Kicks R Good Sneaker Guard teszt

A legutóbbi Kicks R Goodon bemutatkozott SneakerGuard megmozgatta a fantáziámat és kíváncsi voltam, hogy mennyire tud hasznos lenni egy ilyen kiegészítő, amikor az ember gyűjteményében vannak nagyobb méretű csukák is, mint az ideális. Van olyan, hogy az ember kompromisszumot köt, vagy csak biztosra megy és a valamivel nagyobb méretet választja, igaz?:) Nézzük meg, hogy miben és mely cipőknél tud segíteni nekünk a SneakerGuard.

Kiderül mire jó a kis bőrdarab

Kiderül mire jó az igényes bőrdarabka

A Guardnak két fontos funkciója is lehet. Az első, hogy megőrizzük a sarok rész épségét, abban az esetben, ha kevésbé ellenálló, mondjuk vékony borítást kapott és könnyen kikopna. A másik funkció egyértelműen a hely csökkentése sarkunk és a cipő között. Mivel tépőzár borítást kapott a SneakerGuard hátoldala, így bőr felületekre szinte egyáltalán, míg szövet belsőre tökéletesen tapad. Ha simább felülettel, vagy éppen az említett bőrrel van dolgunk, akkor abban az esetben tud működni a cucc, ha csak kevés helyet kell pótolnia, mondjuk egy negyed,max fél számmal nagyobb az adott cipő. A szövet, vagy plüss belsőre feltapadva, ha még marad is valamennyi hely, nagy eséllyel marad a helyén a betét. Egy ZX420-asban próbáltam ki először, ahol ideális volt a bélés anyaga és gyaloglás és vezetés közben is fixen maradt a Guard.

Minimálisan látszódik  a SneakerGuard, de érdemes odafigyelni a szinválasztásra

Minimálisan látszódik a SneakerGuard, de érdemes odafigyelni a szinválasztásra

Az anyaghasználat mellett lényeges a cipő sarkának kialakítása. Egy Huarache esetében nonsense, hogy bedobjuk ezt a megoldást, de az olyan modelleknél, ahol komoly bokafogós kialakítása van a cipőnek szintén nehézségeink lesznek, mivel a SneakerGuard beillesztésével lehet, hogy elveszti funkcióját a bokagallér és kicsúszik a lábunk. A ZX Flux esetében például ezt tapasztaltam, ahol a sarkat alapjáraton igen fixen körbeveszi a bélés. A deszkás low top modelleknél, ahol viszonylag homogén a sarok kialakítása jól működött a SneakerGuard és rendben betöltötte funkcióját és egy fél számot nyertem vele. Ahogy korábban kiemeltem a belső boritás anyaga nagyban meghatásozza, mennyire működik fixen a szűkités.

SneakerGuard fekete szárral

SneakerGuard fekete szárral

Szinében bőr hatású a SneakerGuard, ami jópofa és hasznos, hogy fekete és fehér szárral is kapható, ki tudja, lehet további színekben is elérhető lesz majd a jövőben, ami nagyban segítené, hogy a lehető legjobban passzoljon az adott sneakerhez csukához megjelenésben.

A hasznos kis kiegészitőt megtaláljátok a BP Shop webshopjában, vagy keressétek a következő Kicks R Goodon.

vegi

Évek óta mint aktív részese és szemlélője követem a deszkás, illetve egyéb freestyle sportokat a magyar miliőben, illetve all over da globe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • e-commerce szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik. Ez egy előnézet, a hozzászólás az engedélyezést követően fog megjelenni.
    Wow, amazing weblog format! How lengthy have you been blogging for? you make blogging look easy. The overall glance of your web site is great, as well as the content material! You can see similar: najlepszy sklep and here e-commerce
  • kemény andrás szerint:

    ezegy nyeremény játék ? amugy imádom az oldalt 🙂

×