Az utóbbi években, ha az ember valami igazán drága és menő dolgot keresett, nem is találhatott volna jobbat valamelyik Supreme terméknél. Szinte mindenki ismeri, vagy hallott a cégről, de kevesen tudják igazán, hogy honnan és milyen célból indult útjára a világ jelenleg egyik legnépszerűbb streetwear márkája. A teljes Supreme sztori a tovább után!
Egy korábbi cikkünkben már összeszedtük a legextrémebb termékeket, amiket a Supreme valaha is kiadott. Ebből kiindulva joggal merülhet fel a kérdés, hogy miket is gyárt pontosan ez a cég. Nos, tulajdonképpen mindent, hiszen az ásótól a téglán keresztül, egészen a kapucnis felsőkig bármit beszerezhetünk egy-egy megjelenés alkalmával. Ez a jelenség leginkább a márka jelenlegi népszerűségének és felkapottságának köszönhető. Eredetileg egy egyszerű gördeszkás boltként indult 1994-ben, ami az évek során világszintűre nőtte ki magát.
A kezdetek
A cég első boltja 24 évvel ezelőtt nyitotta meg a kapuit Manhattanben, a Lafayette Street-en, főként a helyi deszkásokat megcélozva a termékeivel. A bolt több dologban is különbözött akkori társaitól: a bejárata jóval szélesebb volt az átlagnál, a belső elrendezése is tágasabb volt, a termékek pedig csak a falak mentén voltak elhelyezve, ezzel akadálymentesítve a helyet, hogy deszkázás közben is könnyedén beugorhassanak a vásárlók.

A márka első, manhattani boltja, ahova csak be kell „gurulni”
Későbbi terjeszkedések
A nyitás után pár évvel a Supreme a keleti part mellett Kaliforniát igyekezett meghódítani. A 2004-ben nyílt Los-Angeles-i bolt nagyjából kétszer akkora, mint a New York-i párja, és egy gördeszkapályával is felszerelték, ami mai napig látogatható.

A Los-Angeles-i bolt, a látványos deszkás „gödörrel”
Amerika mellett a Supreme Európába és Ázsiába is betette a lábát. Először Japánba, ahol jelenleg 6 boltja is üzemel a cégnek, majd később Londonban és Párizsban is találtak maguknak megfelelő bolthelyiségeket. Így, ha a legfrissebb brooklyni székhelyüket is beleszámoljuk, jelenleg 11 boltot üzemeltet a márka.
Az a bizonyos „bogo” minta
A Supreme box logós termékei mondhatók a cég legfelkapottabb darabjainak, és szinte mindenki azonnal erre gondol, ha szóba a kerül a New York-i márka. Kevesen tudják viszont a bogo valódi történetét. A piros téglalapba írt vastag, fehér betűs design eredetileg Barbara Kruger művészeti plakátjain jelent meg először, ennek köszönhetően a márka alapítójának, James Jebbianak számos bírósági ügye volt a jogdíjakat követelő művésznővel. Kruger később egyfajta „bosszúként” megnyitotta saját gördeszkás boltját, az eredetileg elsőnek általa használt piros alapon fehér betűs designnal, aminek bevételét alapítványoknak adományozta.

Barbara Kruger plakátja, ahol elsőként tűnt fel a márka által használt szövegstílus
Harc a névért
A Krugerrel való konfliktus mellett James Jebbianak volt egy nagyobb harca a márkájával kapcsolatban, amit nagy nehezen, de megnyert. A vita itt azon ment, hogy a cég egy valódi, regisztrált márkanévvé váljon. Ebben a dologban az amerikai védjegyi hivatal akadályozta meg, mivel egy szemüvegeket gyártó cég már használta a „Supremo” elnevezést, ami angol fordításban megegyezik a Supreme-mel. Később Jebbianak sikerült benyújtani egy kérvényt, amelyben a Supreme-t elfogadták gördeszkás felszerelést és ruházatot gyártó márkának.

A Supreme atyja James Jebbia, aki első boltjának nyitásakor még Stüssy alkalmazott volt
A Supreme napjainkban
A Supreme mára már egy valóságos divatnagyhatalommá nőtte ki magát, és hasonló befolyással bír a divat világában, mint egyes designer márkák, ha éppen nem velük kollaborál. Számos hírességet lehet kiszúrni Supreme ruhákban és kiegészítőkben flangálni, aminek köszönhető a népszerűségének egy jó része.

Napjaink egyik Supreme megjelenése, ami az őszi és tavaszi szezonokban minden csütörtökön történik
Véleményem szerint a sikerének az igazi kulcsa abban rejlik, hogy hihetetlenül jól éreztetik az emberekkel, hogy többek lehetnek bármitől is, amin rajta van egy Supreme minta. A termékek bolti elérhetetlensége és egekbe szökött resell ára meg csak rátesz egy lapáttal a márka exkluzivitására.