Az adidas Supercourt RX több, mint aminek tűnik. Hosszú idők óta az első olyan general release (nagy darabszámban előállított) modell, ami megmozgat. Nagyon nagy ötlet és óriási művészi munka van mögötte. Ha kiváncsi vagy, miért is olyan különleges ez a lépő, katt a továbbra!
Sokszínű a közönség, de sokszínű a lépő is
Ha eljut hozzátok ez a cikk, akkor biztosan valamilyen kapcsolatban álltok a sneaker világgal. Annak ellenére, hogy minket sneakerheadeket összeköt a cipőkért való rajongás, nagyon sokszínű az, ahogy ezt megéljük. Vannak akik szuperlimitált különlegességekre utaznak, aztán utána hónapokig a polcon tartják, mint egy trófeát, vannak akik inkább rockolják a lépőiket, vannak akik a luxus megszállottai és vannak olyanok is akiket csak a profit hajt, ha sneakerekről van szó.
Retro adidas pack
Idén nyáron az adidas piacra dobta a Home of Classics nevű kollekcióját. A bemutatón Geri is ott volt és első kézből értesülhettünk arról, hogy milyen őrültséget találtak ki az adidas tervezői. Erről Gergő korábbi cikkében is olvashattok, valamint megleshetitek az összes sziluettet, de én most kifejezetten a Supercourt RX-szel szeretnék foglalkozni.
Fehér mindenek felett – adidas Supercourt RX
Teljesen érthető módon, rengetegen félnek megvenni a fehér cw-ket, hiszen nagyon könnyen koszolódnak. Ez valóban így van, nem létezik annyi tisztítószer, amennyi elég lenne ahhoz, hogy egy full fehér lépőt teljesen tisztán tartsunk, az adidas mégis úgy döntött, hogy csak fehér színállásban fogja piacra bocsájtani a Home of Classics darabjait és így a Supercourt RX-et is.
Minőségi anyagok és szép megmunkálás
A cipő nagyon finom bőrből készül, gyönyörű varrásokkal, nyolcvanas évek beli kis boxba helyezett adidas logoval. Az adidas csíkok sem túl tolakodóak, az oldalsó bőr elemen levő perforáció helyettesíti a széles markáns stripe-okat. Ez szintén hozzá tesz a minőségi érzethez. A sarokrészt is nagyon igényesen fejezték be, nagyon szép, ahogy összeérnek a vonalak és a bőrrel azonos színű műanyag pull tab is megér egy misét hiszen nem fog elszakadni a második felhúzásnál. A kedvenc részem a cipőn ami tényleg luxus lépőket megszégyenítő minőségű az a pop-corn szerű nyelv, ami szintén bőrből van és valószínüleg teljesen új technológiát kellet kitalálni, hiszen én nem nagyon emlékszem, hogy láttam volna hasonló textúrát adidas lépőkön korábban. A talprész nagyon hajaz az Raf Simons Ozweego lépőkre, ami szintén azt erősíti bennem, hogy ez a cipő drágább, mint amennyibe valójában kerül.
Σ
Összeségében nagyon-nagyon jó minőségű sneakert sikerült kihozni, ami magán viseli a retro jegyeket és nagyon egyedi eleme lehet bárki outfitjének. De ugye említettem már, hogy csak fehér színű színállás létezik (ez egy kicsit kamu, mert van egy halvány krém színű, meg egy fehér-krém színű és egy kígyóbőrös is, de végülis az összes indokolatlanul fehér) és nem hiszem, hogy lesz sötétebb.
És itt kerül előtérbe a művészet…
Az adias ugyanis azt szeretné elérni ezzel a packkel, hogy az emberek ne féltsék, ne tisztogassák állandóan, ne rakják a polcra, hanem hordják, koszolják össze, szerezzenek benne rengeteg élményt, hiszen ez „csak” egy cipő. Tulajdonképpen ez egy fehér vászon, amit bárki megvásárolhat a shopban, aztán pedig saját stílusa alapján customizálhatja, hordhatja és élvezheti egy luxus sneaker minden előnyeit miközben nem kell féltenie a több száz ezer forintos cipőjét és ha lesz rajta egy folt vagy egy karc, akkor az csak egy régi emléket fog felidézni, amit a cipőben élt át a tulajdonosa és így nem jelent többé eltüntetendő bosszúságot.
-
Wow, amazing blog format! How long have you ever been blogging for? you made blogging glance easy. The overall look of your website is wonderful, as well as the content! You can see similar: sklep internetowy and here e-commerce