Hallottál már a kínai Li-Ning brandről? A kerek 30 éve alapított márka nem csak egyre ismertebb és keresettebb Európában is, de jelenleg a leggyorsabban növekedő sportszergyártó a Földön. A Távol-keleten már évek óta hihetetlenül felkapottak a sneakereik, mostanra pedig már itt is utat tört a brand különcködő, markáns stílusa. Ha érdekel a brand története, vagy a legextrább high-fashion Li-Ning sneakerek, akkor nyomj a továbbra, és essünk neki!
Li-Ning – amit a brandről tudni érdemes
Engedjétek meg, hogy egy rövid márkatörténettel kezdjem a sztorit. Erről azért is érdemes pár szót ejteni, mert nincs sok olyan brand, ami relatíve ilyen rövid idő alatt tud akkorát fejlődni, hogy a világ minden részén ennyire keresett legyen.
Szóval ugorjunk vissza 30 évet, 1989-be, Kínába, ahol az ex-sportoló és olimpikon, Li Ning megalapította saját sportszergyártó cégét. A hihetetlen fantáziadúsan Li-Ning névre keresztelt brand saját márkás ruházatot és cipőket kezdett gyártani. A cél az volt, hogy a kínai (olimpiai) sportolók viselhessenek hazai termékeket.
Maga az alapító személye sem kevésbé érdekes, hiszen egy rendkívül sikeres sportolóról beszélünk. Li Ning, profi tornászként összesen 106 aranyérmet szerzett aktív évei során, melyből hármat az 1984-es Los Angelesi olimpiáról hozott el. Nem utolsó sorban pedig például 1983-ban, a budapesti világbajnokságon is kapott aranyat.
Li aztán 1988-ban vonult vissza, majd egy évre rá megalapította saját vállalkozását. Ez lett tehát a Li-Ning, melynek a mai napig ő csücsül a trónján és igazgatja a céget. A termékei gyorsan népszerűek lettek Kínában. 2007-re pedig már több mint 4000 (!) üzlet várta az érdeklődőket. Külföldre 2010-ben tették az első komoly lépést, ugyanis az Egyesült Államokban létesítették a cég új székházát, nem utolsó sorban pedig itt is nyitották meg az új flagship store-t.
Mr. Li és cége pedig nem érte be ennyivel, így jött is az újabb mérföldkő: bekerülni az NBA-be. Az ambíciózus terv gyorsan társra talált, a legendás Shaq személyében. O’Neal 4 évig erősítette a Li-Ning csapatát. Majd aztán 2012-ben szerződést kötöttek Dwyane Wade-del, a Miami Heat játékosával, aki nem mellesleg a mai napig is a cég egyik fő arca.
Fun Fact: Wade a Jordan brandet hagyta ott a kínai deal miatt. Lássuk be, azért elsőre érdekes döntés lerázni a kosár-világ legnagyobb brandjét, csak mert megkeresett egy „no-name” kínai brand, hogy szerződjenek már inkább vele. Ennek ellenére Wade rábólintott, ahogy ő fogalmazott:
„Egy jó lehetőség volt számomra. Választhattam, hogy nem borítom fel a status quo-t, vagy úttörő leszek… Végül több érv szólt mellette, mint ellene. A Jordan lehet hogy valóban menő lett volna, de én máshol járok a karrieremben. Részt akartam venni valami újnak a felépítésében”
Innen indult tehát a közös munka, immáron pedig már hetedik éve dobálják piacra a Wade signature cipőket, de erről majd picit később.
Ugyanis itt sem ér véget a menetelés, mivel 2017-től már egészen új vizeken (is) jár a Li-Ning: fejest ugrottak a high-fashion világába. Megérte? Abszolút! Hiszen ez volt az a húzás, amivel igazán bekerültek a fejekbe Európa szerte is. Saját elmondásuk szerint a jövőbemutató technológiákat ötvözik a hagyományos kínai öltözködéssel. Ez a kombó pedig hihetetlen sikereket aratott a fashion week-ek kifutóin, egészen New York-tól Párizsig.
Li-Ning kosárcipők: a WOW sztori
Amint azt az eddigiekben részleteztem, a márka nem kis utat járt be az indulása óta, és akkor sincs ez másképp ha a kosárlabdás vonalat vesszük górcső alá. Li-ék 2006-ban kezdtek el kosárcipőkkel kísérletezni, még a Shaquille érában, de az igazi áttörést a Wade-el közös cipők hozták.
Még a szerződés évében megszületett az első közös cipő, a Way of Wade 1, röviden a WOW 1. A cipő ugyan technológiában nem érte utol akkori társait, de jó minőségű anyagokból készült, finom részletekkel fűszerezve, mint például a szénszálas talp, W alakú fűzés az orron, vagy a márkajelzés látványos hiánya, amit a legtöbben a Nike-nak szánt fricskaként könyveltek el. Összességében tehát egy korrekt cipőt tudhatott magáénak Wade.
Az első széria sikerén felbőszülve folyamatosan készültek az újabb és újabb kollab darabok, melyek között egyaránt voltak lifestyle és performance lépők is. A 2012-es starttól pedig évente jött új széria, melynek a legfrissebb darabja a tavaly debütált WOW 7 series.
A 7-es széria már komoly technológiai újításokat is hozott. Ilyen például a szénszálas talpszerkezet, és merevítések, vagy a kettéválasztott felsőrész, ami egyszerre erősen tart, de szellőzékeny is. Az első generációhoz hasonlóan nem maradhattak ki az olyan apró részletek, amelyek különlegessé teszik a cipőt. Ilyen például az orron alig észrevehető római 7-es szám, vagy a cipőn elrejtett koordináták (és ezek ráadásul a cipő sztorijához kapcsolódnak). Sőt, ha valami még különlegesebbre vágyunk, nemrégiben megjelent egy Rick Ross darab is, ami a márka első közös kollab munkája:
Két éve a high fashion világában
A jó időzítés nagyon fontos kulcs lehet egy brand életében. A Li-Ning pedig tökéletesen időzítette belépését a divat nagyszínpadára. Két évvel ezelőtt, mikor már a legtöbben azt hitték, hogy a cég elérte végleges formáját, nagy fordulat érkezett Li és kis cége életében: bemutatták az első kollekciójukat.
Ezzel pedig egy olyan ajtót nyitottak ki, ami hatalmas lökést jelentett a márkának. Rengetegen figyeltek fel a brand különleges, kirívó stílusára. Ezzel pedig kezdetét vette a Li-Ning hatalmas növekedése, mind streetwear, mind pedig footwear téren.
Ugyan a Li-Ning „premium collection” ruhák legalább annyira szemrevalóak mint a sneakereik, a miheztartás végett most mégis inkább a cipők oldaláról mutatnám be a kínai felhozatalt, méghozzá az 5 legfelkapottabb sziluettel:
Li-Ning Essence Ace +
Az egyébként szintén Wade nevével fémjelzett sneaker a „klasszikus” Li-Ning stílust adja át: teljesen extravagáns, megszokásokat félredobó forma. A rendkívül komplex, sok elemből álló cipő legikonikusabb részlete a talp, ugyanis ez a három felé vágott midsole több más Li-Ning modellen is visszaköszön. Nem utolsó szempont a minőség sem, erre a kis Cordura tag „ad garanciát”. Egyaránt elérhető férfi és női méretekben is, úgyhogy érdemes csekkolni, pláne, hogy van néhány igazán jól eltalált CW is a palettán.
Li-Ning Furious Rider Ace 1.5
Igen, muszáj megszokni, hogy a kínai brand szereti ilyen bonyolultan elnevezni a modelljeit. A 2020-as tavaszi-nyári kollekció részeként debütált a sziluett, az idei párizsi divathéten. Küllemre a már-már túracipőre hajazó darab teljes mértékben követi a tomboló „chunky” / apacipő trendet. Szóval ha valakinek tetszett eddig a Balenciaga Track Trainer-je, akkor az annak az árából most pontosan négy pár (szóval az összes színállásból egy) Li-Ninget vehet. Csak mondom.
Li-Ning Arc Ace
Bevallom őszintén, nekem ez az egyik kedvenc sziluettem. A kínai fák csavarodó, egymásba fonódó gyökerei inspirálták a talpat, ami már a kifutón készült fotókkal végigsöpört az interneten. A szeptemberben megjelent modell, a többihez hasonlóan folyamatosan kapja az újabb színkombókat, úgyhogy habár az OG szín is baromi jól sikerült, várhatjuk a további variációkat is.
Li-Ning 2020 Ace High
Ez az a cipő, amivel kapcsolatban nagyon ambivalensek az érzéseim, de lehet, hogy csak nem értem még meg hozzá. Az Ace High sok, nagyon sok, de valahogy mégis tud stílusosan, jó értelemben sok lenni. Valahogy erre a cipőre céloztam amikor azt mondtam, hogy a Li-Ning szeret extravagáns , hivalkodó lenni.
Li-Ning Titan
A szintén szeptemberi megjelenésű Titan-el zárnám a sort, ami ugyancsak személyes kedvencem a márkától. A számokat tekintve talán ez az egyik legfelkapottabb, hiszen alig találni helyet ahol már ne lenne „sold out”. A cipőn megvan minden amitől Li-Ning a Li-Ning: jó detail-ek, prémium anyagok, és extra formavilág. Mi más kellhet még?
Honnan, hogyan, mennyiért?
Ha esetleg a kis ízelítő után megtetszett a brand, zárásképp összegyűjtöttem, hogy honnan szerezhetitek be a legmenőbb Li-Ning sneakereket.
Első körben a két hivatalosnak mondható webshop felülelet emelném ki, az egyik az Amazon oldaluk, ami viszont, mint tudjuk, hozzánk nem szállít. Így nekünk maradt a cég hivatalos Aliexpress oldala. Igen, tudom, valóban furcsa, hogy a számunkra fake cuccokról hírhedt oldalon árul a Li-Ning, de ne feledjük, kínai brandről van szó. Náluk ebben semmi meglepő nincs. Emellett vadászhatunk a különlegesebb darabokra olyan oldalakon is, mint az End Clothing vagy akár az SSense.
Az árakat tekintve nincsenek vészesen elszállva. A ‘Premium collection’ cipői durván 60-90 ezer forint körül mozognak (200-300$), míg a WOW 7-es például 160$, azaz közel 50.000- magyar pengő. Szóval az árazásuk nagyjából megegyezik más nagy sportszergyártók áraival, amiktől egyébként minőségben sem marad el. Sőt, ahogy említettem a Balenciaga példájával, a designer darabokért sem kell „annyira” kifacsarni a pénztárcát.
Verdikt
Összességében remélem sikerült egy kis betekintést, összefoglalót adnom a brandről, a múltjáról, és jelenéről. Szerintem fontos képben lenni ezekkel a márkákkal is, nem csak a két óriás versengését figyelni. Hatványozottan azért is igaz ez a Li-Ning-re, hiszen tényleg a jelenleg leggyorsabban növekvő sport-márkáról beszélünk, tőzsdei szempontból legalábbis biztosan.
Érdemes tehát odafigyelni, hiszen ki tudja még mit tartogat számunkra Mr. Li a jövőben.
Forrásként és képekkel a Li-Ning, a Bloomberg, és a WOW oldala szolgált.