Lelkes különítményünk ismét ellátogatott a Kicks R Good-ra, kis hazánk egyetlen, immár negyedszerre megrendezett sneaker rendezvényére, amit új helyen, a Millenáris D épületében tartottak meg. Élménybeszámolónkat a tovább után olvashatjátok!
A helyszín nagyon patent volt, a fal hosszabbik része teljesen üvegből volt, így rengeteg fény jött be a csarnokba, viszont az afrikai meleg miatt néha üvegházban éreztük magunkat 😀
Természetesen idén is sok márka tiszteletét tette a rendezvényen: A Nike standjánál megtapogathattuk az új Air Max 90 Ultra Breath cipőket, amik a nyári kánikulára optimalizálva hálós anyaggal hódítanak, hogy lábunk megfelelő szellőzést kapjon. A hatalmas LED-kivetítőn különböző menő hátterek előtt lehetett pózolni az új AM90 UB sneakerekben, a képen csapatunkból Gergő és Végi láthatók, közvetlenül mielőtt időugrást hajtanak végre 1990-be, hogy megvegyék az első OG Infrared Air Max 90-es cipőt 😀
Az újkeletű sneaker bolt, a Pig Shoes is kijött egy standdal, hogy Andrássy úti portékáikat itt is le lehessen csekkolni. Több márka választékát is felvonultató surranóikkal teljesen meg voltunk elégedve, de utána elővették a titkos fegyverüket, és rögtönzött törpemalac simogatót varázsoltak maguk elé, ami elég ötletes reklámfogásnak bizonyult 😀 Amíg a csajok el voltak varázsolva a kismalaccal, addig a srácok körülnézhettek a kicsit szűkre vett helységben, ahol olyan modelleket csodálhattak meg az ismertebb márkákból, amik más hazai boltban nem találhatóak meg, ezzel is színesebbé téve az itthoni sneaker kultúrát. Több Disney kollab modell is felbukkant a displayken Donald és Mickey főszereplésével.
A Tisza kiállítópultjai és Mini autója dominálták a csarnok közepét, ahol meg lehetett csodálni a hazai cipőkészítés remekeit. A Tisza azért is foglal el különleges helyet nemcsak a Millenárison, hanem a sneaker közösségben, mivel kedven márkáinkkal ellentétben ezt a cipőt teljes egészében itthon készítik el. Szerencsére nem hagyják nyugodni a márkát, mindíg kitalálnak valami újítást a cipővel kapcsolatban az aktuális divatnak, illetve évszaknak megfelelően, így a minőségre igazából sosincs panasz. Ha kíváncsiak vagytok, hogyan is zajlik egy igazi hungarikum cipőgyártás, mindenképp nézzétek meg egy kicsit korábban készült, ám annál érdekesebb cikkünket.
A Saucony márkáról többször is szó volt az elmúlt hetekben, itt most mindenkinek lehetősége volt közelebbről is szemügyre venni az újra köztudatba jövő márka legfontosabb modelljeit, sőt, még azt a 89-es matuzsálemet is elhozták, amit nemrég bemutattunk márkasztori cikkünkben. Nem biztos, hogy életbiztosítás lenne felvenni :). A standon inkább a mintaméretek domináltak, pedig Laci szívesen lecsapott volna egy Saucony Originals modellre 47-esben is. Az ott állomásozó srácok így is nagyon segítőkészek voltak és válaszoltak minden érdeklődő kérdésére. gergő és vegi korábban magukra vállalták a feladatot, hogy felzárkóztassák az olvasótábort erről a kevésbé ismert brandről, a márkatörit, illetve a fontosabb nyári modellekről szóló cikkeket is érdemes lesz elolvasni, hogy képben legyünk Originals surranóikat illetően 🙂
A BP Shop „ketrecében” a tavaszi és nyári slágerek mind megtalálhatóak voltak, ezenfelül pedig a hivatalos KRG-os cuccokhoz is hozzá lehetett jutni. Szép installáció került ki a kavicságyra, a minta modelleket is kézbe vehettük, voltak gördeszka lapok az aktuális kollekció drapériáiba burkolva, szóval átjött miből építkezett idén nyárra a BP kreatív csapata.
A privát eladók asztalainál is érdekes dolgokra lehetett bukkanni. Lapeno „KRG” Roland például saját standdal büszkélkedhetett, ahol nem mindennapi gyűjteményéből lehetett szemezgetni, amiből nemcsak itthon, hanem világszinten is kevés cipő maradt már forgalomban. A Facebook-on nagy sikerekkel zajló Sneaker Raktár átköltözött erre a napra fizikai állapotba, hogy az esetleg bennragadt cipők egy átgondolt árcédulával újra versenybe szálljanak a vásárlók kegyeiért, és örömmel jelentjük, hogy nagyon sok cipő talált új gazdára a rendezvény alatt. Választék volt bőven, egyedül annyi negatívumot tudunk mondani (a rendezvény egészét tekintve), hogy nem gondoltak az olyan jetilábúakra mint pl. Laci vagy Hugó krútagunk, ezért sajnos új cipő nélkül kellett távozniuk 🙁
Akik egy kis plusz különlegességre vágytak az így se hétköznapi rendezvényen, azok leragadhattak a DentKicksCustom asztalánál, ahol a decemberi rendezvénnyel ellentétben nem volt élő cipőfestés, de a látvány így is kárpótolt minket ezért, Csabi számos custom lépőt vonultatott fel: így AF1 Low mellett Roshe Run, Jordan, Lebron és Asics cipőt is fel lehetett fedezni. Külön érdekesség, hogy nemcsak a cipők kaptak egyedi festést, hanem külön odafigyeléssel a cipősdobozok is a surranók látványával megegyező mintát kaptak. Pacsi érte 🙂
Sajnos mivel idén kissé helyszűkében voltunk (főleg a PeCsához képest), így nem volt lehetőség olyan látványos sportbemutatóra, mint télen a Lords of Gravity-s srácok, de a Rapcitysek kárpótoltak minket egy játékteremi kosárradobó géppel. Össze is dobtunk gyorsan egy sneakerbox crew minibajnokságot 🙂 A csapat és egyben a nap legmagasabb pontszámát Bence állította fel, aki tiszteletbeli snkrbx krútag: korábban BMX-es cipő és snowboard bakancs tesztelőnk volt, és többszörös bajnoka a Sneakerbox Snowtáborok freestyle versenyeinek 😀
A cipőszínező fal idén sem maradt el, a vállalkozó szellemű emberek az ikonikus AF1-es Low változatát pingálhatták ki kényük kedvük szerint, ihletet pedig akár a falon kiállított Asics modellekről is lehetett venni, ami elött el lehetett ácsorogni egy jópár percet pusztán csak a színeket bámulva.
Természetesen a RapCity sem csak a kosárra dobó géppel készült, és ugyancsak impozáns palettával kedveskedtek a vevőknek, amit rögtön megfejeltek egy kis akcióval is.
Még egy igazi legenda is „tiszteletét tette” a negyedik KRG-on, még ha csak műanyag formában is. Gyakorlatilag egy szentélyt emeltek a kosárlabda koronázatlan királyának, Michael Jordan-nek is, ahol az életnagyságú szobra mellett „némi” Jordan történelem is megfigyelhető volt extra cipők, és egyéb relikviák formájában.
Természetesen gyakran lefelé fordítottuk fényképezőgépünk objektívjét, és szokásunkhoz híven lőttünk -jópár on-feet képet a mutatós sneakerekről, melyekben a sneakerheadek és a „civil” látogatóka KRG-re érkeztek 🙂 A Sneaker Street Style képeket Facebook galériánkban tekinthettek meg.
Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát, és új sneakerekkel gazdagabban tért haza! Találkozunk a következő KRG-n!
Mert a 23-a mosásban van
Jordan miért 32-es mezben van?