Sacai sztori – avagy a zilált elegancia

Chitose Abe, középső nevén Sakai, 1999-ben az egyik leggyorsabban feltörő japán designer márkát hozta létre. Akkor talán ő sem gondolta, hogy 2020-ra sneaker kultúra meghatározó részévé válik a Nike-val való kollaboráció által. De hogy is jutott el a Sacai idáig? Erről is szól a sacai márkasztori a tovább után!

A tervező

Abe-t kiskorától kezdve inspirálta a divat, középiskolás éveiben pedig ismert volt egyedi és pionír stílusáról. Ekkor hallott először arról, hogy egyesek főállásban divattervezők, és elhatározta, semmi mást nem hajlandó dolgozni.

Chitose Abe, a sacai megalkotója

Chitose Abe, a sacai megalkotója

Más híres japán divattervezőkkel ellentétben ő nem a neves Bunka Fashion College-ban tanult, bár nagyon szeretett volna. Vidékiként nem engedték Tokióba a szülei, viszont a Nagoya-i Fashion College-ba sikeresen felvették. Nagy szerencséjére pont ott épp feltörekvőben volt egy másik márka, a Comme des Garcons, ahova fel is vették egy „pattern-cutter” állásra.

Tehetsége nem maradt észrevétlenül, és a CDG megbízásából Junya Watanabe alatt dolgozott tovább, ahol rengeteg tapasztalatot szerzett. Itt ismerkedett meg férjével, és nem sokkal később egy lányuk született.

A kezdetek

Abe a gyereknevelésben hiányolta azt a platformot, ahol kiélhette volna kreativitását, így saját ruhadarabokat kezdett el készíteni. Kombinálva tapasztalatait és a másságra való törekvését, főként olyan kötött ruhákat kezdett varrni, amiket máson még sosem látott. Így megalakult a sacai, aminek nevét Abe direkt kis betűvel írta (ezért innen én is így írom).

A sacai zilált eleganciája

A sacai zilált eleganciája

Különlegessége a márkának, hogy Chitose Abe máig 100%-ban a sacai tulajdonosa. Ezáltal teljesen az ő kreatív víziójától függ, hogy merre viszi a márkát, kikkel kollaborál stb. Így maradt meg az a szokása is, hogy a kollekciókban nem csak kevés fajta ruhadarab érkezik, hanem ráadásul általában kis számban is.

Több mint 10 évig eldugottan jelentek meg ruhái a japán divat elit köreiben, de a nyugati piacra ekkor még nem tört be. A rá jellemző stílusa viszont már itt kialakult, ahogy ő hívja, a „a modern nők multidimenzionalitása”.

A stílus

Maga a ruházat és a mögötte álló filozófia is a női erő különös üzenetét hordozza, de a nyíltan férfias esztétika nélkül, amelyet gyakran tekintenek a „sikeres” nők számára elengedhetetlennek. Amint maga Abe hirdeti: “Azt hiszem, alkotásaink vonzzák azokat a nőket, akik szeretnék magukat felhatalmazottnak érezni a ruhák által, de nem érzik szükségét egy öltöny viselésének.” Ez látszott az első ruháin is, általában klasszikus, főként elegáns férfiruhákat alakított át, tett hozzájuk valami különlegeset, amitől vonzó lett a női vevők számára. A márka férfi darabjaira sok időt kellett várni, hiszen Abe főleg olyan ruhákat készített, amiket nőként maga is szívesen hordott, de végül sikerült a férfidivatba is olyan újdonságokat hoznia, amik hűek maradtak a stílushoz.

a sacai stílus

A sacai stílus

Ez a bizonyos „cut and paste” stílus: ruhadarabok szétszedése és rekonstrukciója, textíliák és anyagok felvitele olyan ruhadarabokra, amelyeken klasszikusan nem szabadna szerepelniük. Ilyen például ingek és pulcsik házasítása, amelyek esetlennek tűnhetnek, ugyanakkor elegánsak. Ez a zilált elegancia jellemzi legjobban sacai-t.

A main stage

Az áttörés éve 2009 volt, amikor a sacai először jelent meg a párizsi divathéten. Először rejtélyesen, szűk körben osztotta meg Abe az új darabokat. Ez a rejtélyesség jellemző a személyére is, keveset oszt meg magáról, vagy a márka működéséről. A nagy párizsi kifutóra 2011-ig kellett várni, ahol a nagyközönség egyből ráfüggött az újdonságot hozó darabokra.

sacai a párizsi kifutókon

sacai a párizsi kifutókon

A Nike collab

A Nike x sacai együttműködés jóval a dupla-talpú cipőik megjelenése előtt kezdődött; Abe 2015-ben összefogott a NikeLabbal, hogy létrehozzon egy ruházati vonalat. A NikeLab híres a merészebb, kísérletezős collab-okról, így nem volt meglepő itt látni a sacai-t.

A partnerség eredményeként a sacai új életet lehelt a Nike performance darabjaiba. A női ruházatra összpontosító gyűjtemény elkészítésénél Abe belemerült a Nike archívumába, és előkereste néhány kedvenc darabját. Ezeket aztán a sacai sajátos futurisztikus megjelenésével képzelte tovább. A 8 részes kollekció Abe érdekes esztétikájában úszott. Belekóstolhattunk abba, hogy mit várhatunk majd a későbbi sneaker kollaborációból, egy kéttónusú, csipkés Air Max 90-el.

Pár éves szünet után 2019-ben, képek kezdtek el kiszivárogni a Nike klasszikus sziluettjeinek őrült újragondolásairól. Először egy Nike Blazert láthattunk. A sneaker azonban bármi másnak tűnt, mint hagyományosnak: kettős nyelv, kettős swoosh, dupla talp és erős színkombók. Kevesen sejtettük, hogy ezeknek az extrém tervezési szempontoknak a normává kell válniuk, amikor egy Nike x sacai kollaborációról beszélünk.

Nike sacai első megjelenések

Nike sacai első megjelenések

Ezek után egy hibrid Nike sneakerről jelentek meg képek: az LDV és a Waffle Daybreak kombinációjáról. Ez a cipő egyből felkeltette a sneakerheadek figyelmét szerte a világon, és 2019-ben sokan az év sneaker nyilvánítják. Nem rossz egy japán luxusmárka első hivatalos sneaker kollaborációjának számára.

A jövő

A Nike és a sacai nem áll le sem idén, sem jövőre, a már két színben megjelent Vaporwaffle újabb színállásai érkeznek hamarosan. Először a „Villain Red” és a „Tour Yellow” melyek dec. 17-én jellenek meg a SNKRS app-on. További színállások 2021-ben várhatóak a modellből.

sacai vaporwaffle all cw

sacai Vaporwaffle 2020-as színállásai

Összességében elmondhatjuk, hogy a sacai gyors és erőteljes újdonságokat hozott a high fashion és a sneaker világába is, így kíváncsian várom, milyen meglepetéseket tartogat számunkra a Chitose Abe és márkája a jövőben.

imate

Számomra az élet és egy sneaker szépsége is a részletekben rejlik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×