Globe Motley Mid cipőteszt eredmény

Demián Barnabás Globe Motley Mid cipőtesztjének beharangozóját már olvashattátok korábban, sőt már a cipőtesztelés során elkészült interjú Barnival is megjelent, amiben többek között kicsit betekintést nyerhettünk a csíkszeredai, erdélyi béemikszes életbe 🙂 Végül, de nem utolsósorban itt vannak maguk az eredmények, azaz a tapasztalatok a STÉG által tesztelésre felajánlott cipővel. Tovább!

Mennyit használtad a cipőt, milyen gyakran volt rajtad?
A cipőt azóta használom, amióta megkaptam tőletek. Minden guruláskor őt használtam, bár az elején picit sajnáltam egyből befogni. Aztán tudtam, hogy mennyire jó érzés új cipőben veretni, szóval gond nélkül tettem próbára első pillanattól fogva. Utcára igazából nem is használtam.

Mennyire passzol a cipő a te biciklis stíusodhoz?
Mivel a városunkban igazából street helyek is alig vannak, így nagyon gyakran biciklizek parkban és néha Nándi-trails-ezem. Szóval igazából parkoztam a cipőben amióta megkaptam. Parkban meg szeretek ilyen apró kis fj-whip-eket adni, vagy csak ugrálni az érkezőbe, és örömömre, ezekhez a cipő nekem kiválóan passzolt.

Demián Barni @ Nagyvárad épp a tesztelt Globe cipőben

Demián Barni @ Nagyvárad épp a tesztelt Globe cipőben

Mi volt az első benyomásod róla, amikor kivetted a dobozból? És mi volt az általános benyomásod ez használat közben?
Húú! Az én szememnek ez kábé a tökéletes cipő határát súrolta. Nagyon bejön az, ahogy kinéz. Nincs semi plusz rajta, letisztult minden, egyszerű fehér talp-vonal. Nagyon örvendtem neki amikor kivettem a dobozból 🙂 Ahogy kiemeltem már éreztem, hogy jól ráfog állni a lábamra, hisz könnyű nagyon a cipő, és rugalmas is, könnyen formálódik. Ezt a cipőt igazából betörni nem kellett, csak felhúzni és veretni egyből, háhá 🙂 Valahányszor lenéztem a cipőkre bringázás közben, pihenéskor, mindig egy ilyen jó fílinget adott, mert úgy éreztem a patent érzés miatt a lábamon, és a patent cipő-kinézete miatt, minden amit csináltam olyan patent volt 🙂 Nagyon örvendtem nekik.

Mi a véleményed a cipő talpáról?
Mint mondtam, nagyon rugalmas és emiatt, amikor először ráálltam a bringára éreztem, hogy ebben teljesen fogom érezni a pedált és minden apró mozdulatot, ami odakintt a biciklivel történik 🙂 Én szeretem ezt az érzést. Nekem amúgy van egy ilyen kis tikkem-trükköm, hogy ‘egy cipő sem csillapít eleget az érkezésekkor’, így ebben a cipőmbe is tettem még plusz egy-egy talpbetétet, valamint egy kis szilikon-sarok-védőt is. Így a cipő fel is volt készítve rendesen, és a lábra-érkezések sem voltak rossz érzések. Egyedüli rész, ami gyengébb, mint a cipő többi része, az a vulkanizált talp, ami a vázpörgetést-elkapós felén meg is indult. Ezt viszont orvosoltam hamar cipőragasztóval, és utána már helyén maradt 🙂

Globe Motley Mid cipőteszt - a talp

Globe Motley Mid cipőteszt – a talp

Mi a véleményed a felsőrészről?
Amikor kivettem a dobozból, és megérintettem már láttam, hogy ez nagyon fogja bírni a hajtókar súrolódását, és ez így is lett. Azok a részek ahol a cipő kapcsolatba került a hajtókarral, a vázzal vagy a villával, elkezdtek formálódni, viszont nem deteriorálódtak egyáltalán 🙂 Én nagyon szeretem az ilyen anyagú cipőket, mert tudom, hogy elszakadni sosem fognak, épp csak megkopnak picit, vagy megfeketednek, ahol a hajtókar éri őket, ezt viszont lehet könnyen tisztítani.

A cipő állítólag mid, viszont ez nekem magasszárúnák számított, hisz teljesen takarta a bokámat és jól védett is. Bármilyen magas is legyen egy cipő, én mindig hordok benne bokavédőt is, így panaszkodni sosem tudok 🙂 A varrások mindenhol érintetlenek maradtak, a felsőrész, amint a videóban is látszik teljesen megőrizte az eredeti kinézetelét, formáját, még színe sem változott.

Globe Motley Mid cipőteszt - a felsőrész

Globe Motley Mid cipőteszt – a felsőrész

Általában hogy “teszed” tönkre a cipőidet?
Az összes bringás cipőm eddig a belsőrésznél adta meg magát. Ritka volt az olyan cipő, aminek a talpa például kevesebbet bírta, mint a felsőrész. A talpakkal igazából sosem volt bajom, mindig a hajtókar felőli oldalak kezdtek el kiszakadni, vagy az extra párnázások, ahogyan a Nike csinálja a boka-résznél. Azok a belső varrások és extra panelek nekem mindig leszakadtak, lenyíltak. Volt még egy Globe cipőm, aminek szintén a vulkanizált talpa indult meg, szintén a hajtókaros belső-résznél, ami aztán annyira súlyosodott, hogy az egész talp levált a felsőrésztől, aminek igazából komolyabb baja még nem volt.

Barni két korábbi áldozata :D

Barni két korábbi áldozata 😀

Eddigi cipőimen mindig tudott segíteni egy nagyon profi cipész bácsika, aki rettentő olcsón élesztette újra a cipőket, és a béemikszes igényeimet megértve, a belső részt mindig szuper-erősre formázta.

Köszönjük a STÉG budapesti, villányi úti üzletének, hogy felajánlotta ezt a cipőt tesztelésre! Ha neked is megtetszett, akkor megveheted őket a Villányi úti STÉG skateshopban, baráti, 19 700 Ft-os áron. Persze ezen kívül még jópár Globe cipőből tudsz ott válogatni!

 

gergő

A cipőimet - bár már nagyon sok van - nem gyűjtöm, hanem hordom :)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • sklep internetowy szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik. Ez egy előnézet, a hozzászólás az engedélyezést követően fog megjelenni.
    Wow, wonderful weblog layout! How long have you been blogging for? you made running a blog look easy. The full look of your site is magnificent, as neatly as the content! You can see similar here e-commerce
  • Jevi szerint:

    viszont nem rongálódtak egyáltalán”

×