A hazai Saucony sztori

Nemrég tavaszi/nyári szemlénkben lecsekkolhattátok, hogy milyen Saucony Originals cipőket találhattok majd a hazai sneaker shopok polcain, illetve a márka történelmébe is bepillantást nyerhettetek. A márka már több, mint 20 éve, 1994 óta van jelen Magyarországon. Fülöp Antallal beszélgettünk, aki a kezdetektől fogva jelen volt a Saucony hazai történetében, a sztorihoz olvass tovább!

A hazai Saucony sztori

A hazai Saucony sztori

Az itthoni kezdetek

A márka hazai jelenléte 1994 szeptemberében kezdődött. Volt egy orvos testvérpár, akik közül az egyikük az USA-ban élt, és látta, hogy milyen feltörekvő márka a tengerentúlon a Saucony, ezért képviseleti szerződést kötöttek, és itthon is forgalmazni szerették volna. Ehhez egy magyar nagykereskedő partnert kerestek, és tulajdonképpen egy véletlen folyamán jutottak el az Unisporthoz és Fülöp Antalékhoz az akkori cipő nagykerükbe, ami a Bosnyák tér mögött volt egy mellékutcában.

Antalnak, bár nem ismerte (fel – de erről majd később 🙂 a márkát, látta benne a minőséget, és megállapodtak: onnantól az Unisport forgalmazta a Sauconyt. Bár a magyar kereskedők nagy része a márka itthoni ismeretlensége miatt nem nagyon mert rávállalni, de egy kis pesti sportbolt egy 5000 dolláros rendeléssel indított, ami akkor elég szép kezdésnek számított.

A hazai Saucony sztori

A hazai Saucony sztori

A kilencvenes évek

1995-ben még nem a fényes márkaüzletek voltak jellemzők, a Mars maratonon a Tabánban például egy „puttonyos” Wartburg furgon motorháztetejéről mutatták be és árulták a cipőket 🙂

Nagyon vegyes volt a vásárlóközönség: futó- és utcai cipőnek egyaránt vitték, alapvetően a futók között terjedt el a márka híre, de voltak érdekes „vadhajtások” is: egy triatlonos srác beküldte a kofa nagyanyját a Bosnyák téri piacról, hogy mivel egész nap áll, ezt egy jó cipőben tegye.

A 90-es években a Jazz volt az első sikermodell, főleg a Jazz 5000-es széria, Antal szerint azért, mert amellett, hogy ebben is ott volt az Ionic ütődsécsillapító sarok, ez a kaptafaforma a Saucony számára nemzetközi és persze itthoni siker lett. A Jazz annyira összeforrott a márkanévvel, hogy máig a legtöbben nem is bajlódnak a „Saucony” kiejtésével és csak annyit mondanak: Jazz-em van. Természetes, hogy egy ilyen, hazánkban is népszerű modell az idei Originals kollekcióban, több színállásban megtalálható.

Saucony Jazz 5000 a 90-es évekből

Saucony Jazz 5000 a 90-es évekből

A népszerűségi listán a képzeletbeli ezüstérmet a Shadow kapná, mely technikai futócipőként most már nincs piacon, de visszahozták az Shadows Originals néven, így most is kapható.

A márka hazai megismertetésében Tóth Laci, volt atléta által menedzselt 4-5 főből álló félprofi-profi futótársaságnak volt szerepe. Itt a későbbi kétszeres tájfutó világbajnok Oláh Kati, a volt ifjúsági EB-bajnok Bereczky Józsi, Serfőző Sanyi voltak benne, ők voltak az első itthoni támogatottak. Először Hollandiából kaptak cipőket, futóruhákat, 1995-től pedig már az Unisport, mint hazai hivatalos forgalmazó szponzorálta őket. Az ő, futókörökben való ismertségük terjesztette a márka hírét is.

A hazai Saucony sztori

A hazai Saucony sztori

Régi-új Saucony cipők: az Originals kollekció

Az első Originals kollekciót a már a kilencvenes években bemutatták. A 2014 novemberi szezonális modellbemutatón a michigani Grand Rapids-ben az 1983-as new yorki maraton győztesével, Rod Dixonnal is találkozni lehetett, akiről a Saucony DXN modell a nevét kapta. A – természetesen – Saucony cipőben futó Dixon győzelme arról a hajráról vált legendássá, melyet a több, mint 42 kilométeres táv utolsó pár száz méterén hajtott végre, és végül mindössze 9 másodpercet ráverve az addig végig vezető Geoff Smith-re, elsőként szakította át a célszalagot. Dixon a győzelme után az ég felé tartott karokkal térdre, az ezüstérmes pedig összeomlott, a képek bejárták a világsajtót.

Rod Dixon a new yorki maratonon  - aláírt poszter és egy Sauncony DXN

Rod Dixon a new yorki maratonon – aláírt poszter és egy Sauncony DXN

Az elmúlt két-három évben Európában nagyon népszerűvé vált a Saucony retro futócipős irányvonal, Spanyolországban, Olaszországban is nagyon szeretik, oda külön cipőket is terveznek, amik csak ott kaphatók.

ÉS MÉG A kezdetek előtt…

Antal elmesélte, hogy (bár akkor nem esett le neki) nem 1994-ben találkozott először a Saucony-val, de ehhez még régebbre kell menni, egy NDK-s vendégmunkássággal, egy disszidálással és egy világ körüli úttal korábbra 🙂

Antalnak már gimis kora óta álma volt egy világ körüli út, ezt pedig a szocialista Magyarországról nem lehetett megvalósítani. A sport mindig is fontos szerepet játszott az életében, egy időben közel volt ahhoz, hogy megcsinálja az Olimpiai Ötpróbát, és ahhoz jól kellett tudni futni is. Itthon viszont csak a Tisza cipő volt, ami nagyon messze volt egy jó futócipőtől, volt talán 3 mm-es gumitalpa, egy cseh(szlovák) Botas tornacipőnek egy kicsit vastagabb volt, de ezek is fényévekre voltak a nyugati edzőcipőktől.

Antal érettségi után három évig Kelet-Németországban (NDK) tanult és dolgozott, és 83-ban  – a születésnapján – disszidált Nyugat-Németországba (NSZK). Itt a Porsche autógyárban dolgozott, emelett a heti 3-5 edzés is megvolt, leginkább a futás. Nem sokkal a „Nyugatra” érkezés után beváltotta régi álmát, és elment a legközelebbi sportboltba, hogy egy „igazi” futócipőt vegyen magának. Ez egy adidas L.A. Trainer volt, de utána az Asics cipők lettek a favoritok (ott már 88-ban volt lábmérés és ennek alapján cipővásárlási tanácsadás).

1988-ban, kihasználva egy adódó lehetőséget belevágott, egy világ körüli útra, melyet több évre tervezett, végül egyéves lett belőle. Az út Thaiföldről keresztül Dél-Ausztráliába, Adelaidbe vezetett, majd Szingapúron keresztül megérkezett álmai földjére, Kaliforniába. Ami azonban nagy csalódás volt számára, nem túl hosszú los angeles-i és san francisco-i tartózkodás után Mexikóba, majd Guatemala hegyei közé indult, ahol Európában forgalmazható népművészeti tárgyak után kutatott.

Saucony Azura

Saucony Azura

Ezután visszatért az Egyesült Államokba, Friscoba. Mivel a sportolás az utazás alatt sem maradt el, ezért betért egy nagy sportáruházba, és – bár előtte ugye Asicsben futott – „a lába tanácsára” kiválasztott egy Saucony Azura futócipőt. Ez az Azura, miután már „el lett futva”, elkopott talppal, viseletes felsőrésszel az itthoni vidéki rokonokhoz került, akik kapáltak-építkeztek benne. 1997-ben, amikor már három éve forgalmazta a Saucony-t itthon, egyszer csak rádöbbent, hogy régen már futott egy ilyenben, a rokonok azonban már csak az egyik felét tudták visszaszolgáltatni annak a bizonyos régi Azurának, amit Antal azóta is őrizget, mint a „hazai” Saucony történelem első darabját 🙂

Az a bizonyos Saucony Azura

Az a bizonyos Saucony Azura

gergő

A cipőimet - bár már nagyon sok van - nem gyűjtöm, hanem hordom :)
  • J. Schuszter Hilda szerint:

    Nagyon remek futocipö.

  • J. Schuszter Hilda szerint:

    Tisztelt Hölgyeim es Uraim,
    a cikkben emlitett
    Fülöp Antal szemelyeben rabukkantam egy regi falubeli (Szomor) kedves isme-rösömre. Nagyon örülnek, ha valamilyen modon kapcsolatba lephetnek vele. Ha jol emlekszem, 1977 ota semmi informaciom sincs Fülöp Antalrol.

    Üdvözlettel
    Hilda J.Schuszter

×