A Jordan négyes fogata – Air Jordan 3 Retro 2018 Q1 felhozatal

Minden évben van egy modell a Jordannél, amely a többinél picit nagyobb hangsúlyt kap. Mivel idén van az Air Jordan 3 harmincadik évfordulója, kitalálhattátok már, hogy 2018-ban ez cipő a Retro 3-as lesz. Az első negyedévben ennek hála négy nagyon tűz Retro 3-as került a boltok polcaira. A részletekért kattints a továbbra!

A négyes fogat

A négyes fogat

A bemutató

Februárban a Jordan tartott egy rendezvényt, amelyen bemutatott jó pár lépőt az idei évre tervezett felhozatalból. Voltak ott Off-White és OVO-kollabok, megmutatták, mire számíthatnak idén a szerelmesek Valentin-napon a márkától, és persze voltak érdekes darabok is, mint például az Air Jordan 1 Double Strap. Viszont most nem ezeket venném górcső alá, hanem a már a címben is beharangozott lépő négy új vagy éppen felújított darabját, amelyeket a 3-as Jordan 30. évfordulójára időzítettek. Mindegyik cipőnek van valami különlegessége, ez lehet egy történet, esemény vagy éppen egy eddig még nem használt technológia. Kezdjük is el az egyenkénti bemutatásukat!

Air Jordan 3 „1988 Dunk Contest”

1988-ban Michael Jordan megkapja harmadik saját nevével fémjelzett lépőjét. Ebben az évben Chicago volt az All-Star gála házigazdája, ahol Jordan részt vesz a zsákolóversenyen is. Hatalmas teher volt a vállán, mivel amellett, hogy csapata városa volt a rendező, meg kellett védenie 87-ben megszerzett címét is. Az elődöntőn könnyedén továbblépett. Jön a döntő utolsó köre, Dominique Wilkins áll az első helyen. 48 pont kell ahhoz, hogy megvédje a címét. A hazai közönség tombol. Ekkor a legenda húz egy olyat, amire senki sem számított. Nekifut, majd a büntetővonalról elugrik és a jól ismert jumpman pózban betépi a labdát. A tömeg rivalgása közben csak annyi hallatszik, hogy a zsűri 50 pontot adott a zsákolásara, ezzel pedig Jordan lett az a játékos, aki meg tudta védeni címét. A cipő ennek a frenetikus estének állít emléket.

Megjelenés: 2018. február 14.
Ár: $200 (50 000 forint)
Cikk szám: 923096-101

Air Jordan 3 “1988 Dunk Contest”

Air Jordan 3 “1988 Dunk Contest”

Air Jordan 3 „Black Cement”

Szerintem ez az a cw, amiről – ha rákattintottál erre a cikkre – nem kell túl sok mondatot mondanom. A 88-as eredeti release után 94-ben, 2001-ben, 2008-ban, 2011-ben és most 7 évvel később, 2018-ban már hatodszor jelenik meg a Black Cement. Szerintem ez a cw – akkor is, ha elvonatkoztatunk a 3-as modelltől – a valaha volt legikonikusabb és leghíresebb OG színösszeállítás. Érdekesség, hogy amikor 94-ben először megjelent a retrósított modell a boltok polcain, senki sem vette, mondván senkinek nem kell egy olyan cipő, ami már megjelent egyszer. A sors fintora, hogy a ma mennyire lázba tudunk jönni egy olyan cipőtől, ami már hatodszorra jelenik meg.

Megjelenés: 2018. február 17.
Ár: $200 (50 000 forint)
Cikkszám: 854262-001

Air Jordan 3 “Black Cement”

Air Jordan 3 “Black Cement”

Air Jordan 3 Flyknit

Tavaly a Nike meglepett minket az első Flyknit felsőrésszel rendelkező Retro Jordannel. Akkor ez a kezdeményezés még csak az 1-es Jordanek privilégiumának számított. Idén viszont a Nike tágítja a kört a hármassal. Az új darab színvilágát tekintve önkéntelenül is emlékeztet a KAWS x Jordan 4-re. A Jordan 1 Flyknit nagyon megosztóra sikerült. Volt, akinek nagyon bejött a modernizálás, és voltak, akik a gyökerek megsértését látták ebben a koncepcióban. Szerintem mindkettő csoport indokainak van valóságalapja, viszont abban szerintem megegyezhetünk, hogy a Nike előszeretettel pakolja bele ezt a technológiát a cipőibe, nem figyelve a tradíciókra. Viszont az is igaz, hogy ennek hála egy kényelmesebb, modernebb lépőt kapunk, aminek a kiváló légáteresztő képességének köszönhetően nincs olyan szaga 2 hét használat után, mintha maga Michael Jordan vette volna le egy kemény meccs után.

Megjelenés: 2018. március 18.
Ár: $220 (55 000 forint)
Cikkszám: AQ1005-001

Air Jordan 3 Flyknit

Air Jordan 3 Flyknit

Air Jordan 3 „Tinker Hatfield”

1988-ban Jordan kész volt ott hagyni a Nike-t, ezért tudták, hogy az akkor még csak tervben lévő 3-as modellel valami nagyot kell produkálniuk Jordan megtartásának reményében. Viszont a helyzet nem volt nagyon fényes. Peter Moore, az 1-es Jordan megálmodója és a 2-es Jordanben segítő tervező éppen akkor hagyta ott a pipás céget. A feladatra nem mást neveztek ki, mint Tinker Hatfieldet, aki ma már ikonikus tervezők sorába lépett, viszont akkoriban még csak a Nike üzleteit és irodáit tervezte. Aztán megtervezte az Air Jordan 3-at. Ennek hála Hatfield meg tudta győzni Jordant arról, hogy érdemes a Nike-nál maradnia. Ha nagyon lesarkítjuk a dolgokat, azon felül, hogy Tinker Hatfield olyan remek művekkel ajándékozott meg minket, mint például az Air Max 1 vagy éppen az Air Jordan 11, mondhatjuk, ha ő nincs, a Jordan brand ma már csak egy rövid fejezet lenne a Nike történelemkönyvében. Ennek tiszteletére pedig a mostani évfordulóra a Nike megvalósította Hatfield egyik korai koncepcióját, és az idei sorozat ékköveként piacra is dobja.

Megjelenés: 2018. március 24.
Ár: $200 (50 000 forint)
Cikk szám: AQ3835-160

Air Jordan 3 “Tinker Hatfield”

Air Jordan 3 “Tinker Hatfield”

Vélemény

Szerintem a Nike az évforduló mértékéhez megfelelően egy elég szép négyes fogatot hozott ki. Ikonikus modellek felújítása, új technológiák beépítése – ezek mind olyan dolgok, amik nüansznyi elemek a gépezetben, mégis egy sneakerhead szívét jobban megmelengeti bárminél. A Flyknit-es modellben lehet, hogy megtaláltuk az idei nyár legnagyobb hype-ját.

Forrás: https://sneakernews.com/

Gera Z

Több évig magas szinten kosárlabdáztam, ekkor szeretem bele a sneaker világba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×