vetítés

Tovább
Olvasási idő: 2 perc

#First deszkás pályaavató buli június 6. Görzenál

A Görziben sokunk nyomult már 10 évvel ezelőtt is és az utóbbi években nem éppen a legjobb állapotok uralkodtak a parkban. A napokban azonban nekiláttak a placc felújításának Jassek Balázs vezényletével. A tervek szerint a pálya szuperprémium rétegelt lemez borítást kap, korlátok, szintek, transferek és ívek kerülnek be. Azt hiszem mindannyian összetesszük majd a kezünket, ha mindez megvalósul! A projektet a Vodafone segíti és egy nagyszabású megnyitóval köszönjük majd az új pályát június 6-án. Az eseményen lesznek vetítések is, a kisfilmeket az elmúlt hónapokban forgatták Budapest legszebb helyein olyan technikát alkalmazva, mely a hírek szerint először került deszkás filmbe. A folytatásban csekkoljátok a részletes programot, illetve csatlakozzatok az eventhez Facebook-on.

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc
A kultikus mozi hozzánk is eljutott végre

Farkasemberek éjszakája a Lokál Skateshopban

Az éS Taido Machotaildrop csukáról már korábban beszámoltunk nektek, illetve megmutattuk a hozzá készült promó videót, illetve a film trailerét, mely a csukát ihlette. A LOKÁL Skateshop, melynek két alapító tagja is mellékszerepet kapott, több pécsi és budapesti deszkás mellett a kanadai filmben, most egy minifélcső versennyel egybekötött premiert szervez a mozinak, annak apropóján, hogy a cipő limitált számban az üzletben is kapható lesz az esemény napján. Február 18-án, szombaton 17 és 19 óra között megy majd a verseny, majd este 8-kor kezdődik a vetítés.  További infókat az esemény Facebook falán találhattok.

Tovább
×