Hájas Máté betesztelte a Nike Mogan Mid 3 cipőt

Hájas Máté, a Nike többi biciklis riderével egyetemben a tavaszi szezon elején kapott egy Nike Mogan Mid 3-as cipőt, amiről korábban már olvashattatok a blogon. Akkor úgy láttuk, hogy a fejlesztés során lekerült/változott pár dolog, ami a Mogan és Mogan 2-es cipőket különösen népszerűvé tette, és éppen ezért kíváncsian vártuk, hogy teljesít a cipő akcióban, BMX-ezéskor. Át is adom a szót, Máté tapasztalatai a harmadik generációs Mogan Mid-del, a tovább után!

Hájas Máté betesztelte a Mogan 3 Mid cipőt

Hájas Máté betesztelte a Mogan 3 Mid cipőt

Máté, mióta használod ezt a cipőt? Egyből biciklizni kezdtél benne?
A cipőt három hónapja használom, ebből körülbelül 6 hete bicózok benne, mivel nem szerettem volna egyből befogni, eleinte csak utcára hordtam. Jelenleg, mivel annak ellenére, hogy bicózok benne, teljesen jó állapotú, így egyszerre hordom utcára is és bicózni is. Igazából úgy érzem, hogy ez a cipő teljesen nekem van kitalálva, szeretem a magas szárú cipőket, tartja a bokámat, ami szegény már elég instabil, plusz vázpörinél jól védi a lábam.

Mi volt róla az első benyomásod?
Amikor kivettem a dobozból a cipőt, kicsit leesett az állam, nekem nagyon tetszik a színösszeállítás is és az egész formatervezése is. Rögtön fel is próbáltam, sétáltam benne pár kört és természetesen nem okozott csalódást, már akkor, mivel nagyon kényelmes kis cipő. Súlyát tekintve nem lehet nehéznek mondani, bár én sosem törődtem ilyennel, hogy egy cipő nehéz-e vagy könnyű, a lényeg, hogy bírós legyen és szép. Betörni kb. két nap volt az egész, mivel annak ellenére, hogy nagyon jó tartása van a felső résznek is és a talpnak is, könnyen hozzáidomult a lábfejemhez.

Itt a Nike Mogan Mid 3

Íme a harmadik generációs Nike Mogan Mid cipő

Hogy teljesített a cipőtalp?
A cipő talpa első ránézésre furcsa és kicsit meglepő volt, mivel az előző Mogan típusoknak nem ilyen mintázatú volt a talpa. Trapéz mintás a talp, az elülső lábpárna alatt, ahol általában a legtöbben állnak a pedálon, ott kisebbek, a talp nagyobb részénél nagyobbak a minták. Pedálomhoz jól tapadt a cipő, nem volt gond egyszer sem azzal, hogy lecsúszott volna a lábam egy trükkből, vagy bármi hasonló. Kopást csak a felületén tapasztaltam, pedig sokat footjamezek, frontjam slideolok mostanában, plusz a fékem is lekerült, ezért cipővel fékezek. A fém szegecs óhatatlanul megnyirbálta a mintát kicsit, a fotókon látszik, mennyire. A cipő talpbetéte a megszokott Nike talpbetét, amit én egyből ki is cseréltem, mivel sajnos lúdtalpas vagyok, így ennek megfelelő talpbetétet kell használjak a cipőimben, így sajnos az eredeti betétről nem tudok beszámolni.

A Mogan 3 intenzív biciklis kiképzés után

A Mogan 3 felsőrésze és talpa intenzív biciklis kiképzés után

És a felsőrész hogy bírta?
A cipő felsőrésze nekem nagyon tetszik, mivel mint említettem szeretem a magas szárú cipőket. A szár jól tartja a bokámat, meghúzott cipőfűzővel nagyon király. A cipő belső részén és a talp oldalán kívül, az egész fekete színű, így a footjamek miatt az orrán könnyen megkopott a szín, de igazából ez minden cipőnél ilyen.

Mesélj, mit tervezel idén nyáron?
Idén szeretnék sokfelé bicózni, sok versenyen részt venni, amit még sajnos nem tudom, hogyan oldok meg, de igyekszem majd. Szeretnék hamarosan egy új videót feldobni a világhálóra, ehhez elkezdtünk már forgatni. Sajnos még nem tudom mikorra lesz kész, de nem fogom elkapkodni, szeretném, ha tényleg nagyon jó mozdulatokkal lenne tele a vidi. Ezeken kívül szeretném, ha idén sérülés nélkül végig tudnám csinálni az évet és rengeteg őrült dolgot megtanulni. Majd meglátjuk mennyire sikerül ez!

A szerk. megjegyzése: Máténak sajnos elszállt a gépe, a fél életével és a cipőteszt cikkbe szánt képekkel együtt, de azért itt van egy rövid videó ízelítő, mielőtt megjelenne az új „egész estés” mozi 😉

gergő

A cipőimet - bár már nagyon sok van - nem gyűjtöm, hanem hordom :)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • najlepszy sklep szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik. Ez egy előnézet, a hozzászólás az engedélyezést követően fog megjelenni.
    Wow, wonderful weblog structure! How long have you ever been blogging for? you made running a blog glance easy. The full look of your website is magnificent, as well as the content! You can see similar here ecommerce
  • Sutka99 szerint:

    Hali! Én is profi bicós vagyok, és szeretnék trendin is kinézni, egy „mindentűrő” cipővel. Szerintem beszerzem, és a haverjaim körében is népszerű leszek! 😀

×