Károlyi Péter Fallen Slash cipőteszt

Még szeptemberben olvashattátok az offlineshop.hu webshoppal közösen készített cipőteszt soroztunk első részét, melyben egy Nike Mogan Mid 2 SE csukát tesztelt be Bagosi Peti. Másik tesztelőnk ekkor Károlyi Peti volt, akit deszkás körökben K néven ismernek és saját griptape manufaktúrájában készíti a művészi smirgliket deszkákra. Legalábbis így  volt mindez október végéig, amikor is Peti Londonba tette át székhelyét a téli évszakra. K a briteknél is kitartóan deszkázik persze és gyűjt, hogy többek között egy surf trip is beleférjen 2013-ban. A folytatásban tehát Fallen Slash minden mennyiségben és persze K és London is.

A Fallen a végsőkig bírta, még K gripjei felett is

A Fallen a végsőkig bírta, még K gripjei felett is

Mutasd be magadat pár mondatban!

Károlyi Péternek hívnak 20 éves vagyok, nemrég végeztem a sulival kb fél éve kezdtem ura deszkázni pár év kihagyás után. jelenleg önmegvalósítok ami gördeszka és longboard designerkedést jelent és bármi más alkotói tevékenységet.

Saját megítélésed szerint milyen szinten vagy a gördeszkában?
Teljesen amatőr szinten tartok úgy gondolom, de nem is igazán számít ez nekem, mert csak a deszkázás öröméért csinálom, és ez pedig azt jelenti hogy törekedhetek a szépségre és kreativitásra, és arra hogy jó érzés legyen beadni valamit. Nem tartom magam annak a deszkásnak, aki mindent megtanul 1 hónap alatt, és aztán mindent be is ad, csak épp annyira erőltetve, hogy az megöli a szépségét az egésznek. Én inkább hagyom, hogy úgymond a ” trükk találjon meg engem”. Persze gyakorolok sok trükköt, de nem a mennyiségre törekszem, hanem a minőségre.

Mostanában milyen cipőid voltak?
Amióta újra kezdtem deszkázni azóta elhasználtam egy teljesen bőr vans slip-ont, egy Etniest, ami szintén nem egy bumszlibb cipő, inkább ilyen kisebb fajta, de valamilyen deszkás modell volt, arra emlékszem. És volt még egy Vans-em amit használtam eddig. Magas szárú cipőben még sosem deszkáztam, és annyira nem is vonz. Szeretem az ilyen félcipő jellegűbb cipőket deszkázásra – még ha talán nem is annyira tartósak.

Főleg streeten pörgette a csukát K, a szivárvány színek hamar előtűntek

Főleg streeten pörgette a csukát K, a szivárvány színek hamar előtűntek

Van valami szokásod, egyediséged, “hülyeséged” cipőviselés terén?
Hát a deszkás cipőimet nem nagyon szoktam kimosni ha ez ilyen extrának számít 😀 Ezenkívül nincs nagyon semmi egyedi abban hordom/használom őket.

Mennyit használtad a cipőt, milyen gyakran volt rajtad?
Csak deszkázásra használtam, talán egyszer-kétszer lementem a boltba benne, mert épp az volt kéznél 😀 Eddig kb. másfél hónapja van nálam, ebből ilyen 2 naponta kábé kimentem deszkázni benne.

Mennyire passzol a cipő a te deszkázási stílusodhoz?

Szerencsére olyan cipőt kaptam, amit lehet hogy magamtól is vettem volna. Stílusban, külsőben, márkában mind el lett kapva az, amit szeretek. Szoktam deszkázni a Deák parkban, bár kicsit unom és sosem voltam amúgy sem az a nagy parkos arc. Kicsit direkt az egész. Szeretem a tök új, még deszkázatlan helyeket, és kihozni az utcákból amit lehet. Emellett nagyon szeretem az ilyen egész napos reggeltől estig tartó ” felfedező” sztríteléseket, ahol új spot-okat találunk és hát azokon deszkázni nekem mindig nagyobb élmény volt, mint egy parkban. De gyakorolni és kigyúrni valami trükköt nagyon jók a parkok.

 Offline WebShot videó is készült a tesztről:


Trükkök szempontjából nagyon szeretem az old school vonalat – persze még emészthető formában. Szóval nem vagyok az a kézen állva gurulok a deszkán, de például a mindenféle old shool wallride-okat vagy no comply-okat kifejezetten szeretem. Emellett nagyon szeretek csak igy száguldozni és olliezgatni, flippelgetni mindent, ami az utamba kerül. Deákon a backside crook-ot gyakorlom a nagy grindboxon. emellett találtam most egy elég jó hatos lépcsőt a városban, meg egy elég jó wallride falat is ahova mostanában kijárogatunk.

Mi volt az első benyomásod róla, amikor kivetted a dobozból? És mi volt az általános benyomásod ez használat közben?
Első benyomás az volt, hogy lehet hogy kicsi lesz 😀 De szerencsére tökéletes lett a méret. Használat közben teljesen meg voltam vele elégedve, talán a talpa az elején kicsit csúszós volt, ezt azóta vagy megszoktam vagy megváltozott, nem tudom – de már nem érzem annak.

Nagyon tetszik, nagyon könnyű kis cipő, de azért bírja is a dolgot szerencsére. A betörés 1-2 nap volt és elég könnyen ment, kényelmes és nagyon tetszik hogy az egész cipő színesre kopik úgyhogy tök szívesen is hordom deszkázni.

Mi a véleményed a cipő talpáról?
Az elején lévő csúszósságot leszámítva teljesen jónak érzem. Néha talán, ha egy lépcsőt nem sikerül levinni és lábbal érkezek egy pontra, akkor azért érzem hogy a becsapódás nem a legkényelmesebb, de talán nincs is olyan cipő, ami egy nagyobb lépcsőt deszka nélküli landolásnál kényelmessé tud csillapítani.

Károlyi Péter Fallen Slash cipőteszt gördeszka

Az új grip megtette a hatását, a tapadás és a kopás is maximális volt

Mi a véleményed a felsőrészről?
Az én ízlésemet ez a cipő teljesen eltalálta, szóval a formára egy rossz szavam sincsen. Azt érzem hogy védi is a lábat, legalább is nem nagyon történt semmi említésre méltó baleset amiben nem védett volna. Semmi negatívat nem tapasztaltam. A színesre való kopás, ahogy már mondtam, meg kifejezetten jó ötlet.

Általában hogy “teszed” tönkre a cipőidet?
Általában az ollie és flip húzások ölik meg, mivel ezeket csinálom a legtöbbet. Szóval az orr oldalán keletkezik nekem általában két kis lyuk egymás mellett. Ezután szokott jönni a talp kilyukadása, amit én személy szerint nagyon nem szeretek. Nem nagyon vagyok az a switchben trükköző arc, bár már gyakorlom újra a switcheket de emiatt mindig vicces nekem, amikor az egyik cipőm már szétszakadt darabokra, a másiknak meg igazából még semmi baja. 😀 Érkezéseknél, ha már nincs jó talpa a cipőnek, nagyon fájdalmas tud lenni és eléggé egészségtelen is rossz talpú cipőben bármit is csinálni. Régen az élettartam hosszabbítására használtunk shoe goo-t, amit most újra látok helyeken. Lehet, hogy fogok is venni, mert régen sokszor megmentett.

Ká, vagyis Péterünk az interjú elkészülte óta Londonba tette át a székhelyét a télre, így erről is megkérdeztük most frissibe:

Mit csinálsz egyáltalán most odakinn?
Főleg a griptape projectem miatt vagyok itt. Szeretném itt is megmutatni a deszkásoknak, longboardosoknak amit csinálok. Ezenkívül pénzszerzés, amit szintén a művészetemre akarok fordítani és utazásra olyan helyekre, ahol van deszkás kultúra. A tervem folyamatosan változik, de lehet, hogy Spanyolországba megyek tovább, de az is lehet, hogy elengedek minden tervet és csak lelépek 1-2 hónapra Indonéziába szörfözni, ha elég pénz összejön rá. Nem akartam otthon megvárni a telet valami botrányosan rosszul fizető munkát végezve, amit nem is szeretek, tehát úgy döntöttem kijövök egy kicsit, mert télen talán amúgy sem fognak elhalmozni megrendelésekkel az otthoni deszkások.

Íme egy friss K griptape, a képre kattintva a munkafolyamatokba is beleleshettek

Íme egy friss K griptape, a képre kattintva a munkafolyamatokba is beleleshettek

Az alkotás folyamata

Az alkotás folyamata

Ha szeretnél saját custom griptape-et, vagy csekkolni K eddigi munkáit, akkor azt a Facebook oldalán megteheted.

Milyen a deszkás élet kinn?
Szerencsére elég jó. Nem is tudom mi lenne velem ha nem hoztam volna a deszkámat magammal… Minden parkban találni folyamatosan arcokat és ez elég jó, mert egyedül kicsit lehangoló lenne egy felüljáró alatt kis parkban deszkázni, amikor kint szakad az eső.  Bár, talán annak is tudna jó hangulata lenni. 🙂

Milyen jó szpotokat találtál, híres, vagy hírhedt terepeket?
Érkezésem után a második napon rátaláltam a lakásunktól kb 2 utcára lévő “ Kennington bowlt”  ami egy elég nagy beton pool grindboxokkal néhány ívébe beleépítve stb stb. Elég jó bár én street pártibb vagyok, de így hogy ilyen közel van legalább megtanulok poolozni is végre. Voltam a Híres South Banknél is ami őszintén szólva már már sokkal kisebb lett a hallottak alapján régen nagyobb volt. Nekem kicsit és sötét és már sajnos annyira széthasznált hogy a boxoknak nincs már pereme stb stb. De mindenesetre nagy múltja van a helynek ami jelent valamit de mára már szerintem nagyobb a név mint az élvezet. Ezenkívül voltam a Royal Oak parkban amit egy otthoni deszkás haverom mutatott. Na az a park nagyon tetszett és ott jöttem rá hogy hány videóban láttam már amiket még kis deszkásként néztem. Tegnap voltam az eddig kedvenc helyemen ami sajnos nem fedett így ha esik akkor oda nem tudok majd kijárni, és másik szerencsétlenségemre a lapomat is sikerült eltörnöm az első 15 percben. Ez a park a Stockwell skatepark ami szintén elég híres és szerencsére csak 22 percre van a tőlem. Nagyon jo kis Sneak Run van benne ami kb. egy ilyen “ városi betonhullám” érzést ad amikor végigszörfözik benne az ember. De vannak jó ívek és boxok is szóval mind street mind ívezős park és mindkét része tetszik. Bár a korlátokat hiányolom. Azt eddig egyik helyen sem találtam. Tervezem a Bay66 parkot a közeljövőben amit felújítottak és életem legdurvább park élménye ott lessz valszeg. 🙂

Életképek Londonból *Galériához katt a képre

Életképek Londonból *Galériához katt a képre

Southbank

Southbank

Frontboard London style

Frontboard London style

Hogy befolyásol, hogy gyakran esik az eső, vagy mindig?:)
Hát sokszor eléggé lehúzó erő és nehezebben veszem rá magam hogy kimozduljak de ha nem deszkázom 2 napig utána nincs választás menni kell mert nem bírnám túl sokáig ép elmével ha itthon kéne ülnöm és nézni az esőt az ablakból. Szerencsére itt sok parkot felüljárók alá építettek így mondhatjuk hogy eső biztosak. Ami jobban tud zavarni az a hideg ami elkerülhetetlenül itt is jön bár bízom benne hogy enyhébb telem less itt kint mint otthon mert teljesen fedett indoor parkot nem találtam még.

vegi

Évek óta mint aktív részese és szemlélője követem a deszkás, illetve egyéb freestyle sportokat a magyar miliőben, illetve all over da globe.
×