Fundango téli kollekció és Store Check a Westendből

Itt a tél és a Fundango technikai szetteken kívül a téli kollekció pulcsijai és egyéb melegebb cuccai is jó ideje elérhetőek. A hetekben mi is körbenéztünk, hogy mit érdemes ajánlanunk a széles repertoárból, a Westendben található Fundango márkaboltban kézbe is vettük a rucikat, illetve megkértük a szponzorált csapat két oszlopos tagját Szöcsit és Kriszt, hogy mutassák meg a saját kedvenceiket. A folytatásban tehát a Fundango téli kollekciója.

[caption id="attachment_23877" align="aligncenter" width="620"]Fundango üzlet Westend téli kollekció kabát pulcsik Nem csak a sapik támadnak idén télen[/caption]

Az üzlet legutóbbi látogatásunk óta választékában teljesen megújult, illetve berendezésében egy sapka totem is helyet kapott benne, legalábbis emlékeim szerint ezt korábban még nem láttam itt:) A vásárló pult mellett hangulatcsinálónak mézeskaláccsal és forró teával várják az üzlet látogatóit, már itt hütte hangulatot lopva a napi rohanásunkba. Krissz választása idén télre a szürke alapon kék és sárga csíkos Bistro kabi, mely 10 000 mm-es Dripex technológiával készült, hogy a legzordabb körülmények között is megvédjen minket a hidegtől és nedvességtől. A sípályán elengedhetetlen síbérlet tartó és nagy zsebek szintén jó szolgálatot tesznek majd. A Bistro, csakúgy, mint minden Fundango technikai kabát összezippzározható a márka sí nadrágjaival a hó kizárásának érdekében. A Szöcsi által viselt River technikai tudásában megegyezik a Bistroval, megjelenésében szintén csíkos a design, csak itt a sárga, kék és a barna színek dominálnak.

Fundango üzlet Westend téli kollekció kabát pulcsik

Bistro és River technikai kabátokban a fiúk

A Fundango Basic T kínálatából Szöcsi egy piros alapszínűt mutatott nekünk, ez az ID logós minta amúgy igen sok színben elérhető, úgy mint a zöld, szürke, kék vagy fehér változatok. Krisz pólója igazán autentikus egy boardrider számára, mivel a grafika a kezdeti időktől ábrázolja, hogyan változtak a snowboard formák az elmúlt 30 évben. A teljes idei pólókínálatot itt tudod megnézni.

Fundango Westend téli kollekció snowboard

A kötött sapka és póló felülmúlhatatlan kombinációja

 Utazni sosem jó egyedül, de ami még rosszabb, ha nincs megfelelő méretű bőrönd amibe pakoljunk és minden össze vissza a kistáskákban kallódik.  Egy Fundango bőröndnél ez persze nem lehet probléma és, ahogy azt a lenti példa is mutatja, még a legjobb barátunkat is felcsempészhetjük benne a Balira tartó repcsinre. Sapik frontján idén is a kötött változatok viszik a prímet, ez a trend a csaj vonalon még erősebben megfigyelhető. A pompomos változatok szintén pörögnek, illetve a kifordítható darabok lehetnek praktikusak, gyakorlatilag két különböző mintájú sapkát birtokolva. A Bert sapik türkiz és lila színben kaphatóak Fundango logóval, kifordítva pedig szürke alapon csíkos mintájúak. Az utcai ruhák között egyértelműen a föld színek viszik a prímet. A pulcsiknál idén is sok a kapucnis változat, illetve a tavalyi Delta változatból elkészült a bélelt verzió, mely egy kabát melegségével van felruházva. A korábbi modell tartósságáról volt híres, ami az idei modelleknél is elmondható, kézbe fogva őket érezhető, hogy nem egy télre lettek tervezve.

Fundango Westend téli kollekció snowboard

Szürke, mélykék és barna az idei tél színei az utcára

A technikai szetteknél természetesen csakúgy, mint a korábban bemutatott két kabátnál a színes betétek jól működnek és segítik megtalálni viselőjüket a fehér lejtőkön. A nadrágok frontján a Slide gatyóból például lego kék és citromsárga változat is kapható, illetve a River kabát színes kockás változata (lenti képen) is hangulatos viselet.

Fundango Westend téli kollekció snowboard

Színek az FDG storeból

A lányoknak is találtunk persze jó cuccokat, mint például a rózsaszínű Cad kötött sapi, mely egy alkalmibb kabáthoz is könnyedén felvehető. A Warmy derék melegítőket szerintem szintén imádni fogjátok, mivel praktikus viseletként óvja meg a lányokat a fel,- és megfázástól. A csaj technikai kabátok frontján szintén a szürke és a rózsa/piros/pink színek az uralkodóak, a Lemke fantázianevű változatok prémes kapucnival készülnek, ami a havas időszakban mindig divatosak maradnak.

Fundango üzlet Westend téli kollekció kabát pulcsik

A női kollekcióban a meleg színek dominálnak

A Fundango márkaüzletet megtalálod a Westend City Center első emeletén a Hild sétány 2. alatt, mely közel van a Westend középső bejáratához majd a bevásárló központon belül a legfelső szinten kell elindulni a mozi irányába. Az üzlet hétfőtől szombatig 10-21 óráig,  vasárnap pedig 19 óráig tart nyitva. Ha van Dockyard törzsvásárlói kártyád vagy valakinek a családban, akkor érdemes elvinni magatokkal, mivel a törzsvásárlói kedvezmény itt is él. A Fundango cuccokkal és riderekkel kapcsolatos hírekről pedig folyamatosan értesülhetsz Facebook oldalukon.

Fundago Westend üzlet pulcsi téli kollekció

Választék pipa, kiszolgálás pipa:)

]]>

vegi

Évek óta mint aktív részese és szemlélője követem a deszkás, illetve egyéb freestyle sportokat a magyar miliőben, illetve all over da globe.
×