Top 10 Jordan I. színkombóm

Amikor megláttam az első képeket Travis Scott által „újragondolt” AJ1-es modellről, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ideje lenne összeszednem a kedvenc CW-eimet ebből a méltán legendás státuszú sziluettből. Ha kíváncsi vagy a saját listámra, katt a továbbra!

Reddit: u/TiniRyno

Reddit: u/TiniRyno

Ahogy sorra jöttek, majd estek ki a versenyzők rá kellett jönnöm, hogy törvényszerűen, vagy épp tudat alatt szinte kizárólag azok a modellek jönnek be nekem igazán, amiknek a (resell) árcédulája miatt sok sneaker valószínűleg egy ideig csak álom marad számomra. Épp ebből kifolyólag nem csak a privát listámat, de többé-kevésbé hitelesen a legdrágább 1-es Jordan modelleket ismertetem most egy pár mondatban. Figyelem, a sorrend semmilyen szabályszerűséget nem követ, pusztán ahogy kavargó gondolataim testet öntöttek, úgy vetettem énis elektronikus formába őket.

Jordan 1 Retro High – „Black Toe”

Retail: 160$ – Resell: 329-1252$

Reddit: u/Mugdugdrug

Reddit: u/Mugdugdrug

Mindig is volt valami nekem a piros színnel kapcsolatban, amikor épp nagyon rá voltam kattanva, vagy el se tudtam viselni még zoknin látva sem. Viszont ez a piros-fehér-fekete kombóval ellátott sneaker annyira magával ragadott az összhatásával, hogy mindenképp helyet adnék neki a listámon.

Jordan 1 Retro High – „Igloo”

Retail: 160$ – Resell: 2650-5550$

Sokáig csak álom marad

Sokáig csak álom marad

A Miami városában exkluzívan debütáló cipőpáros első versenyzője az Igloo kódnévre hallgat, melyet (valószínűleg) a fagyos északon épített kunyhók inspiráltak. De természetesen az sem elképzelhetetlen, hogy a várost uraló neonfények hangulatát akarták ezzel megidézni.  Lehet csak az én információim hiányosak, de én ritkán látok ennyire világos, főképp női modelleken megfigyelhető színárnyalatot, melyet aztán az éjfekete színnel vegyítve olyan összképet kapunk, melyet a fehér szín csak még jobban hangsúlyossá tesz.

Jordan 1 Retro All-Star 2017 – „Chameleon”

Retail: 175$ – Resell: 239-544$

Reddit: u/ThePandaGuy

Reddit: u/ThePandaGuy

Ne kérdezzétek milyen okból, de amikor megláttam ezt a surranót nekem rögtön a Mortal Kombat egyik karaktere, Reptile jutott eszembe (és nem, nem csak a név miatt 😀 ). A cipő különlegessége abból adódik, ami miatt természetesen a fedőnevet is kapta, hogy a cipő bizonyos részei aszerint változtatják a teal, lila illetve kék árnyalatukat, hogy épp milyen szögben esik a fény a sneakerre. Ez számomra annyira különlegessé teszi ezt a CW-t, hogy amint sort tudok rá keríteni, mindenképp beszerzek egy párral a gyűjteményembe.

Jordan 1 Retro – „Fragment”

Retail: 185$ – Resell: 1895-5000$

Reddit: u/vikathug

Reddit: u/vikathug

Természetesen nem maradhatott ki sok sneakerhead dédelgetett álma, a Hiroshi Fujiwara által megalkotott Fragment kollab sem. Ha egy külső szemlélő nézi meg az eddig felsorol cipőket maximum annyi különbséget látna, hogy mindegyiknek egy kicsit más a színe, de mint minden esetben, az Ördög itt is a részletekben lakozik. És itt most nem csak a sarokrészen megfigyelhető ikonikus villám billogra gondolok, hanem a körültekintő legyártás és a limitáltság adta plusz érzés olyan magasságokba emeli ezt a cipőt több társával egyetemben, ami miatt sokszor megéri kiadni a súlyos összegeket az elhivatott rajongóknak.

Jordan 1 Retro High – „Off-White Chicago”

Retail: 190$ – Resell: 2344-6275-15.000$

A méltán híres kollab egyik legáhítottab darabja

A méltán híres kollab egyik legáhítottab darabja

Természetesen nem lehet teljes a saját kis listám Virgil Abloh ha lehet mondani formabontó kollaborációja nélkül. Számomra egyértelmű volt, hogy a három megjelent J1 színállás közül miért épp az „OG” Chicagora esett a választásom. A másik kettővel sincs különösebb bajom, de úgy érzem ezt a CW-t lehetne a legkönnyebben implementálni a jelenlegi ruhatáramhoz. A „fehér” nekem valamiért túl egyszerűnek hat összhatást tekintve, az University Blue-nál pedig azt sajnálom, hogy nem kapott a Royal-hoz hasonló sötétebb kék tónust, bár megértem hogy miért döntöttek a babakék mellett.

Jordan 1 Retro – „Shattered Backboard”

Retail: 160$ – Resell: 690-1639$

Forrás: Packer Shoes

Forrás: Packer Shoes

Biztos hogy én élek burokban, de attól függetlenül hogy nekem is nagyon tetszik ez a színállás nincs infóm arról, hogy miért szerepel rengeteg ember bevásárlólistáján az „összetört (kosár)palánk”.  Mint a többi cipő esetében, itt is csak a limitált darabszámra tudok gondolni, mivel más hirtelen nem indokolja a rajongást mondjuk egy Pine Green-hez hasonlítva.

Jordan 1 Retro High – „Court Purple”

Retail: 160$ – Resell: 213-550$

Forrás: Packer Shoes

Forrás: Packer Shoes

Valószínüleg a Chameleon után nem meglepő, hogy ez a színkombó is felkerült a listámra. Túl sok mindent nem tudok így elmondani róla, egyszerűen jó ránézni a cipőre. Határozottan jelenik meg benne a lila szín, bár nem tolakodóan, így viszonylag könnyű vele egy szettet összeállítani, sok mindenhez fel lehet venni.

Jordan 1 Retro High – „Rust Pink”

Retail: 160$ – Resell: 2900-5000$

A megosztó színkombó

A megosztó színkombó

A második Miami-ból induló versenyző rózsaszínben pompázik, ami azért is lehet kényes választás, mivel nem mindenki vállalja be ezt a feminim színt, és ha meg is próbálják az outfit részévé tenni, akkor se sikerül mindíg a legjobban. Ám az kétségtelen, hogy kellő önbizalommal és stílusérzékkel megáldva ez a cipő mindenki gyűjteményének büszke ékkövét képezhetné.

Jordan 1 Retro – „Royal” (2017)

Retail: 160$ – Resell: 249-380$

Örök szerelem marad

Örök szerelem marad

Még annó az özönvíz előtt alaposabban kiveséztem gondolataimat a legelső 1-es Jordan cipőmről, csak annyit tudok a cikk kiegészítéseként mondani, hogy már annyi bulit / random kosarazást / csatangolást megélt a delikvens, hogy elkezdtem egy második pár beszerzésén törni a fejem :D.

Jordan 1 Retro High – „Travis Scott”

Retail: 160$ – Resell: 1425-2149-10.000$

Törékeny egyensúly

Törékeny egyensúly

Bár még a nagyközönség számára nem elérhető, csak a Grammy alatt tudták bezsákolni a szerencsések ezt a sneakert, én mégis méltónak érzem arra, hogy helyet szorítsak neki szerény összeállításomban. Amikor az első képeket megláttam, nem voltam kibékülve a cipőt uraló „dark mocha” tónussal, de az idő előrehaladtával egyre többször kacérkodtam a gondolattal, hogy mégis meg kellene próbálni beszerezni a surranót, ha lesz rá lehetőségem.

Ez lett volna az én személyes Top 10 Jordan I.-es listám. Ha nem is tudtam mindenkinek feltétlen újdonsággal szolgálni, azért remélem ez a lista inspirálni fog titeket arra, hogy ti is elkészítsétek a saját listátokat (nem feltétlenül az 1-es modellhez ragaszkodva), amit várunk itt a kommnet szekcióba, vagy Facebook-on a cikk bejegyzéséhez :).

csehla

47-es lábbal nem könnyű az élet.
×