Nemcsak Túró Rudi-függő nemzetünk, hanem úgy tűnik, hogy a Nike szerint is a pöttyös az igazi, hiszen a márka ezúttal ilyen mintával felturbózott sneakerekkel rukkol elő 2015 nyarára. Részletek és az összes színállás a tovább után.

A Nike szerint is a pöttyös az igazi
Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Nike modell új névvel és szemet gyönyörködtető, nyárias színekben, illetve vidám, pöttyös mintával kerül hamarosan a boltok polcaira. A Roshe sziluett maradt, a sneaker mesh szövetből készült és az alapszínnel megegyező cipőfőzővel kerül forgalomba, amit hímzett pipa egészít ki, ezt koronázza meg a pöttyös print. Persze nem ez az első „polka dot” Roshe kollekció, hiszen már a tavalyi „City Pack”-ben is láthattunk néhány, pöttyökkel felturbózott darabot, azonban ezek a Roshek most sokkal letisztultabbak és tetszetősebbek lettek.

Nike Roshe Run NM QS „Polka Dot Pack”
A cipő június 13-án négy színállásban jelenik meg, melyekben közös a fekete-fehér visszatérése. Az örök klasszikus fekete alapon fehér mintás modell mellett lesz még zöld-fehér és sárga-fekete színkombináció is. A mi kedvencünk azonban rögtön a Pöttyös Túró Rudit megidéző fehér alapon piros pöttyökkel díszített modell lett, ami mintha csak hivatalos kollabja lenne kedvenc hazai édességünkkel 🙂
Tudom sokakat nem igazán érint a talpbetét mintája, azonban itt mégis fontos megemlíteni, hogy a „Polka Dot Pack” darabjainak nemcsak külső borítása, hanem a talpbetéte is szuper pöttyös mintát kapott, és mint tudjuk az ördög mindig a részletekben rejlik.

Klasszikus piros pöttyös
@Endroid BP Shopnál van még 🙂 http://www.bpshop.hu/shop/search/roshe_qs_nm?itemsPerPage=12&pageIndex=1&order=newest&itemsView=list
Hol lehet ilyet kapni itthon? 🙂
@Endroid: Itthon sajnos sehol, de Berlinben most két shopban is láttam 🙂