1988-ban Michael Jordan és a Nike megalkotott egy olyan modellt, ami a mai napig szerves része a sneakerkulturának. A Jordan III formatervezését a gyártó gyökeresen megreformálta és az előzőektől egy teljesen eltérő sziluettet hozott létre, ami egyben a sorozat későbbi darabjainak alapját biztosította. A teljes sztoriért és érdekességekért kattints a továbbra!
A 80-as évek koronázatlan sneakerkirálya a Jordan széria, aminek tagjai mind őriznek egy-egy történetet a múltból. Gondoljunk csak itt az I-es széria tiltott „Bred” színállására. 1988-ban Jordannek és a korábbi modellek tervezőjének, Peter Moorenak is lejáróban volt a szerződése a Nike-val. Moore ekkoriban saját, a Niketól független cégének alapításával foglalkozott és azzal, hogy magával vigye a már akkor is szárnyaló Michael Jordant. Designer hiányában a Nike, az akkor még újoncnak számító, Tinker Hatfield kezébe adta a Jordan cipők tervezését. Annak az embernek a kezébe, aki egy évvel ezelőtt, 1987-ben megalkotta az Air Max 1-et. Hatfield teljesen újragondolta a cipőt.
Mondhatni, hogy ez a cipő marasztalta játékost a cégnél és akadályozta meg, hogy az akkoriban érdeklődő Adidas-hoz szerődjön. Hatfield teljesítette azokat az elvárásokat amiket Jordan az előzetes konzultációk során igényelt. Az I-es és II-es modellek megszokott magas szárával ellentétben a harmadikat jóval alacsonyabbá és tömzsibbé alakította. Könnyített a súlyán, aminek eredményeképpen egy sokkal kényelmesebb és kosárlabdára jóval alkalmasabb cipőt hozott létre.
Újítások
A jól ismert Wings logót felváltotta a Jumpman figura, ami a mai napig a Jordan brand legismertebb szimbóluma. A Jordan III sziluett másik nagy újdonsága az „elephant print” volt. A szürke, töredezett hatású bőrfelület elsőként erre a modellre került fel és tulajdonképpen az egyik védjegyévé is vált (ez a Cement-Grey szín). Az „elephant print” a márka modelljeinek jövőbeli színállásait is meghatározta, hiszen később számos modell kapta meg mint díszítőelem. Ez volt az első Jordan, amiben láthatóvá vált az Air technológia, mivel a talprészen már megpillantható volt a Nike féle „Bubble” azaz buborék.
Eredeti színállások és a bennük elért sikerek
Megjelenésének évében a cipő négy színállásban volt elérhető $100-os áron. (Sorrendben: White/Cement Grey, Black/Cement Grey, Fire Red, True Blue) A felsorolt színekben elért sikerek meghatározó pontjai mind Jordan karrierjének, mind a Chicago Bulls-nak. Ugyanis az 1987-88-es szezonban Jordan MVP lett, 35 pontos átlaggal gólkirállyá választották és az év védekező ötösébe is bekerült. A csapat történetük során először jutott be a főcsoport döntőbe, ahol azonban a Detroit Pistons állt az útjukba és vetett véget az az évi szereplésüknek. Az évben megrendezésre kerülő All-Star gálán a zsákolóbajnok címet szintén Jordan szerezte meg, ahol bemutatta egyik legemlékezetesebb megmozdulását, a büntetővonalról való zsákolást. Érdekesség, hogy a Nike a mozdulat és a modell harmincéves, jubileumi évfordulójára egy speciális színállást adott ki idén februárban, a „White Cement – Free Throw Line„-t.
OG-ból Retro, pipából Jumpman
Micheal Jordan 1994-es visszavonulását követően a Nike a 3-as modell Black- és White Cement színállásának megjelentette első Retro kiadását $105-os áron. A cipők különleges dobozban kerültek a boltokba és akármennyire is hihetetlen az emberek egyáltalán nem kapkodták el őket, hónapokig a polcokon hevertek. 2003-ban újból kiadták a Black Cement-et egy apró újítással, amit a rajongók a mai napig a pokolba kívánnak, legyen szó akármelyik modellről. A cipő sarkán jól megszokott pipát felváltotta a Jumpman logó, aminek következtében nem lopta be magát annyira az emberek szívébe mint korábbi társai. A széria rajongóinak idén rendesen kedvezett a Nike, hiszen két OG színt is kiadott (Black- és White Cement) a jobban preferált pipával a sarkán. Az évek során rengeteg színállás került piacra, mind az eredeti, mind a hamis piacon. A Jordan 3 az egyik leginkább hamisított Jordan.
Jordan és a Nike különleges kapcsolata
Jordan és Tinker Hatfield egyeztetéseik során, sok egyéni kérés merült fel a játékos részéről mind technikai, mind design terén. Ragaszkodott ahhoz, hogy a cipő oldalán ne legyen rajta a megszokott pipa. Szeretett volna egy olyan hibrid modellt, amiben kényelmesebben tud mozogni mint a magas szárú társaiban de emellett stabilabb tartást is biztosít számára játék közben. Az első skiccek után a legenda – elmondása alapján- először érezte azt, hogy egy gyártó valóban meghallgatja az elképzeléseit és törekszik megvalósítani azt. Ennek következtében hosszabbította meg szerződését a Nike-val, akivel együtt megalkották az egyik legsikeresebb és legikonikusabb sziluettet a Jordan III-at. Ez volt az első közepes magasságú kosárlabda cipő.
Michael Jordan és Nike az évek alatt szinte eggyé vált. Mára már az embereknek kölcsönösen ugrik be az egyik névről a másik és egy olyan brandet alapítottak meg, ami az egyik legmeghatározóbb pontja a mai sneakerkultúrának.