Emlékeztek még a 90-es években gyerekek lábán lévő, lépéskor villogó/világító cipőkre? Nos most a Vans és az Uslu Airlines közös gyermeke napvilágra került hasonló fényeket megelevenítve, bár persze nem volt akkora felhajtás a cipő körül mint Vilmos hercegék babája kapcsán, de elég jól fogadták az emberek ennek a kollabnak az eredményét. Megtudhatod miként gondolkozott a két cég a tovább gomb megnyomása után!
A Vans’ European-nél igencsak nyitottak az újdonságokra, új lehetőségekre és ötletekre. Nem féltek kreatív elméket alkalmazni, ezzel bizonyítva, hogy minden téren tartani fogja erősen a helyét az új kollebjuk a német sminkes céggel (Uslu Airlines). Az Uslu Airlines nem éppen úgy hangzik, mint egy női piperéket gyártó cég, hanem inkább mint egy légitársaság, de ennek ellenére pontosan tudják, hogy hogyan készítsenek fényes, csillogós, cuki cuccokat a csajok számára, amikkel kiszabadulhatnak a városi bulizós éjszakákba.
A Vans Slip-On double pack sikeréhez vezető út ezen a gondolaton és a német cég hozzáértésén alapul. A csajoknak szóló, egyedi megjelenésű sneakert csillogós ezüst felsővel, fehér középtalppal és rózsaszín járótalppal szerelték fel. Amint belépünk egy koncertterembe, vagy buliba azon nyomban előkúszik a neon zölden világító kígyó a cipőnk felső részér, ami remekül díszíti cipőnket. A csúszómászó a klubbok fényeire mutatja meg a zölden világító mintáját. Remek kiegészítő lányoknak, a bulizós nyári estékre és a Slip-On technológiájának köszönhetően könnyű belebújni és kényelmes viselni. Május 23. óta elérhető a Vans European Store-okban és a kijelölt üzletekben.
A TORNACIPOK NAGYON KENYELMESEK
Jok a patikak