Ahogy telnek a hónapok, úgy jönnek a Stylecheck újabb részei. Ezúttal is négy embert hoztam nektek, akiknek szintén érdemes odafigyelni az outfitjükre. Ha érdekel, hogy ezúttal kiknek nézzük a felszerelését, akkor kattintsatok a továbbra!
Harmadik felvonásához érkezett a Stylecheck-ünk! Minden részben megpróbálok olyan képeket, ‘fiteket összegyűjteni, amik valamiért megfogtak, illetve amikből meríthettek ti is ötleteket. Ha az előző részekről lemaradtál, akkor ide kattintva tudod pótolni azokat. Na nézzük!
Luxory – @certified
Nem tudom mennyien ismeritek itthon a TIGER SHVRK márkát, de ha nem vágjátok, csekkoljatok rá! Az árak nincsenek elszállva és emellett jó minőségű cuccot is kapunk ha vásárolunk. Előszőr a kanadai márka alapítójának viseletét nézzük meg. Azt mondom, hogy mindenképp vessetek egy-két pillantást az Instagram oldalára, ugyanis cipőkön és ruházaton kívül mást is posztol, emellett pedig rendkívül közvetlen.
Szóval azon kívül, hogy Porscheban ül (igen, a sajátja) egy Gucci x Coco Captain pólót visel. Ennek Graileden találtam meg az árát és vaskos 600$ (178 000Ft) körül mozog, konkrétan a retail ára volt ez. Az a Louis Vuitton „Bumbag” amit átdob a testén körülbelül 1 550$, azaz 461 000Ft-ot ér. A nadrág egy Tiger Shvrk „Signature Stripe” modell. Sajnos már sold out az oldalon. A retail 68$, vagyis nagyjából 20 000Ft környékén volt…. na és a legnagyobb lényeg, az Off-White x Nike „The Ten” kollekció egyik első darabja a Jordan 1 „Chicago”. US8-as méretemben, DS állapotban 6 334$ (~1 900 000Ft). A legmagasabb árak a Stylecheck „történelmében” 😃

Certified
Madame – @mariaqueen_
Lányok, lányok ismét figyeljetek, hisz Ti jöttök. Ha inspirálódni szeretnétek basic és hype ruházatokból, akkor nézzétek meg a következő „alanyunk” oldalát is! Biztos információ, hogy a kabát, amit visel egy tavalyi Bershka kollekcióból származik és az a kezeslábas szintén egy 2-3 éves Bershka collection darabja. Ne csüggedjetek, mert hasonlókat minden évben be tudtok szerezni a fast-fashion boltoktól! Eddig nem tűnik olyan drágának és nem is kihívó, de mégis különleges. A lábán egy Jordan 1 OG Retro High „Aleali May” színállás látható! A szettet a színeivel és magával az egyediségével dobja fel, mert ezt a colorway-t nem sokszor láttam (legalábbis én) itthon. Ennek az ára 200$ és 400$ közé lőhető be, ez magyar árak szerint 60 000Ft és 120 000Ft közé esik.

Maria Queen
Flame – @pierre.laurent
A személyes kedvenc outfitem ebben a részben. Maga a kép és a szett is tökéletes. Letisztult, egyszerű, Párizs. Előző részben találkoztunk már a horgászsapival, ennek bármelyik formáját meg tudjátok venni viszonylag olcsón a ruhaboltokban. Egy vastagabb, pulcsi-féle garbó, ami hidegebb időkre ajánlott és a H&M-ben körülbelül 8 000 Ft-ért megszerezhetitek. A nadrágról szintúgy ezt tudom nyilatkozni, de az ára változhat pár ezer forinttal. A kabát, aminek pontos márkáját sajnos nem tudom, de ezt is megtalálhatjátok itthoni boltokban. Bershka, H&M és főleg a Zara-t tudom javasolni, hisz utóbbiban több elegáns dolgot próbálhattok. Ennek az árát olyan 20-és 30 000Ft közé tenném. A cipő egy Converse Chuck Taylor 70 „Flame Print”, ennek az ára ~31 000Ft.

Pierre Laurent
Highest – @qiasomar
A jó öreg Qias. Valőszínűsítem, hogy valamilyen formában találkoztatok vele egyéb platformokon. A Youtube legnagyobb Hypebeastjének tartja magát és lehet benne igazság, hisz 1 millió+ feliratkozóval rendelkezik Dreamqrew nevű csatornáján. Na de nézzük is, miben „flexelt” Omar.
A koncepció főszereplője egyértelműen Travis Scott. A hoodie az egyik utóbbi Cactus Jack merch dropból származik, pontosan a „Highest In The Room” című számához készült. StockX-en 160$, szóval itthon 40 000Ft és 50 000Ft között mozog. De persze mi is lehetne a lábán, ha nem az új La Fame Air Force 1 Low, amiről részletesebben itt olvashattok! Ahogy elhangzott már többször is, 41-es lábbal rendelkezem, így általában elég drágán tudok hozzájutni néhány limitált kiadáshoz. US8-as méretben ez a Nike 715$-t ér, szóval átszámítva 212 000Ft-ot a Sneakerheadek tőzsdéjének tartott oldalon.

Qias Omar
Nektek melyik outfit tetszett Stylecheck sorozatunk harmadik részéből legjobban, és miért? Osszátok meg a véleményeiteket kommentben!
Forrásaink a KLEKT, StockX és az Instagram voltak.
-
Wow, awesome weblog format! How lengthy have you been running a blog for? you make running a blog glance easy. The entire look of your web site is excellent, as smartly as the content material! You can see similar here e-commerce