A Jordan brand mindig is rendelkezett ritka, korlátozott darabszámú lépőkkel, ez alól a soron következő alanyunk sem lóg ki. Amíg idén novemberben minden az Off-White Jordan körül forgott, addig a Nike, ezzel egy időben, piacra dobta a széria jól ismert, Top 3-as verzióját, arany színben. Minden a limitált cipőről a tovább után.

Padawan cikk

Ezt a cikket Győző még blogger padawanként írta, amikor még “gyűjtötte a kilométereket”, hogy sneakerbox.hu bloggerré váljon.

A család új tagja

Aki egy kicsit is otthon van, a cipők világában annak szerintem nem kell bemutatni az Air Jordan 1-es modelljét, hiszen az 1985-ben debütáló lépő már egy valódi ikonná vált a sneaker kultúrában. Tavalyról már ismerős lehet az alábbi elképzelés miszerint a modell eredeti színállásaiból, adódik össze egy felemás cipő. (ahogy azt az első Top 3-nál láttuk) Most is ez a helyzet annyi különbséggel, hogy a piros és kék színeket felváltotta az arany, és a teljesen matt felsőrész helyenként fényes, lakbőr borítást kapott.

Jordan 1 Top 3 Gold
Jordan 1 Top 3 Gold

Megjelenés és resell

November elején mindenki úgy tudta, hogy a cipőből csak 1000 pár készült és kizárólag csak a Los Angelesben rendezett ComplexCon-on lesz lehetőség beszerezni a surranót, 160 dollárért. Ez részben igaz is. A rendezvény után a korlátozott mennyiségnek köszönhetően nem mindenki tartozott azok szerencsések közé, akik magukénak tudhatták a cipőt. Ennek következtében a resell árak szó szerint az egekbe ugrottak. Egy hétköznapi méretű párnak 7-800 dollárra emelkedett az értéke, amit sok sneakerhead ki is fizetett csak hogy megszerezze a limitált lépőt.

Később az a hír járta, hogy az említett Jordan majd a 2018-as NBA All-Star hétvégén fogja meghódítani a boltok a polcait. Nem kellett 3 hét az újabb friss hírhez. A Nike hivatalosan bejelentette a Jordan 1 november 27-ei megjelenését, ahol a cipők sorsolás útján kerülnek gazdájukhoz. Magyarország sajnos kimaradt ebből (is), így a lelkes hazai vásárlóknak maradt Németország, Olaszország és Anglia mint “közeli” lehetőség.

Jordan 1 Top 3 Gold
Nem lehet mindig minden ugyanolyan
Jordan 1 top 3 gold - retro, limitált, ritka
Jordan 1 top 3 gold – retro, limitált, ritka

Összegzés

Személy szerint nem vagyok egy nagy Jordan rajongó. Az 1-es, 4-es és 12-es modelleket leszámítva valahogy sosem vonzott a megjelenésük, viszont a fent említetteké annál inkább. A tavalyi Top 3 színeinek együttese a mai napig a kedvenceim közé tartozik és szerintem jót tett a szériának egy limitáltabb változat is (amennyiben az is marad). Annak ellenére, hogy a cipőt jóval kisebb hype vette körül, mint amekkorát a ritkasága ígért, szerintem egy igazán különleges és király lépőt kaptunk. Nektek hogy tetszik?

Kép és hírforrásaink a Kicksonfire.com és a Hypebeast.com voltak.