freeski

Tovább
Olvasási idő: 1 perc
2015. január elsején kinyit Eplény :)

Eplényben elkezdődött a szezon!

2015-ben nem kényeztetett el minket a tél, itthon eddig semmi esélyünk sem volt a csúszásra, és a környező országokban is csak a gleccserek és a hóágyúk tudták egy kis sí- vagy snowboardos élménykóstolóval húzni az agyunkat. Na de most az igazi tél két összetevőjéből legalább a hideget kipipálhatjuk, Eplényben nem is késlekedtek, bedurrantották a hóágyúkat és már 30-60 centi havat sikerült termelni, ma déltől már üzemel az egyik hosszabb pálya és dolgoznak továbbiak behavazásán és megnyitásán is. Nagyon reméljük, hogy az újév végre meghozza az igazi telet 😛

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 5 perc
Donovaly shaper interjú Jan Tatarkaval

Shaper interjú a Donovaly snowparkban

A sneakerbox krú egy része nemrég a szlovákiai Donovalyba látogatott, főleg a Rider’s Park névre hallgató snowpark elemeit koptattuk, erről a képgalériát már korábban is láthattátok. Gergő egy kicsit beszélgetett Jankoval, a park shaperével, aki beszélt múltjának sötét foltjairól, hogy miért „varázslat” a shapelés, és hogy miért inkább a szöktetők, mint a korlátok. Úgy gondoltuk, hogy szlovákul aránylag kevesen értenétek meg, ezért az interjú a tovább után magyarul olvasható 🙂

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 5 perc

TSG VEP Protektor teszt

A SetUp Shop csapatával jó barátságot ápolunk, így kölcsönösen fontos számunkra egymás testi épségének a megőrzése. A srácok voltak olyan jó fejek és felajánlották, hogy a shop TSG felhozatalából öltsünk magunkra pár cuccot, hogy kevesebb zúzódással és lila folttal térjünk vissza a rozsdás korlátok és jeges érkezők fedte hegyekből. A TSG VEP crash pantjét nekem volt szerencsém tesztelni már a varsi sneakerbox snowcampen, majd a Donovaly Riders Park elemein. A folytatásban következzen tehát a fenékvédők mercídesze és talán az első ilyen típusú teszt a magyar snowboardtörténelemben.

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 7 perc

Sneakerbox Snowtábor 2015 Beszámoló @ Vars (FR)

2015 februárjában negyedik alkalommal vágott neki a Sneakerbox Snowtábor a Francia Alpoknak. A csapat nagy része visszaatérő, és sok új arc is társult a csapathoz. A tábor során másodszorra látogattunk el az Alpok délnyugati részének egyik legjobb síterepére Vars-Risoulba. A tábor videója is készül, addig is olvassátok el az élménybeszámolónkat a tovább után!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc

Trailer Park – Pt. 1

Habár a nyár még utoljára a héten visszaköszön, már érezhetően közeledik a téli szezon és ezzel egyidejűleg egyre több snowboardos és freeski trailer lát napvilágot a közelgő szezon mozijaiból. Most összeszedtük nektek a kedvenceinkből az első hármat, amelyeknek a következő hetekben jön a premierjük világszerte. Winter is coming folks!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc

SNOW – Black Monday

Ma reggel tragikus hír érte az snowboardosok és freestyle síelők közösségét. A tegnapi napon Argentínában lavinabalesetben meghalt Liz Daley amerikai snowboardos, illetve Chilében J.P Aucilar és Andreas Fransson kanadai és svéd freerider filmforgatás közben. Habár a két baleset független egymástól, a tragikus egybeesés miatt szeptember 30-a sötét napként vonul be a freeriderek világába. Mindhárman tapasztalt riderek voltak, többek J.P. Auclair innovációjának köszönhető, hogy a mai freestyle síelés eljuthatott erre a szintre.

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 8 perc
Sneakerbox Snowtábor 2015. január 23-feburár 1. @ Vars/Risuol (FR)

4. Sneakerbox Snowtábor @ Vars/Risoul

A jó dolgokat érdemes folytatni: idén már negyedszerre szervezünk sneakerbox snowtábort! Várunk benneteket 2015 januárjának utolsó hetében a franciaországi Vars/Risoul síterepre egy jó hangulatú közös csúszásra! A továbbiakban minden fontos tudnivalót megtalálsz, a kérdéseket és a jelentkezéseket a sneakerbox.sitabor@gmail.com címre várjuk, (illetve keressétek Gergőt vagy Petit az ismert elérhetőségeken 🙂

Eddig mindig gyorsan beteltek a helyek, tudjuk, hogy ilyenkor még korainak tűnhet a télre gondolni, de ne filózz sokat, jelentkezz!

Tovább
×