cipőtervezés

Tovább
Olvasási idő: 7 perc
Air Jordan 6 - Porsche 911 GT

Itt az öt legkülönlegesebb autó által ihletett sneaker!

A legmarkánsabb sneaker-tervek bizony nem csak úgy az égből potyognak. A nagy sportszergyártóknál ugyanis minden modell kiadását megelőzően akár évekig tartó inspirációgyűjtés, skeccelés, tervezgetés áll, sőt, hiszed vagy sem, még az olyan tervezők, mint Tinker Hatfield sem mindig csak saját ötleteikre és kreativitásukra hagyatkoznak, hanem  környezetükből merítenek ihletet. Én pedig ezúttal elhoztam nektek az 5 legkülönlegesebb autó inspirálta sneakert! Katt a továbbra és vágjunk is bele!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 6 perc
Nike On Air

Nike On Air: itt vannak az idei verseny győztesei

A 2018-as Air Max Day tiszteletére rendezte meg a Nike az On Air tervezői versenyt, melynek keretein belül kreatív sneaker rajongók álmodhatták meg saját cipőjüket. A versenyre több ezer fiatal tervező jelentkezett, ami nem is meglepő, hiszen a tét nagy: a győztes tervek jövőre a nagyérdemű számára is elérhetővé válnak! A győztesekről, a modellekről és ezek sztorijáról mindent megtudhatsz a tovább után!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 11 perc
Scottie Pippen @ Al Satwa Dubai

Scottie Pippen @ SOLE DXB

A hétvégén a dubaji sneaker fesztivál, a SOLE DXB történéseinek szerves része volt a kosárlabda. A Nike háromszintes „cipősdoboz” helyszíne mellett kapott helyet a kosárlabda pálya, ahol a helyi kosaras csapatok bajnoksága zajlott. Sztárvendégben sem volt hiány: a Nike elhozta az eseményre a 33-as mez birtokosát, Scottie Pippen-t a Dream Teamből és Aaron Coopert, akinek a nevéhez a 90-es évek legtöbb Nike kosárcipőjének a tervezése fűződik. Miután elbeszélgethettünk velük, elvittek minket az Al Satwa negyedbe, a város utcai kosaras életének középpontjába, ahol a helyi srácokkal mi is edzettünk és játszottunk egyet. Beszámoló és képek a tovább után!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc
Nike Air Huarache @ Nike iD 2015. január 20-tól

Huarache a Nike iD-n is!

A Nike Air Huarache – a pipa nélküli Nike cipő – a kilencvenes évek legelején jelent meg, és ugyanúgy Tinker Hatfield, a Nike legendás tervezőjének nevéhez fűződik, mint az Air Max 1 vagy a 90. Futurisztikus vonalvezetése miatt kezdettől fogva „vonzotta” a vadabb színállásokat, de ha úgy gondoltad, hogy nem eléggé hasítnak a gyári kombók, akkor mostantól a sajátodat is összrakhatod: mától, azaz január 20-tól ugyanis elérhető a Nike iD-n tervezhető modellek között. Természetesen nem csak a panelek színét/anyagát választhatod ki, hanem a modell védjegyévé vált pántra is vannak opciók. Irány játszani a lehetőségekkel 🙂 Ha saját Huarache összerakására és vásárlására adod a fejed, akkor egy ‘unboxing’ képet szívesen fogadunk!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc
Újra cipőszínező fal a Kicks R Good 03-n!

Újra cipőszínező fal a Kicks R Good 03-n!

Ne feledjétek, közeleg december hatodika és vele a Kicks R Good 03 „Holiday Special” sneaker fesztivál. Természetesen most is felállításra kerül az előző KRG-ken már nagy sikerrel bemutatott cipőszínező fal, ahol belőled is igazi cipőtervező kreatív válhat, hiszen csak az ismert modellek körvonalai adottak, a színezés már a te fantáziádon fog múlni. Sőt mi több, amellett, hogy minden tervet kifüggesztünk, a legjobbnak értékelt művek Nike és Puma által felajánlott cipőkkel díjazásra kerülnek. Gyere el te is, és tedd próbára a kreativitásod! A rendezvényről bővebben itt olvashatsz, a legfrissebb információkért pedig érdemes a KRG és a Sneakerbox.hu Facebook oldalait követni a témában.

 

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc
Újra Kicks R Good cipőszínező fal

Újra cipőszínező fal a Kicks R Good 02-n!

Május. 31-én újra Kicks R Good sneaker fesztivál. A Red Bull támogatásával újra felállítjuk a cipőszínező falat, belőled pedig kibújhat a cipőtervező, hiszen teljesen szabadon határozhatod meg ismert modellek színállását, mintáját. Minden tervet kifüggesztünk, a zsűri a legjobbnak értékelt műveket Nike és Puma által felajánlott cipőkkel díjazza. Gyere el szombaton, és mutasd meg mit tudsz, a rendezvényről itt találsz meg minden infót!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc
A Nike PhotoiD-val Instagram képeid színvilága ihletheti meg egyedi Air Max 1, 90 vagy 95 cipőidet

Nike PHOTOiD – Instagram meets Air Max

Instagram rajongók, eljött a ti időtök! A Nike népszerű cipőtervező rendszerét, a Nike iD-t egy olyan funkcióval bővítették, ahol a Instagramos fényképeid alapján javasolnak neked Air Max színkombinációkat. Három Air Max generációból válaszhatsz: az 1-es, a 90-es és 95-ös modelleket színezheted így ki. A galériákat elnézve, nekem néha kicsit esetlegesnek tűnik a javasolt szín, de van jópár eléggé eltalált kombináció is:) A kész művet megoszthatod a nyilvános galériában és utána „átküldheted” a Nike iD-be, ahol anyag és színválasztás tekintetében is finomhangolhatod egyedi Air Max cipődet, és megrendelheted. Kipróbálnád?

[caption id="attachment_25670" align="alignnone" width="620"] A Nike PhotoiD-val Instagram képeid színvilága ihletheti meg egyedi Air Max 1, 90 vagy 95 cipőidet[/caption] ]]>

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc

Tervezz egy Emerica Westgate cipőt!

Úgy néz ki, hogy a cipőtervezés szezonja van 🙂 Brandon Westgate cipőszínező pályázatot hirdetett európai ridereknek, ezáltal mi magyarok is résztvehetünk! Az alap természetesen Brandon pro deszkás cipője, az Emerica Westgate modell. Nincs más dolgod mint letölteni az alapot JPG-ben (a pro grafikus arcok Illustratorban is nyomathatják 😉 kiszínezni és augusztus 31-ig feltölteni az oldalukra. Kicsit  Egy személy 5 tervet adhat le, és ha jól értem akkor a részvételnek az is feltétele, hogy lájkolod az Emerica európai Facebook oldalát.  Ha a te javaslatod tetszik meg legjobban Brandonnak, akkor kapsz 5 pár cipőt a méretedben, további 5-öt a kiválasztott haverjaid, ráadásul még egy doboz Emerica cumó is üti a markod. Hajrá 🙂

Tovább
×