leather

Tovább
Olvasási idő: 3 perc
adidas nmd xr1 pk leather cage custom

adidas NMD_XR1 PK Leather cage custom

Sokáig szemeztem az NMD_XR1 modellekkel, amikor az első megérkezett a boltok polcaira, aztán valamikor október környékén már nem bírtam tovább, és beszereztem a számomra legszebb színállást, az olívát. Viszont vásárlás után is talán kétszer volt rajtam, valamiért nem jött be a cage rajta, és akkor jött az ötlet, hogy fel kell turbózni a cipőt, de úgy, ahogy még senki sem csinálta. adidas NMD_XR1 PK Leather cage custom a tovább után! 

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc
nike-sb-zoom-janoski-ale-brown-distressed-leather-1

Nike SB Zoom Janoski – „Like a Chocolate”

Biztos írtam már korábban is, de a Janoski az a cipő, amit külsőleg annyiféleképpen lehet variálni, hogy nem találni olyan színkombót, ami legalább valakinek ne tetszene. Most kicsit elegánsabbra vették a figurát, és az ősz hangulatát kicsit előrébb hozva egy tiszta bőr felsőrésszel látták el a cipőt. Mondanom sem kell, ezt már nem biztos, hogy lenne az embernek szíve eldeszkázni, viszont hétköznapi viseletre szinte tökéletes, legyen az épp egy melegebb nyári, vagy egy borongósabb őszi nap. Szerencsére most is egy barátságosabb árcédulával látták el, így bátran be lehet zsákolni a többi Janoski mellé. Ha még több képre vagy kíváncsi, katt a továbbra!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc
nike-roshe-ld-1000-summit-white-blue-glow-white-safety-orange-01

Nike Roshe LD-1000 White/Blue/Orange

A Nike-nál az LD-1000-essel valami olyat alkottak meg, ami ötvözi magában a klasszik vonalakat a mai kor technológiájával, hogy egy tartós, de ugyanakkor könnyű nyári cipőben tudjuk az utcákat járni. És mivel a jól felépített alap megvan, már csak a képzelet szabhat határt annak, hogy épp milyen színkombóban dobják piacra az épp aktuális trendeknek megfelelően. Így nyár derekán kaptunk egy fehér alapon világoskék pipával megspécizett darabot, ami minden nyári outfitet kellően fel tud dobni.

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc
@vivianfranklondon Just Don x Jordan 2 "Quilted"

Just Don x Air Jordan 2.0

Tavaly év elején láthattuk az első Just Don és  Air Jordan 2 kollaborációt ami elég jól sikerült és még mai napig láthatunk #womft képeket pár csoportban.

Ezen kívül volt még 2013-ban egy Just Don x Air Jordan 1 „BHM”  jótékony aukció is amit csak az eBayn lehetett elérni (Just Don x Air Jordan 2 „Quilted” és Just Don x Jordan ” Just Jordan” Collection ). Idén akkora szerencsénk volt, nekünk hazai cipő kedvelőknek, hogy a Rapcity is kapott az idei Just Don „Beach” kollekcióból.

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc
Vans 2015 Fall Classic Slip-On Collection

Vans 2015 Fall Classic Slip-On Collection

Van, amit felesleges túlbonyolítani. A Vansnál is így voltak a klasszikus Slip-On megalkotásánál, hiszen az 1977-ben debütált, akkor merőben újszerűnek mondható fűző nélküli modell azóta is változatlan formában rója az utakat. Bár ami igaz az igaz, a gofritalpas márkánál sem csak ülnek a babérjaikon, hiszen a napokban megjelent RE széria hat színváltozatban kerül majd a polcokra, többek között vászon, és bőr anyagok változatos felhasználásával. Egyszerű, de nagyszerű, melyet most 50-60 dolláros árcímkével láttak el, keressétek online, és a hazai viszonteladóknál egyaránt.

Tovább
×