A Lotek cipőket BMX-ezésre építették és pont. Ennek megfelelően eddig általában ritkán kerültek elő a „vékony” és „slim” jelzők. Robosztus felépítés, bőséges bélelés, erős varrások és mindenütt a funkcionalitásra törekvés most is megmaradt, de a mostani trendeknek megfelelően a Lotek tervezőcsapata is igyekszik a megfelelő védelem megtartása mellett kikönnyíteni a cipőket. Részletek az idén nyáron Magyarországon megkapható Lotek Hoder, Fader és Mike modellek technikai tudásáról, az elérhető színekről és az árakról a tovább után!

2012-es Lotek BMX-es cipőszemle: Mike, Hoder, Fader
Először lássuk a The Hoder modellt, Mike Hoder signature modelljét. A cipő felsőrésze nagy kopásállóságú waxolt bőr és ballisztikus vászon kombinációja. Azért lábon nem lőném magam, hogy leteszteljem a ballisztikus vásznat, de a biciklivel való rendszeres találkozást valszeg bírni fogja 🙂 Ahogy a bevezetőben is írtam, a „vékony” a Lotek háza táján is egyre gyakrabban hangzik el: ez most a legvékonyabb cipőjük, de így is több tartást ígérnek, mint egy „átlag” slim cipő esetében. A Hoder talpa cupsole, azaz varrott-ragasztott, ütődéscsillapító EVA középtalppal és hőformázott PU talpbetéttel rendelkezik. Mind a fekete, mint sötétszürke változat természetes gumi (natural gum) színű talppal érkezik, 17 500 Ft-ért veheted meg a Velvart Wesselényi úti üzletében.

Lotek Hoder – fekete és szürke színben, ára 17 500 Ft
A következő modell cipőszemlénkben a Lotek Fader, Craig Passero signature modellje. A The Hoderhez hasonlóan ennek a felsőrésze is viaszolt bőr és ballisztikus vászon, de két erős oldalsó, fűződik felnyúló varrás, és még a fogyókúrásítás után is rendesen hagyott bélés még strapabíróbb cipőt sejtet. A modellt feldobó talp csak külsőleg tűnik vulkanizáltnak, ugyanúgy van benne az erőbehatásokat elnyelő EVA középtalp és PU talpbetét. Két színben érhető el, vörösben és feketében, 18 990 Ft kicsengetésével lehet a tied egy pár belőle.

Lotek Fader – vörös és fekete színben, ára 18 990 Ft
A cipőszemlénket záró modell a Mike, ez Mike Aitkens signature BMX-es cipője. Ez az előbb bemutatott két félcipővel szemben már közepes szárú (mid), és ezen is könnyítettek egy kicsit (bár a tank kinézet megmaradt 😉 és levették róla a felső tépőzárat is. Bár az összes BMX-es ismerősöm szereti „tökig” meghúzni a mid és magas szárú cipőkön a fűzőket és a tépőzárakat egyaránt, úgy tűnik, hogy valami váltás zajlik, mert például tavasszal is arról számolhattunk be, hogy a Nike Mogan Mid 3 cipő is elhagyta az előző két generációban még „kötelező” tépőzárát. Könnyítés ide vagy oda, a Mike még mindig megfelelő páncélzattal rendelkezik, amikor egy elrúgás után a váz ismét a bokád felé közelít, a talpban itt is megtalálható EVA középtalp és PU betét pedig a pedálról lecsúszásokat és a trappolásokat teszik könnyebben felejthetővé. Piros-fekete színével a Mike az idei nyár legspirább Lotek modellje (mondjuk a Lotek cipőket sosem a rafinált színválasztásért szerettük 🙂 de azért készült belőle „biztonsági” tökfekete változat is. Mind a kettőt megveheted itthon, 18 990 Ft-ért.

Lotek Mike – piros/fekete és tökfekete színekben, 18 990 Ft-ért
A Lotek cipőket megveheted a Velvárt Wesselényi utca 58. szám alatti üzletében (az Almássy térnél, a Wesselényi és Vörösmarty utcák sarkán) vagy a Velvárt webshopban!