Cipő a szemétből, cipő az űrből – Nike Space Hippie

Múlt héten landolt az Európai SNEAKRS app-ban a Nike Space Hippie kollekciója, ami új fejezetet nyithat a cipőgyártás történelmében. 100%-ban szemétből újrahasznosított anyagokkal, és egy teljesen új irányvonallal érkezett a 4 cipőből álló sorozat. Minden infó, és érdekesség itt, a tovább után.

Fenntarthatóság, fenntarthatóság, fenntarthatóság…

Az elmúlt egy évben lassan minden márka a zászlójára tűzi ezt a szót, és úgy lebegteti be a vásárlók elé, mint horgász a csalit. Az eredménye pedig valós, hiszen tudjuk, hogy zöldnek, fenntarthatónak, és környezettudatosnak lenni szinte napról-napra egyre fontosabb. Ráadásul nem csak személyes, de társadalmi szinten is egyaránt. Éppen emiatt választják ezt jelszavukként a legnagyobb brandek is, persze csak óvatosan, hiszen könnyen hitelét veszti az egész kampány, ha nincsenek mögötte valós lépések. És mint tudjuk, a divatipar nem épp erről híres.

A Nike ezúttal tudatosan, komoly szándékkal ült fel erre a vonatra, azzal a céllal, hogy megmutassa mire képes ezen a fronton, és elindítsa a brand ezen ágát. Ami reméljük, hogy innentől csak egyre nagyobb figyelmet kap majd.

 

Space Hippie: több mint egy cipő

Az egész kollekció mögött több van egy jó dizájnnál, és egy nagy újrahasznosítás logónál.

Ugyanis, ha igazán bele akarunk látni a cipő létrejöttének folyamatába, akkor egészen a NASA-ig vezet az út, hiszen a Nike tőlük „kölcsönözte” azt az elvet, amit az űrkutatásban már komolyan használnak: Ez az ISRU (In-Situ Resource Utilization). Mindennek a lényege, hogy ahelyett, hogy új anyagokat kellene előállítani, kizárólag abból dolgoznak, ami már önmagában rendelkezésre áll.

Ezt vette alapul a cipőt megtervező Noah Murphy-Reinhertz is, aki tervezőcsapatával egyetlen teremben alkotta meg a kollekciót. Azokból az anyagokból, amik akkor és ott rendelkezésre álltak.

Így született meg tehát a négy modellből álló Space Hippie sorozat.

nike-space-hippie-kollekcio-3jpg

A 4 Space Hippie cipő

 

Néhány szó a számokról

Minden cipő felsőrésze ugyanabból, a kifejezetten ehhez a kollekcióhoz kifejlesztett anyagból készült. Ez a szövet legalább 85%-ban újrahasznosított anyagokból, például régi pólókból, műanyag palackokból, vagy korábbi gyártási maradékokból áll.

A talp sem kevésbé érdekes: 100%-ban újrahasznosított habból készül, pontosan abból, ami a ZoomX gyártásánál megmaradt. Emellett pedig 15%-ban Nike Grind gumidarabokat tartalmaz, ez kis színes foltokként látható is a talpon. Maga a Grind egyébként már önmagában egy újrahasznosított anyag, amit a korábbi termelési többletből készítenek.

Mindezzel és egyéb apróságokkal, – mint például a dupla-doboz elhagyása, illetve a kizárólag természetes festékanyagokkal való nyomtatás – a Nike-nak sikerült elérnie a valaha volt legalacsonyabb egységenkénti szén-dioxid kibocsájtást, ami nevezetesen az „ökológiai lábnyom” mérőszáma.

 

Space Hippie: 01-04

A névválasztást nem bonyolították túl, a négy modellből álló sorozatot ugyanis egyszerűen beszámozták 1-től 4-ig:

Space Hippie 01

Nike-space-hippie-01

A család első tagja, az alacsony szárú 01, zoknis felsőrésszel, és egy ráadás (talán inkább csak dekoratív, mintsem funkcionális) fűzővel került a SNEAKRS virtuális polcaira. Teljes méretsorban jelent meg, retail áron $130-ért.

 

Space Hippie 02

Nike-space-hippie-02

Aki viszont inkább kedveli a teljesen „zoknicipőket”, annak itt van ketteske: a cipő vonalát kicsit feljebb, a bokáig emelték, a fűzőt levették, a talp pedig ugyanaz maradt. Teljes méretsorban, $150 retail áron (volt) elérhető.

 

Space Hippie 03

Nike-space-hippie-03

A kollekció legkülöncebb, és minden bizonnyal legösszetettebb darabja is, hiszen a már korábban bemutatott FlyEase technológiával készült, ami könnyű, gyors fel- és levételt tesz lehetővé. (Még ha épp ellenkezőnek tűnik is.) A szerencsések pedig 180 dolláros áron juthattak hozzá megjelenéskor.

 

Space Hippie 04

Nike-space-hippie-04-grey-volt

A kollekció egyetlen csak női, és egyetlen két színben is elérhető darabja. Emellett pedig az egyetlen, ami az előzőektől eltérően, egy teljesen más formájú talpat kapott. A cipő felsőrészén több helyen is kilógnak a Flywire szálak, ami lehetővé teszi, hogy a viselője akár több különböző módon fűzhesse be azt.

 

Hogyan tovább?

Természetesen jó látni ezeket a törekvéseket, akármelyik márkától is jönnek. A kérdés azonban továbbra is fennáll, hogy vajon mikor válik ez egy-egy „hypeolt” megjelenésből rendszeressé, elérhetővé, hétköznapivá. Nem tudom, hogy ér-e valamit az, ha egyszer néhány cipőt újrahasznosított anyagokból gyártanak, amíg ugyanott, ugyanakkor még a plusz fűzőket is külön műanyag tasakokba csomagolják.

Nyilván, a realitásban a változás apránként történik, mi pedig reméljük, hogy ez a lendület, ami idén elindult, nem fog megtörni.

MisiTheOfficial

Az első sneakeremért még a szüleimnek könyörögtem, de ma már magamat kell győzködnöm, hogy ne minden pénzem cipőkre költsem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×