Adam Sandler Stylecheck

Stylecheck sorozatunk következő alakja Adam Sandler, személyes kedvencem és sokunk legkedvesebb vígjátékainak hőse. Ha kíváncsi vagy miben nyomul a hétköznapjaiban, illetve benéznél egy kicsit az életrajzába, akkor maradj velünk és kattints a továbbra!

Intro

1966. szeptember 9-én született egy zsidó családba, Brooklynban. Feleségével és két gyermekével él, akikről nem sok mindent tudhatunk mivel teljesen elzárja őket a média világától. Utóbbi időkben elég rossz értékeléseket kaptak filmjei, ezért úgy döntött, hogy ezentúl a Netflixszel karöltve dolgozik majd együtt az újakon.

Sandler stílusa az az igazi amerikai, „apa -style”. Ez pedig a long-fit pólókból, nadrágokból és a szintén bumszli cipőkről szól, plusz ezeket feldobja néha egy fekete sportszemcsivel vagy egy baseball sapkával.

Stylecheck

Bevallom Nektek, ez a stílus nem éppen a szívem csücske, de csak akkor, ha olyan fiatalok próbálják kombinálni a saját fitjükkel, akikhez abszolút nem illik. Nem véletlenül „dadshoes” trend, mivel a szüleinknek illetve a velük egyidős embereknek áll jól, mert ők természetesen tudják hordani, mivel nem függnek nagy mértékben a trendektől és a divattól.

Sandler egyébként nem hord különösen nagy márkákat és ez a Stylecheck ezért is más, mint a többi.

1. SuperMan

Ha nem sikerült elképzelni miről is beszéltem, rögtön itt érvényesül minden. 😀

adam-sandler-stylecheck

Stylecheck: Sandler a Superman

Szóval ahogy mondtam, itt láthatjátok az öreget, akinek a szettjét most a piros szín uralja. A híres Superman póló és a piros kosaras nadrág éppen meccsel a lábán egy Nike kosaras cipővel, ami kvázi olyan, mintha a Dechatlonban vásárolta volna.

Mivel a színész nagyon szeret kosarazni, megfigyelhetjük, hogy a legtöbb ‘fitje az általában egy laza utcai kosár öltözet.

2. Uncut Gems

A sok sportos outfit mellett, azért előfordul, hogy már-már rendesen öltözik fel, jelen esetben egyik legújabb filmjének forgatásán bújt egy nagyon drága hacukába!

adam-sandler-stylecheck

Stylecheck: Sandler a behajtó

Miyako Bellizzi egy remek kis „high-end” ruhába öltöztette a színészt. A Ferragamo öv és a cipő nagyot meccsel, nem beszélve arról a Rolex óráról a karján. Ehhez egyébként pár gyűrűt is felvett, szóval nem aprózták el a dolgot és a karakteréhez illően öltöztették fel.

Aki látta a filmet, az írja le a véleményét, mert nagyon megosztó lett!

3. Caution

Sajnálatos módon egy időre mindenkinek le kellett lassítani a mindennapi tevékenységeit és ezt a sztárok sem tették másképp!

stylecheck-adam-sandler

Stylecheck: Sandler a karantén alatt

Jó időben újra előkeveredett a háromcsíkos brand rövidnadrágja, amit az NFL egyik csapatának sárga pólójával vett fel. Fekete-fehér maszkot visel , CAUTION felirattal és mással nem is lehetett volna kimaxolni ezt a „feleszerelést”, mint egy piros Adam Sandler fejével mintázott zoknival.

Ez egy szimpla „elugrok ebédért” style, nem véletlenül állítottak össze róla egypár olyan listát, amin azt kapizsgálják, hogy vajon sötétben öltözik-e fel. 😀

4. The Cobbler

Hidegebb időkben is fel tud öltözni úgy, hogy Ő jól érezze magát!

adam-sandler-stylecheck

Stylecheck: Sandler télen

Megkockáztatom, hogy a listánkból ez a legtűrhetőbb öltözéke, annak ellenére is, hogy ezt a piros sálat magára akasztotta. A hosszabb szövetkabátot, egy sötétebb vajszínű bő gatyával kombinálja és mindehhez egy New Balance modellt választott, amihez hozzá kell tennünk, hogy a színész egyik kedvenc márkája, hisz sokszor hordja.

Egyébként ez a kép New Yorkban készült, mikor a The Cobbler-t, vagyis A cipőbűvölőt forgatták 2013 novemberében.

 

Outro

Kicsit eltérő módon elemeztük nektek Adam Sandler stílusát, szóval kommentben írjátok meg mi a véleményetek magáról az emberről és a filmjeiről se feledkezzetek meg!

Ha szeretnétek olvasni hasonló témájú és stílusú hírességről, akkor ide kattintva ezt a cikket se hagyjátok ki, a Stylecheck sorozatot pedig ITT találjátok!

Ha szeretnétek bekerülni a Stylecheck sorozatunkba, akkor dobjatok egy követést a @styledepndt és a @sneakerboxhu Instagram oldalakra és jelöljetek meg a fotóitokon!

 

peti

Create your style! Lehet hasonló másokéhoz, de ugyanolyan sosem lesz és ez a lényeg!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×