Párizsig gyalog, avagy a Louis Vuitton sztori

A világ egyik vezető luxus márkája, a  Louis Vuitton majd’ másfél évszázados múltra tekint vissza. A története szinte mesébe illő, gonosz mostohával, 470 kilométeres gyaloglással, királyi családokkal, és még sok mással. A tovább után megtudhatod, hogyan is kezdődött az egész LV-sztori!

A hosszú séta

A márka megalkotója, Louis Vuitton egy francia kisvárosban, Anchay-ben született 1821 augusztusában, egy munkás apa és egy molnár anya gyermekeként. Vuitton 10 éves volt, amikor az édesanyja elhunyt, ezután az édesapja nem sokáig élvezte az özvegy létet, hamar újraházasodott. Ám ahogy az a mesékben is lenni szokott, a gonosz mostoha nem meglepő módon tényleg gonosz volt. Az új feleség és a fiú közti konfliktus addig fokozódott, hogy Vuitton 13 évesen elindult Párizsba, szerencsét próbálni. A több mint 470 kilométeres út majd’ 2 évig tartott, hiszen gyalog tette meg. Az út alatt alkalmi munkákkal tartotta fenn magát.

A mátka atyja, Louis Vuitton

A párizsi karrier kezdete

1837-ben érkezett meg a francia fővárosba, ahol egy doboz és csomagolószereket gyártó úriember, Monsieur Marechal szolgálatába állt. Ez akkor egy igazán gyümölcsöző szakma volt. A fő utazási mód a lovaskocsi, a hajó és a vonat volt, ahol a csomagokkal nem bántak túl gyengéden. Az embereknek fontos volt, hogy megvédjék holmijukat, ezért magas összegeket is hajlandóak voltak kiadni.

19. századbeli francia utazóláda

Vuitton tehetsége hamar ismertté tette a fiút és 1853-ban elérkezett az, ami igazán beindította a karrierét. Nem más, mint Eugénia császárné, III. Napóleon felesége kereste meg és fogadta fel a személyes dobozkészítőjének. Ez pedig megnyitotta neki a kapukat a francia elit és királyi körök felé.

Saját boltját 1854-ben nyitotta meg, innovatív utazóládái pedig még szélesebbé tették a vásárlókörét. Akkoriban az utazóládák teteje domború volt, hogy lefolyjon róla a víz, ez azonban helyigény szempontjából nem volt túl ideális. Ehelyett Vuitton lapos tetejű dobozokat gyártott, amelyeket már egymásra lehetett pakolni. A víz kérdését azzal oldotta meg, hogy az addig használatos bevonó anyagot, a bőrt vízálló, szürke vászonra cserélte. Ezeket tartják a mai, modern poggyászok elődjeinek.

Az első Louis Vuitton „bőrönd”, a Trianon

Miután beindult a biznisz

Az üzlet annyira jól ment, hogy a tervező hamar kinőtte az üzlethelyiségét és alig 5 év múlva egy újat kellett keresni. Az új boltot egy Párizs melletti kis településen, Asnieres-ben nyitotta meg. Az biznisz virágzott, a francia előkelők mellett a spanyol, orosz és egyiptomi uralkodói család is tőle vásárolt.

Az asnieresi bolt legénysége

Az 1870-71-es porosz-francia háborúban sok párizsi bolt megrongálódott, ez alól Louis Vuitton-é sem volt kivétel. A tervező búslakodás helyett az újjáépítésbe fektette az energiáit, és hamar rendbe szedte az üzletet. Sőt, kis idő múlva megnyitotta az első külföldi butikját is a londoni Oxford Street-en.

1886 ismét egy jelentős év volt a márkának. Louis és az ifjabb Vuitton közösen megalkotott egy új, kétrugós csattból álló zárat, ezzel új fejezetet nyitva az utazóládák világában. A zárat szinte lehetetlen volt feltörni, Vuittonék a híres amerikai szabadulóművészt, Houidinit is kihívták erre a feladatra. Bár Houdini sosem reagált a kihívásra, a zár megbízhatóságát mutatja, hogy még ma is használatban vannak.

A legendás, kétrugós zár

Időtálló modellek

Louis 1892-es halála után fia, Georges vitte tovább a márkát. Az ő nevéhez fűződik a brand névjegye, a híres monogramos minta. A fake piac már ekkor is virágzott, előszeretettel koppintották le a luxusmárkák termékeit, részben ezt megelőzve, részben pedig az apja tiszteletére alkotta meg az ikonikus mintázatot.

A márka összetéveszthetetlen névjegye, a monogramos minta

Miután Georges elhunyt, az üzlet a vejére, Gaston-ra szállt. Az ő irányítása alatt látott napvilágot az LV első kézitáskája, amely már nem utazási célokat szolgált, inkább mindennapi használatra volt való.  A táskát kifejezetten Coco Chanel-nek készítették, 1925-ben. Chanel csak 1934-ben engedte, hogy a nyilvánosságnak is elérhető legyen ez a modell, az Alma.

Az első LV kézitáska, Chanel-nek speciálba

Az Alma sikere után a márka elkezdett kézitáskákkal is foglalkozni, sok ma is népszerű, ikonikus modell jött ekkor létre. Ilyen volt például az 1930-as Speedy, vagy a Keepall.

A Keepall a cég egyik legnépszerűbb modellje

Gaston után Henry Racamier, a veje vette át az üzletet. Henry felismerte, hogy a cég bővítésre szorul, és sok kiskereskedelmi boltot nyitott, valamint a pénzügyi tanácsadó tanácsára 1984-ben nyilvános forgalomba hozta a márka addig csak megrendelésre készülő termékeit. Így került tehát az LV a világ vezető luxus márkái közé.

Virgil Abloh

Ha nem is vagy nagyon képben a Louis Vuitton divattervezővel kapcsolatban, Virgil Abloh neve neked is biztosan ismerősen cseng. De hogyan is lett a világ egyik legmeghatározóbb designere és került az LV férfi részlegének élére?

Virgil-t mindig is érdekelte a divat, de sosem tanult divattervezést, a varrónőként dolgozó édesanyjától leste el az alapokat. Építészmérnöki és építészeti egyetemre járt, az egyetem mellett pedig DJ-ként szerzett bevételt, Flat White néven. A 2000-es évek elején, egy szitanyomó cégen keresztül figyelt fel rá Kanye West managere, így kezdődött a kapcsolatuk. 2009-ben együtt kezdtek dolgozni a Fendi-nél mindössze 500 dolláros bérért, de Kanye elmondása szerint itt nem sok feladatuk volt és nem is sikerült hasznos tapasztalatokra szert tenniük. Egy évvel később Kanye létrehozott egy kezdetben szupertitkos divatcéget, a DONDA-t, amelynek Virgil lett az egyik designere.

Virgil és Kanye a 2000-es évek elején

Virgil 2012-ben hozta létre az első saját cégét, a Pyrex Visiont, ami nem volt túl hosszú életű, alig egy év múlva be is zárt. A tervező ekkor alapította az Off-White-ot, ami azóta is a sneaker is a hypebeast kultúra egyik legmeghatározóbb tényezője. (Ha bővebben is érdekel a márka története, itt olvashatsz róla.) Virgil ezután berobbant a köztudatba, és 2018 óta ő a Louis Vuitton egyik vezető tervezője.

Sneakerek

Mint látható, a márka elsőként bőröndkészítéssel került be a köztudatba, és jelenleg sem a lépők a cég főprofilja. Ennek ellenére erről is érdemes pár szót ejteni. A cipők gyártásával 1998-ban kezdtek foglalkozni. A férfiaknak azonban majd’ 10 évet kellett ezután várni,  hogy LV cipőbe bújhassanak, hiszen sokáig csak női darabok szerepeltek a felhozatalban. A Louis Vuitton cipőket Olaszországban gyártják. A négy fő irányvonal négy különböző, az ikonikus táskásról elnevezett gyárban készülnek. A női cipők az Alma-ban, a mokaszinok a Nomade-ben, a klasszikus férficipők a Taiga-ban, a sneakerek pedig a Speedy-ben. A cipőket egyaránt kézzel gyártják és csomagolják.

Kézzel készülő Louis Vuitton cipő

A Louis Vuitton sneakerek fénykora természetesen Virgil nevéhez fűződik. A tervező és a márka első szerelemgyermeke a 408 Trainer volt, amely 2019 márciusában látott napvilágot high, mid és low változatban, és a kosárpályákra lett kitalálva.

Virgil és az LV első közös lépője, a 408 Trainer

nojaasd

Ha valaha a cipősszekrényem közelébe kerülsz, ne lepődj meg; több sneakert és focicipőt rejt, mint magassarkút.
×