Kun Ádám interjú

Ádámmal még a 6.0 kisbuszban beszéltük le hazafelé Kölnből ezt az interjút. Azért nem kerítettünk sort rá akkor rögtön, mert a laptopom és én is nullán voltunk az intenzív öt nap után és egyszerűen elaludtam 😀 Aztán megérkezés után a magyar média kézről-kézre adta kis hazánk friss flatlandes világbajnokát (bár a „BMX Banditák” klisét nem sikerült átugrani 😉 de én is téptem egy sorszámot és végül elkészült a képes-videós-cipőcsekkes sneakerbox.hu interjúnk Kun Ádámmal 😛 Tovább!

Kun Ádám: Magyarország friss flates világbajnoka

Kun Ádám: Magyarország friss flates világbajnoka

Először is gratulálunk az első helyezéshez! Eddig is egyértelmű volt, hogy benne vagy a nemzetközi flatland BMX-es Hall of Fame-ben, de most ez már megkérdőjelezhetetlen. Mesélj egy kicsit a felkészülésről, a selejtezőről és hogy élted meg a döntőt!
Köszi szépen a gratulációt 😀 A felkészülésem sajnos nem úgy sikerült, ahogyan én azt szerettem volna, mert a februári combizom szakadásomból még nem épültem fel 100%-ig, valamint májusban volt egy kisebb vádli sérülésem is, és ez nagyban nehezítette a felkészülésemet! A verseny előtti napokban már csak azokat a trükköket gyakoroltam, amiket a versenyen akartam csinálni, de nem voltam elégedett magammal, ezért kicsit félve is vágtam neki a versenynek. A selejtező előtt 4-5 órát is gyakoroltam a pályán, hogy megszokjam, mert én nem nagyon szeretem az ilyen típusú talajt (fából van, hullámos és csúszik). Én csak aszfaltos pályán tudok gyakorolni ahol a bicikli teljesen másképpen, mozog! A selejtező futam előtt nagyon izgultam, hiszen a döntőbe jutás nagyobb stressz, mint amikor már a döntőbe vagy a legjobb biciklisekkel. A döntőt mindig úgy fogom fel itt már nincsen mit veszítenem, hiszen a világ legjobb biciklisei között vagyok: ha beadom a trükkjeim, akkor ha minden jól megy, top 3-ba bekerülök a saját, eredeti trükkjeimmel. Azért ennek ellenére 2 napig nem nagyon tudtam enni és egész nap éreztem, hogy nagyon feszült vagyok! 😀  A döntős futamomnak nagyon örültem, mert sikerült több új saját és nehéz trükköt is beadnom, amit még tavaly nem is tudtam. Amikor beadtam egymás után őket magam sem hittem el. Sikerült mindössze egyetlen hibával zárnom a futamot, ami nagyon jó. Időn kívül még megpróbáltam egy nagyon nehéz trükkömet, sajnos az nem jött össze, de az eredmény szempontjából az már mindegy volt, mert az csak a közönségnek szólt, a pontjaimba nem számolták bele.

 

 

„Egyébként” hogy tetszett Kölnben? A pályáról már meséltél, és a riderek, a hangulat?
Kölnben mindig magas a verseny színvonala, hiszen ez a bmx-es társadalom világversenye, ahol a bmx freestyle összes kategóriája jelen van. Dirt, Park, Flatland, Mini ramp (most super ramp). A világ legjobb riderei pedig mindig itt vannak. A hangulat mindig nagyon jó, hiszen a többieket már az évek óta ismerem, így mindig jók a bulik és közös gyakorlások a verseny előtt, ahol mindig fel-fel villannak az új trükkök.

Neked hogy alakult: miért a flatland BMX mellett tetted le a voksod?
A flatlandet azért választottam, mert ez a legjobb 😀 Na jó, nem csak ezért hanem, mert Sátoraljaújhelyen, ahol én születtem semmiféle lehetőség nem volt street-re. Akkor még nem is volt annyira divat a bmx, mint most, és nem nagyon tudtam róla 11 évesen, hogy létezik-e egyáltalán az, hogy bmx-szel trükköket csinálnak, legyen az a levegőben vagy a talajon, utcán stb. Pásztor Gábor és Sarlósi Attila, akik már akkor szép eredményeket értek el a flatlandben segítettek és mutatták meg az első mozdulatokat és én egyből tudtam, hogy én ezt akarom csinálni. Respect nekik!

Mi az, ami kiemel egy flatlandes ridert az átlag mezőnyből?
Eredetiség a legfontosabb számomra, hiszen az hogy meglátsz egy trükköt és megtanulod, ahhoz nem kell semmi más, csak sok gyakorlás. Kitalálni bármilyen egyszerűbb kis összekötést két trükk között vagy egy újfajta pörgést sokkal nehezebb, mint beadni akár egy mástól látott, de nehezebb trükköt. Röviden legyél olyan, mint még senki, legyenek olyan trükkjeid, amiről mindenkinek te jutsz az eszébe 😀

Kun Ádám a BMX Mastersen

Kun Ádám a BMX Mastersen

 

Tudjuk, hogy mostanában a street BMX-et nagyobb figyelem övezi itthon, mint a flatlandet. Szerinted miért van ez, és van ország, ahol ez máshogy van?
Nagyon egyszerű a válasz. A bmx street (park stb.) nagyon divatba jött és ezáltal a média csak arról szól nagyrészt, hogy ott mi történik. A flat szerintem nem veszített a népszerűségéből, sőt szerintem igenis sokkal jobban pörög, mint régebben: a trükkök látványosabbak, gyorsabbak, szebbek, a versenyeken több a pénzdíj csak éppen most a street vonal nagyon megerősödött, és ezért sokan annyit vesznek észre, hogy a flatlandnek vége, ami nagyon nagy tévedés. Egyébként Japánban mindez pont fordítva van. Ott flatlandesek vannak a tévében, showműsorokban, újságokban. Flat is Back!

Ha csak egy szót mondhatnál, hogy mit jelent a flatland neked, mi lenne az?
Élet!

Mi volt a legtávolabbi, legegzotikusabb hely, ahová a bicózás révén eljutottál?
Eddig a legtávolibb hely, ahol jártam az Japán volt és idén októberben van szerencsém ismét elmenni, mert meghívtak, hogy csináljak egy bemutatót!

Ki vagy mi inspirál téged nap mint nap?
Az évek folyamán sok dolog inspirált. Csupán a tény, hogy jobb szeretnék lenni, egy-egy új szponzor, versenyeredmény, videó és még sok más ehhez hasonló dolog, de ami a legfontosabb, hogy a családom, barátaim, barátnőm hittek és hisznek bennem – ez adja a legnagyobb inspirációt számomra.

Mi az a trükk, ami mostanában foglalkoztat, hogy be szeretnéd adni?
Sok olyan trükk van a fejembe, amit a közel jövőben be szeretnék adni, de még ahhoz nekem is sokat kell gyakorolnom, hogy eljusson oda a tudásom, hogy érdembe meg tudjam próbálni őket. Mindig törekszem arra, hogy új videókat csináljak és ezzel feljebb és feljebb rakjam a trükkök határait és ezzel motiváljam a többi biciklist.

Kik most a szponzoraid?
KHE bikes, Fundango, Velvárt kerékpártbolt, Nike, és a legújabb fejlemény, hogy Monster szponzorált lettem, a világon az egyetlen flatland BMX-eseként. És szeretném megköszönni a Sprite-nak is az eddigi támogatást!

Hosszú idő után most a Nike lett a cipőszponzorod. Mesélj erről!
Igen, sajnos évekig nem volt cipőszponzorom, de a Fundango segítségével sikerült rátalálnom a Nike-ra és remélem, hogy sokáig fogunk tudni együtt dolgozni, mert nagyon erős, szép cipőik van és szerintem a flat-re a legjobb cipők! Tenki, András!

A kölni trip indulásra még egy kék Vans cipőben érkeztél (ami már a budaörsi benzinkútnál Nikera cserélődött 🙂 Mondtad is, hogy ez egy speckó Vans  cipő, miért is?
Ezt a cipőt japán flatlandes barátaimtól kaptam, akik egy ruhás céget csinálnak és idén sikerült a Vans-el közösen összehozniuk egy limitált kiadást. Ez nem biciklizésre van, csak utcai viseletre és annyiban különbözik a Vans Old Skooltól, hogy a nyelvén van egy BMX CONNECTION címke, és a sarkába bele van hímezve a „430”, a cégük neve.

Vans x 430 Bmx Connection Old Skool

Vans x 430 Bmx Connection Old Skool

Van valami jellemző szokásod vagy „hülyeséged” a cipőviselés terén?
Ami lehet maximum az, hogy egy cipőt vagy tízféle szempontból nézek meg, hogy jó lesz- e biciklizni, ami már sokszor kívülállóknak úgy tűnik, hogy nem vagyok normális. A legfontosabb hogy egyszerű legyen, jól nézzen ki és jó legyen benne gyakorolnom. Feleslegesnek tartom azokat a dolgokat, ami nem a biciklizésről szól. Nekem sokkal fontosabb, hogyha a trükkjeimről vagy sikereimről beszélnek mit arról pl., hogy milyen tetoválásom van vagy, hogy milyen színű a hajam és mennyire szűk a nadrágom. 😀

Signature vázad már van, ha lehetne signature cipőd is, akkor az hogy nézne ki, milyen technikai tudása lenne?
A Khe bikes-nál 2010-ben saját vázam lett (A-damn), ami szerencsére nagyon sikeres is, mert már eladták az összeset és most megy az utángyártás. A vázon kívül most tesztelem a saját kormányom is, amit majd októbertől lehet megvásárolni. Ha lehetne saját cipőm, akkor addig nem nyugodnék, amíg nem az lenne a legjobb cipő flatlandre, az biztos 🙂 Atombiztos varrott profi talppal, tökéletes sarokrésszel, stílusos felsőrésszel. Közép- vagy magasszárú lenne, és valószínű bőr, hogy a lehető legjobb legyen a tartása.

Kun Ádám Nike cipői (ha a macskájára is kíváncsi vagy katt a képre :)

Kun Ádám Nike cipői (ha a macskájára is kíváncsi vagy katt a képre 🙂

Ádám, Nike, macska

Ádám, Nike, macska

Mi a fontos egy cipőben a flatlandezéshez?
A legelső amint megnéz egy bicós az a cipő talpa, majd azt, hogy milyen a felsőrésze. Én speciel nem szeretem azt, ha túlságosan kemény a talp, mert akkor nem érzem a peget viszont a túl puha se jó 😀 Na ezért kell sokat válogatni 🙂

Na és milyen Nike cipőket választottál?Biciklizéshez a fotókon látható Nike Air Force One cipőt és ezt a Nike SB Mid-et válaszottam, ezek a talpak nagyon jók lesznek úgy érzem, de a kinézet se semmi 🙂 Utcára pedig ezt az új Nike 6.0 Brazen cipőt kértem. Katt a képre!

Ádám egyik választása: Nike SB Dunk Mid (Északi Fény-Fekete tenger zöldje színben :)

Ádám egyik választása: Nike SB Dunk Mid (Északi Fény-Fekete tenger zöldje színben 🙂

Ádám másik választása, utcára: Nike 6.0 Brazen

Ádám másik választása, utcára: Nike 6.0 Brazen

 

Kun Ádám Bike Check

A szokásos listázás helyett most egy webvideóban tudjuk megmutatni Ádám bicóját, saját signature vázával, az A”DAMN-nal és két új trükkjével.

Videók: sevisual
Fotók: Szabolcsi Péter

gergő

A cipőimet - bár már nagyon sok van - nem gyűjtöm, hanem hordom :)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • BÁLINT szerint:

    JÓ A CÍPÖD

  • BÁLINT szerint:

    NAGY RAJONGOD VAGYOK

  • Jakab Ferenc szerint:

    üdv!
    a szürke-piros-kék színű magasszárú nike-nak mi a neve ami a képen szerepel ahol sok cipő van?és hol leeht kapni?
    előreis köszi.
    jferi

  • Biot szerint:

    engem az érdekelne hol tudom megvenni azt a Vans 430-ast köszi kére válaszoljatok

  • Baksay András szerint:

    Szia Ati!

    A legutolsó modell, már nem a legújabb szezonból való, mert Ádámnak SOS kellett cipő, és éppen ebből volt a kinti raktárba. De emiatt elképzelhető, hogy maradt még ebből a modellből, ha emlékezetem nem csal, keresd a Veszprémi Stég boltot, náluk lehet, hogy van, mert vettek belőle annak idején.
    De az új szezonos DUNK Low pl. a Coreshop-ban, Speed, The Lab boltokban megtalálható! Nézz fel a honlapokra…

    Üdv,

    András

  • ati szerint:

    a végén lévő nike sb dunk mid northern lights -ot itthon meglehet majd venni ??és ha igen akkor hol?

    • gerGő szerint:

      Szerintem ezek hamarosan itthon is kapható cipők, mert Ádám a magyarországi Nike-tól kapta őket. És ha kaphatók lesznek, akkor valószínűleg már most ősszel.

  • Baksay András szerint:

    Üdv Ádám!

    Nincs mit köszönnöd, csak magadnak, a támogatásért! 🙂 Ha jól tudom, már mire a cikk megjelenik, megjönnek az új cipőid is, úgyhogy lesz már annyi, hogy be sem tudnak büdösödni:)

    AZ OLVASÓKNAK: szervezés alatt van egy bemutatóval egybekötött verseny is szeptemberben, ahol Ádám, Spikut Norbi, és Farie is bemutatóznak, a részretekről majd később itt a Sneakerboxon! Jósa Dani akkor már az USA-ban sütteti a hasát, vagy az iskolapadot nyomja…

×