„Sosem akartam a Nike-val szerződni!” – D. blogger padawanunk cikkében hosszú évek során, könyvek, cikkek, fórumozások során összegyűjtött, olykor egészen meglepő érdekességeket is olvashattok a Jordan brand kezdeteiről, olvassatok tovább!
A korábban a kosárlabdától eltanácsolt, és néha lesajnált Michael Jordan, akit többen is óvtak a North Carolina egyetemtől attól tartva, hogy ott csak csalódás éri, üstökösként robbant be az NBA-be 1984-ben!
Az 1982-es egyetemi bajnokság, az 1983-as Pán-Amerikai elsőség, az 1984-es olimpiai arany, és az Év Egyetemista Játékosa díj bezsebelése után várható volt, hogy a profik között is leteszi a névjegyét, és hát az is nyilvánvaló volt, hogy nem rohangálhat a pályán mezitláb!
Mára már mindez történelem, és mindenki azt gondolja, hogy „ennek így kellett történnie”, de lássuk csak, hogyan is kezdődött minden!
„Reklámozzunk úgy egy kosárlabdázót mint egy teniszezőt?”
Az Air Jordan sztoriban elévülhetetlen érdemei vannak MJ ügynökének, David Falknak. Az ö ötlete volt ugyanis, hogy addig egyedülálló módon egy csapatjátékost úgy reklámozzanak, mint egy egyéni sportolót, például egy teniszezőt!
Ettől még nem lett sokkal egyszerűbb a helyzet, ugyanis az ifjú zseni hallani sem akart a Nikeról… A beavertoni tárgyalás végén azon gondolkodott „nos, lássuk mit mond a Converse, aztán leszerződök az Adidas-szal!”
Az oregoniak szerencséjéhez azonban mégis a két nagy konkurensre volt szükség illetve az Ő hozzáállásukra.
Phil Knight – a Nike alapítója – egy 5 éves szerződést kínált évi 250 ezer dollár értékben plusz prémiumokkal és részesedéssel a márka kosárlabdás termékei után! Ez akkoriban egyedülálló volt, és sokan meg is döbbentek rajta, de a „fehér emberek futócipőiről” elhíresült cégnek amúgy sem volt sok választása, mert a részvényeik értéke visszaesett, és muszáj volt kockáztatniuk… Ők úgy gondolták, feltesznek mindent egy lapra és ez bejött!
A Converse ajánlata aprópénznek tűnt a versenyben. Náluk volt Magic, Bird, Isiah Thomas, Dr. J, akik évi 100 ezret kaptak. Egyszóval náluk volt az összes nagy sztár, és nem éreztek motivációt, hogy nagy pénzt fektessenek egy tapasztalatlan újoncba!
Az Adidasnak elég lett volna megközelíteni a Győzelem Istennőjéről elnevezett cég ajánlatát, de Ők érdektelenek voltak, nem akartak az amerikai kosárlabda piacon terjeszkedni, mert féltek, hogy ez veszélyezteti a nagy nemzetközi márkát.
Ez persze ma már viccesen hangzik, de akkor így működtek a dolgok!
„Wings”
Így hát maradt a Nike. A fiatal – 1972-ben alaptított – cégnek gyakorlatilag az ölébe pottyant a fiatal csillag és ők azonnal bele is ugrottak a munkába. Muszáj volt nekik, mert Michael sosem szerette a pipás cipőket, és a szerződése előtt nem is volt ez a márka a lábán!
Az első cipő nem MJ-nek lett csinálva, hanem egy volt a kosaras cipők közül, ami az ő színeit kapta, plusz a Wings logót, persze a tulajdonosának ez nem tetszett… ”Nem hordhatom ezt, mert ezek az ördög színei” és „Úgy nézek ki benne, mint egy bohóc” volt az érvelés, illetve a csapattársai szerint nemes egyszerűséggel ronda volt, ami nem tűnik túl ígéretes kezdetnek!
„Nézd és megszereted!”
A cég marketingesei persze tudták, hogy ha valami szoktlan, az vonzza a tekinteteket, és ha sokat nézik, előbb-utóbb megkedvelik, és ez is bejött! Ők tudták, hogy vezetni akarnak a piacon, nem pedig követni a trendeket, ahogy Michael is irányította a játékot a pályán, nem pedig reagált az eseményekre!
A másik újdonság az volt, hogy megtalálták a megfelelő bőrt a cipő elkészítéséhez, így nem kellett a cipőt betörni!
Michael egyrészt szeretett minden meccsen új cipőben kimenni a pályára, mert mint ahogy minden ember különlegesen érzi magát ha valami új van rajta, őt is felpörgette ez az érzés. Másrészt szükségszerű is volt, mert a mérkőzések végére a cipő olyan volt, mint egy kifacsart szivacs a hihetetlen mennyiségű és erejű lábmunka miatt, amit a fiatal bizonyítani vágyó energiabomba a pályán végzett!
„Banned”
Michael tehát a fekete-piros színű cipőben kezdte a szezont, de a liga elkezdte büntetni őt, mert a cipőnek fehérnek kellett volna lennie…
Először 1000 dollár / meccs, majd 3000, végül 5000 volt a büntetés, de Phil Knight mindent fizetett, mert ez sokkal olcsóbb volt, mint egy reklámkampány, az emberek meg persze rohantak a boltokba, hogy hozzájussanak az akkor 65 dollárért kapható álomhoz! A Nike 3 milliót remélt a 3 éves szerződés végére… 130 milliót kerestek egy év alatt!
„A Star is Born!”
Hogy az eladások könnyebben menjenek Michael 4 év után ismét bevitte a rájátszásba a Chicago Bullst, elnyerte az év újonca címet és a következő évben máig érvényes rájátszás rekordot jelentő 63 pontot termelt a későbbi bajnok Boston Celtics otthonában, az Air Jordan I-ben!
Így indult hát valami ami mára a sportszergyártók között abszolút dominánsá tette az oregoni céget, és világméretű ikonná emelte a cipő névadóját!
-
Wow, fantastic blog format! How long have you been blogging for? you make running a blog look easy. The total glance of your web site is magnificent, let alone the content! You can see similar here e-commerce