Sneakerhead interjú: ‘Lapeno’ Roland

Perjési a.k.a. Lapeno a.k.a KRG Rolandot az első BP Shop cikkünk alkalmával ismertük meg, azóta pedig sokszor dumáltunk, például a Kics R Good sneaker fesztiválok szervezése kapcsán 🙂 Roland igazi sneaker freaker, és elvétve láttam csak ugyanabban a cipőben, ezért jött az ötlet, hogy első sneakerhead interjúnkat is vele készítsük. Szerelem és betegség a tovább után!

Sneakerhead interjú - Lapeno Roland

Sneakerhead interjú – Lapeno Roland

Kezdjük egy bemelegítő kérdéssel: Ha a sneakerekhez való viszonyodat egy szóval kellene jellemezni, akkor mi lenne az?

Hmmm… betegség 😀 Szerelem és betegség egyszerre.

Mik voltak ennek a „szerelemnek és betegségnek” az első jelei? Mesélj nekem a sneakeres múltadról! 

Az első sneaker, amire emlékszem, hogy tetszett, egy Nike Cortez volt. Nem tudom, hogy a Forrest Gump hatására vagy sem, de ez égett bele az agyamba legelőször. A második ilyen beégés egy DC Volcano volt, ez egy 2006-os, New Era-val közös collab. Ennél a cipőnél éreztem először, hogy elfog a birtoklási vágy, a szerelem itt indult – a betegség csak később jött. Mindkét színéből sikerült szereznem két-két párat, ronggyá is hordtam őket, amit utólag kicsit sajnálok, de emlékül mind a négy pár máig megvan a szekrényben 🙂 Ezután már nem úgy néztem egy cipőre, hogy „felhúzod a lábadra és van rajta valami, otthon lerúgod és aztán vége”, hanem egyfajta műkincsként tekintettem rá és óvtam még a legkisebb bajtól is. Ekkoriban DC Shoes mániás voltam, de már akkor is az extrább vonalat szerettem, például a Life kollekció egy ideig nagyon bejött. Szerencsémre minta méretű lábam van, így jó áron be tudtam szerezni az itthoni warehouse mintapéldányokat, körülbelül 20-30 párat fel is halmoztam ezekből a cipőkből.

DC x New Era Volcano

DC x New Era Volcano

Hogy kerültél a sneaker világ közelébe?

A Váci utcai Subvive-ba és az Irányi utcai White Label üzletekbe rendszeresen bejártam, mert akkoriban még dj-ztem, és ezt a két boltot ugyanazok az arcok csinálták, mint a Bladerunnaz drum’n’bass bulikat. Nem telt el sok idő, 2008 körül már ott dolgoztam a Subvive-ban, itt kerültem szorosabb kapcsolatba ezzel a világgal és ekkor kezdődött a nagy szerelem nálam.

Az Air Max 1 volt ami igazán magával ragadott a klasszikus vonalaival, nem telt el nap, hogy ne vettem volna le őket a polcról perceken át nézegetve a részleteket és a prémium anyagok felhasználásának variációit. Egyre több időt, energiát és pénzt öltem bele a sneaker game-be, de szerencsére ezt a legjobb helyen tettem, ugyanis a Subvibe már akkor Nike QS account volt, ami elég nagy szó volt akkoriban. Hülyeséget beszélek, nem volt nagy szó, azt sem tudtam, hogy van ilyen 😀

Régi szép idők a Subvibeban

Régi szép idők a Subvibeban

Mi a véleményed a magyarországi sneaker kultúráról, sneakerhead közösségről?

Nagyon jó irányba halad az itthoni kultúra. Magyarországon a sneakerhead fogalma természetesen nem lehet az, mint mondjuk Ameriákában, nevezzük magunkat inkább sneaker rajongóknak. A SneakerTalk és Sneaker Raktár tagsága szerintem elég jól megmutatja, hogy hány ilyen ember van itthon: néhány ezer. Azok közül, akik komolyabban űzik az ipart, én 30-40 embert ismerek, de ettől lehetnek többen, akiket nem ismerek és gyűjtők viszont nem szeretnek a neten lógni és mutogatni az otthoni kincseket. Őket is beleszámítva szerintem körülbelül száz ember van itthon összesen, akiket lehet sneakerhead-nek nevezni.

Te mikor fedezted fel magadnak az internetet sneaker szempontból?

Ez is a Subvibe-os időszakra tehető szerintem, de akkor még nem volt ilyen nagy hype, főleg nem itthon. Komolyabb online aktivitást pár éve végzek, ekkor fedeztem fel az ebay-t és az oldal adta lehetőségeket.

Mitől lesz számodra egy cipő érdekes?

Leginkább a mögöttes tartalomtól. Ha van egy olyan valóban hiteles sztori mögötte, ami felkelti az érdeklődésemet. Persze az sem baj, ha szép a cipő. Emellett a hype engem is magával ragad néha, ezt tagadni is butaság lenne 🙂

Roland ezt a lassan 10 éves AM1-et viselte az idei Air Max Day-en

Roland ezt a lassan 10 éves AM1-et viselte az idei Air Max Day-en

Mitől szép egy cipő szerinted?

Hát leginkább attól, ha pipa van rajta 😀 Bár ez mostanában már kezd megváltozni: az elmúlt időben más márkákat is kóstolgatok, a legnagyobb hatással most a Puma és Asics modellek vannak rám. Amúgy nagyon sok márka elkezdett felzárkózni az óriáshoz, és nem kevés modell nyeri el a tetszésemet, a határt csak a csillagos ég és a pénztárca szabja. Szeretem a jól átgondolt szín és anyaghasználatot és a rendesen megvadított lépőket is. Mindenki az egyediségre hajt, ezért én is azokat a modelleket/színkombinációkat részesítem előnyben, amiből kevés érhető el itthon.

Mik azok a márkák, amiket leginkább hiányolsz Magyarországról?

A New Blance, Asics, Onitsuka Tiger márkákat már itthon is kapni, de a speckó cuccok/collabok nem jutnak el hozzánk.

Mesélj a gyűjteményedről, halljunk néhány „sokkoló” számot 🙂

Körülbelül 160+ pár cipőm van 8-10 millió forint értékben. Főleg dobozban laknak, de a „sűrűn” hordott cipőket szekrényben tárolom. A dobozokban tárolt cipők minden hasznos és haszontalan életteret elvesznek, nem ritkán kell újabbnál újabb fortélyokat kitalálnom a tárolásukra, most már a lakás minden részén dobozok vannak.

Instagramon egy csomót láthattok közülük: @roland_krg

@roland_krg az Instagramon

@roland_krg az Instagramon

A legdrágább cipőm 1000 dollár körül van a mostani piaci értékén. Ez egy elég ritka modell, kizárólag Európában jelent meg, viszont az itthoni nagy Jordan gyűjtőknek szinte kivétel nélkül mind megvan, mivel az outletben is meg lehetett anno venni potom összegért. Aki tudta mit vesz az megvette. Amúgy az Air Jordan 7 Miro-ról van szó.

Air Jordan VII Miro

Air Jordan VII Miro

Mik a kedvenceid?

Általában a legújabbak a kedvencek, de ha egy all time listát kéne felállítani az valahogy így nézne ki: Jordan VII Hare, Lebron X EXT Crok, Lebron VIII Low Sprite, Air Max 1 Hold Tight, Air Max 90 Lux JCRD London Underground és a Rosherun Tie Dye.

Air Max 1 "London Underground"

Air Max 1 „London Underground”

Mi a sneakerekkel kapcsolatos legjobb sztorid?

A legjobb sztorik egy sneakerhead életében mindig azok, amikor valami nagyon drága cuccot baromi olcsón tud megvenni, legalábbis nekem ezek ragadtak meg leginkább. Több ilyen is volt szerencsére, de a kedvencem egy magyar apróhirdetési oldalon volt amikor 3 db DS OG Air Jordan XII Obsidiant sikerült kifognom, darabját 4000!!!! forintért 🙂 Ez az első Instagram képem. Sajnos egyik sem volt a méretem de ettől eltekintve elég jó üzletet csináltam.
Ezen kívül külföldön vásárolni a legnagyobb élmény, itthon ritkán járok boltokba, házhoz/munkahelyre jön a cipő 😀

A nagy deal: Air Jordan XII Obsidian

A nagy deal: Air Jordan XII Obsidian

Hol jártál a világban, mely sneaker szempontból érdekes?

Például Londonban jártam az 1948 nevű boltban, ez egy „Tier Zero” bolt, ami azt jelenti, hogy itt minden limitált Nike a polcra kerül, persze csak percekig/órákig. Amikor ott jártam, akkor volt a NikeCraft Mars Yard Tom Sachs kollekció release-e, fullos Marsos installációban az egész előtér be volt rendezve. 365 Fontba került a cipő, szerencsére nem kellett gondolkoznom sokat mert addigra már minden pénzem elvertem és nem tudtam megvenni. Utólag egy kicsit elszomorít mert most már 2-3000 dollár körül pörren belőle egy pár… ez egy elég limitált kollekció volt, összesen 2-3 boltban volt kapható talán a világon. Na ezt jelenti a ‘Tier Zero’ 🙂

Nike 1948 Londonban, egy 'Tier 0' shop

Nike 1948 Londonban, egy ‘Tier 0’ shop

Milyen sneaker con-okon vagy kiállításokon voltál idáig? 

A Kicks R Good-on kívül? 😀 Pár Sneakerness-en voltam Európában, nemrég terveztem kimenni a Crepe City-re Londonba, de ez nem jött össze most. Elég izgalmasnak tűnik a videók alapján.

Ha már szóba hoztad a Kicks R Good-ot, május végén volt a második kiadás. Mivel mi is benne voltunk a szervezésben, ezért jól láttuk mennyire szívügyed és mennyi energiát tettél bele. Hogy érzed, hogy sikerült?
Nagyon elégedett vagyok, szerintem remek kis nap volt. Az első rendezvényhez képes szemel látható volt a fejlődés, többen jöttek el, nyitottabbak voltak az emberek, nyüzsgés, jó hangulat jellemezte az egész napot. Ez részben annak is köszönhető, hogy az első KRG-vel ellentétben most nem osztottuk több teremre a rendezvényt, minden egy helyre sűrítettünk, így sokkal jobban koncentrálódtak az energiák. Remélem a következő KRG még ennél is sikeresebb lesz és ismét feljebb léphetünk majd egy szintet.

A második Kicks R Good sneaker fesztivál

A második Kicks R Good sneaker fesztivál

A múltkori BP Clothing márkasztoriban már rólad is volt szó, mi újság azóta? 🙂

A Nike-t továbbra is én viszem itt a BP-nél, de a másik brand manager Petra szakmai tapasztalata is elengedhetetlen a sikeres biznisz érdekében. Ő a szuperagy én meg mindent látó szem. 😀
A saját márkával kapcsolatban múltkor poénkodva kitaláltuk, hogy „stílus-divat konzultáns” vagyok és ezt kéne inkább az új névjegykártyámra írni, mert mindig benne vagyok a kollekció körüli ötletelésekben. Jó olyan helyen dolgozni ahol adnak a véleményedre, de ettől függetlenül a kollekciókat Peti és Ákos álmodja meg első sorban.

Milyen cipőt nem vennél fel sosem?

Crocs papucsot… de mondjuk az nem cipő… Converse.

Tudtam, hogy ezt fogod mondani 😀 Semmilyen Cons nem jöhet szóba neked?

Jobban átgondolva, van olyan Converse amit felvennék, leginkább a Chuck Taylor az, amitől feláll a szőr a hátamon.

gergő

A cipőimet - bár már nagyon sok van - nem gyűjtöm, hanem hordom :)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×