Biztosan nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a Mogan Mid cipők a Nike 6.0 legjobban sikerült modelljei: jó sokat látni belőlük az utcán és a skateparkokban egyaránt, a Mogan Mid 1-es és a 2-es egyenesen a magyar BMX-esek egyik alaptartozékává vált. Félfüllel hallottam már róla, hogy készülődik a sorozat harmadik darabja, a Mogan Mid 3 is, de eddig élőben még nem láttam belőle. Most sem, viszont belefutottam a neten 🙂 Ha érdekel, mit tud a sorozat legfiatalabb tagja, katt a továbbra!

Itt a Nike Mogan Mid 3 – illetve ha még nem is itt, de megjelent 🙂
A Nike Mogan Mid 3 az elődökhöz hasonlóan tartós, a fontos területeken megerősített hasított és festett bőr kombinálásával készült felsőrésszel rendelkezik, amit elől az ígéret szerint még tartósabb cérnával fogtak össze. A szár a jól bevált, se nem túl magas, se nem túl alacsony, azaz közepes (mid) kivitel. Újítás, hogy a könnyebb súly és a jobb szellőzés érdekében hálóval borított szivacs panelek is kerültek bele a cipőbe. Remélhetőleg jó ellenálló ez a háló, mert ahogy elnézem a cipőnek ezen része pontosan a vápé-elkapás célkeresztjében van.

Nike Mogan Mid 3 – az szivacsos-hálós panel (vápésok kíméljenek jeligére)
Amin meglepődtem, hogy lekerült az eddig a Mogan Mid modellekre annyira jellemző (egyébként levehető) tépőzár… Mivel eddig minden Mogan Mid cipőt használó bicós ismerősöm tökig megszorította rajta a tépőzárat a boka védelme miatt, viszont még egy cipőről sem láttam, hogy levették volna, ezért lehet sokaknak hiányozni fog…

Nike Mogan Mid 3 – búcsú a tépőzártól
A varrott-ragasztott talp nagy kopásállóságú gumi oldaltalpa körülveszi és védi a lábadat, a talpad alatt pedig egy igazi újítás, a Lunarlon talpbetét és középtalp melózik az ütődéscsillapításon, mely az ígéret szerint puha, de jól reagáló irányítást tesz lehetővé – legyen szó deszkáról vagy pedálról. A Lunarlon technológiáról nemrég írtunk itt a boxon, Omar Salazar új signature Nike SB cipőjének, az Omar Salazar LR kapcsán. A járófelület a jobb tapadás érdekében különböző sűrűségű halszálka-mintás lett.

Nike Mogan Mid 3 – a talp: minták egész sora és mind a tapadás érdekében
A Nike Mogan Mid 3 az alábbi négy színben kapható az USA-ban, itthoni megjelenéséről nincs információnk, de amint lesz, arról is ti is tudni fogtok!

Nike Mogan Mid 3 – 2011 téli színek
Neon zöld jöhet
pirosba *.*
Ez a hálós rendszer szerintem butaság. Sportra egyáltalán nem alkalmas. NEM volt olyan cipőm (színtől,márkától,anyagtól mindentől függetlenül) ami ne sérült volna ott… Ha megnyerném az ötöst és nagyon nem tudnék mit kezdeni a pénzemmel akkor vennék ilyet 😀
Egyet nem értek: ha már hálóval könnyítik ki az oldalfalnál, akkor a lábfejnél, az orr rész felső paneljét miért nem csinálják hálósra? Legalább szellőzne!
Valakinek van már infója a lunarlonról? Az összes Nike cipőmben az Adidas Busenitz talpbetétjét kell használnom, mert az egy 1000%ig kidolgozott cipő!
Az orr rész az egyik legnagyobb igénybevételnek kitett rész és valószínűleg kell, hogy valami tartása legyen, a szivacsos-hálós rész deformálódna – de ez csak egy tipp.
Olyan infóra gondolsz, hogy hordta-e már valaki? Mert írni már írtunk róla 🙂
szerintem nem rossz 🙂 a fehéret elfogadnám… 😀
sajnos el lett cseszve kinézetre :/
ilyet se fogok venni az tuti…
de szar… nekem így első blikkre nagyon nem tetszik