Store Check sorozat: Legends Westend üzlet

Ismét nyakunkba vettük a várost, hogy nyári boltajánló körutunkat folytassuk. Ezúttal egy nagyobb bevásárlóközpont a Westend és egyik legautentikusabban kialakított shopja a Legends volt a cél, mely a napokban költözött új helyre az épületen belül és jelenleg az első emeleten találjátok. Miután kifújtuk magunkat az üzletben díszelgő  bőrkanapéban, elindultunk utunkra a legendák földjén..

Legends storecheck a Westendben

Legends storecheck a Westendben

Az üzlet kialakítása nagyon hangulatos és igényes, a sötét falat fa polcok és barna bútorok egészítik ki, melyek közül a kedvencem a shop közepén elhelyezkedő bőr kanapé volt, amit a bevezetőben már említettünk. Ahogy belépünk, jobbra a lány, balra pedig a fiú szekció helyezkedik el. A bejárattal szemközti falon pedig plafonig érő Converse választék, többek között a korábban nálunk is bemutatott Batman/Joker modell is ránk mosolygott a falról. Nyárról lévén szó a könnyed vászon cipők kíváló szolgálatot tesznek majd a fesztiválokon, azonban a strandról se feledkezzünk meg, papucsokból is bőven válogathatunk az O”neill háza tájáról.

Batman és a Marvel armada

Batman és a DC Comics armada

Ruházatból az O”neill és a Desigual viszi a prímet, szemet gyönyörködtető színkavalkád, és szörfös minták, élénk színek uralják az idei kollekciót. Akik a klasszikus fekete/fehér/sötétkék vonalat favorizálják, azok se essenek kétségbe, mivel ezekből is bőven akad választék, akár szettben is.  A hölgyek oldalán a Desigual könnyed nyári ruhái és színes nyári táska kollekciója még a férfi  tekintetet is odavonzzák tovább erősítve a színorgiát:) A farmer rajongók sem maradnak zsákmány nélkül, a Diesel nadrágokkal, pólókkal és széles kiegészítő választékkal képviseli magát a Legendsben. A fentről pásztázó reflektorok valóban legendás márkákat borítanak fénybe, de nem csak nekik, hanem a próbafülke látogatóinak is kijut a jóból, ugyanis a fülkék előtti részen körbepillantva szörf történelem órában lehet részünk. Még egy óceánt járt deszkának is jutott hely a korhű kóla automata mellett. A fülkék nagy tükrökkel és szuper megvilágítással rendelkeznek, a takaró függöny megoldása kiemelten ötletes, lógó gerendák közé van befogva a vászon, melyek a fenti rúdon gyűrűkön mozognak.

Nyár O''neill módra

Nyár O’neill módra

Ahogy eddig minden store check írásunkban, most is megkérdeztük az ott dolgozóktól, hogy mi lenne az, amit különösen a figyelmetekbe ajánlanának? Mint hogy a Converse cipők egyik legfőbb lelőhelyéről van szó, ezért főszerepben voltak Converse Chuck Taylor cipők. Természetesen az alapszíneket és fazonokat minden mennyiségben megtalálod a boltban, így a csajok inkább két spirább, vidám nyári változatot mutattak nekünk: a mid, azaz félmagas szárú Cons tornacipő egy elég friss változat itthon, ezt 15 990 Ft-ért veheted meg a Legends üzletekben, az amerikai lobogó csíkjaival mintázott CT Spec Hi magas szárú modellt pedig 19 990 Ft-ért.

Ajánlat fiúknak a Legends Converse választékából

Ajánlat fiúknak a Legends Converse választékából

Végre teljes erőből dübörög a nyár, úgyhogy a nyári cipők mellett O”Neill beach/board shortkból is itt egy kis ízelítő: Felül egy összepasszoló boardshort és pacsker páros Buddha és az O”Neill cuccokon gyakran megjelenő hibiszkusz mintázattal. A short ára most az üzletben 9 995 Ft, a papucsot pedig 2 995 Ft-ért veheted meg, az éppen futó 50%-os akcióban. Alul az O”Neill Hyperfreak shortok, láthatósági pink és green színekben, vízlepergető és különlegesen gyorsan száradó, rugalmas anyagból, nem dörzsölő „S” varrásokkal, 11 495 Ft-ért.

Egy kis ízelítő a Legends O''Neill beach/board short felhozatalából

Egy kis ízelítő a Legends O’Neill beach/board short felhozatalából

Era (akin természetesen egy Converse cipő volt 🙂  a csajoknak is mutatott pár szépséget a padlótól a plafonig érő Converse cipőfalról: A vakítóan fehér magas szárú Lady Chucks modellt 18 990 Ft-ért, az új All Star Light slip belebújós könnyű nyári cipőt pedig akciósan 7 495 Ft-ért vehetitek meg a Legends üzletekben.

Ajánlat csajoknak a Legends Converse választékából

Ajánlat csajoknak a Legends Converse választékából

A Legends üzeletekben találhatod itthon az egyik legszélesebb választékot a Converse cuccokból, de itt távolról sem ért véget a kínálat, a Cons cipők, táskák és ruhák mellett Björn Borg és PF Flyers, illetve Lacoste cipőket is beszerezhetsz náluk. Mi a Westendben jártunk, de még sok helyen találhatsz Legends üzletet szerte az országban, sőt a határon túl is, meg hát ott van a legendsshop.hu, ami mindenkitől pont egy kattintásra esik 🙂 Tipp: a Legendsben most minden termék 50%-os kedvezménnyel kapható, így nem árt mihamarabb benézni, mielőtt kifosztják az üzletet!

vegi

Évek óta mint aktív részese és szemlélője követem a deszkás, illetve egyéb freestyle sportokat a magyar miliőben, illetve all over da globe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×