpat és Nike Zoom betéteket kaptunk a gyors visszajelzések segítése végett, míg az „Attack Strong” betéttel Cushlon középtalpat és bokarögzítőt a festék domináns játék segítésére.
A reklámkampány itt is zseniálisra sikeredett! A sorozatban feltűnik többek között Kanye West, Serena Williams, Tony Robbins, vagy épp Richard Branson.

A „Year of the Dragon” színösszeállításban még jobban üt a Kobe System
A Nike Kobe 8-at sem hagyhatom ki. Egyrészt ez volt a második Kobe-m – atlétaként ritkán kosaraztam, sokáig bírta az előző –, másrészt ez már tényleg elérte a futócipők szármagasságát/alacsonyságát. Mégse volt egy fikarcnyi félelemérzetem se potenciális bokasérüléssel kapcsolatban. Ja, itt debütált az Engineered Mesh felsőrész. És szerintem az egyik legmenőbb színösszeállításban – Pit Viper – sikerült beszereznem 🙂 A nyolcadik modellnek köszönhetjük a „legkígyóbb” megjelenést: a karácsonyi pakkban műanyag pikkelyek alkották a felsőrészt.

Nike Kobe 8 Pit Viper (kép forrása: KC Campbell)
A Nike Kobe 9 (kezdetben) szakított elődei alacsony szárával. Ennek persze oka volt – Kobe Achilles-ín szakadása. Na nem mintha ettől nagyobb biztonságban lett volna gyógyuló ina, de megjelenésében meglehetősen extravagáns volt. Pláne a kis „varrás” díszítő elemekkel a műtéti beavatkozás helyén. Ja, és az Achillese elszakadása után még pályán maradt, hogy bedobja a büntetőket. Utána lesétált a pályáról… Mamba mentality!
A modell történetéhez kapcsolódik, hogy ebben előzte meg Michael Jordan-t az NBA pontlistáján. Nem mellesleg egy Kobe 9 cikkel debütáltam anno a sneakerbox blogon.

Ehhez nehéz mit hozzáfűzni – Nike Kobe 9 Elite
A Nike Kobe 10 és 11 esetén már tényleg csak apró finomításokról beszélhetünk, hiszen amit el lehetett érni, azt nem csak a kosárlabdapályán, de a kosaras cipő fejlesztésben is elérte. A 10-et a kerek évforduló miatt, míg a 11-et Kobe utolsó szezonja és aktív kosárlabdától történő búcsúja miatt kell megemlítenem. Meg amiatt, hogy az utolsó meccsén 60 pontot dobott…

Nike Kobe 11 Mamba Day
Aktív karrierje befejezésével elindult az A.D. vonal. Kezdetben követve a korábbi cipői által kitaposott utat, hogy aztán a második modelltől az innováció melegágyává váljon a széria. A jövőbe mutatására neve is felhívja a figyelmet az NXT utótagnak köszönhetően. Lehet ez már túl sok az átlag kosarasnak és ezért nem látni belőle olyan sokat a pályákon, mint a korábbi modellekből, mindenesetre én mindig izgatottan vetem bele magam az újdonságok technikai részleteibe, hogy barátkozzak azokkal a megoldásokkal, amik más modellekben majd évek múltán jelennek meg.

Számomra az eddigi legütősebb A.D. modell: Nike Kobe A.D NXT
Kobe Bryant öröksége
Nehéz összefoglalni mit hagyott nekünk örökül Kobe Bryant – bár Aladeen blogger csapattársam kiválóan megtette Facebook oldalunkon. Különösképp, hogy még fel se sikerült fogni a történteket. Azt, hogy személye jóval túlmutatott a kosárlabdán, a sporton ti is tapasztalhatjátok a saját social media csatornáitokon. Az egész világ megrendült a hír hallatán, hiszen Kobe Bryant-et azok is ismerik, akik nem követik rendszeresen az NBA-t. Jómagam kb. 1995-től követem a liga történéseit, így Kobe szinte a kezdetek óta velem volt. Sok kortársához hasonlóan mintha együtt nőttünk volna fel. Mintha ténylegesen ismertem volna.
Ahogy a cikk elején is írtam, mindent megtett azért, hogy kihozza magából a maximumot. És most nem csak kosárlabdáról beszélek, hanem az élet minden területéről. Ezzel (is) mindnyájunknak példát mutatva. Elhivatottsága, eredményei és egész személyisége által ő volt az én korosztályom Michael Jordan-e.
Bár golyóállónak hittük, mint Mike Lowrey-t, mégis itt hagyott bennünket. Egy kiváló embert veszítettünk. Egy igazi példaképet. Zárásként álljon itt utolsó meccse utáni búcsúbeszéde. Mamba out! Kobe, Gigi és a katasztrófa többi áldozata, nyugodjatok békében 🕊
Köszönöm Kobe!
Jo cikk..nekem is a Kobe 4 a kedvencem a megjelenese ota..most is van belole 4par…mokas hogy egy 12eves modell felveszi lazan a lepest a mostani cipokkel. Nem veletlen hogy a liga egy resze ilyenben jatszi…de ha sorrendet kene allitanom…4 5 8
Utolag is szivesen a cipöt 😉
RIP Black Mamba🐍
Posi insta Posi23