Madrid Longboardok már itthon is a Procrossban

Kijelenthetjük, hogy 2012 a longboardozás éve itthon, ugyanis beütött hozzánk is a cruiser deszkák mellett a többi nagyobb kerékkel szerelt, a hagyományos gördeszkától hosszabb, sokféle formát felvonultató longboard modellek kora.  Ezekkel a deszkákkal gyorsabban lehet közlekedni a cityben, mivel a kerekek nagyobbak, illetve másik nagy előnyük, hogy nehezebben akadnak el az úthibákban. A legfrissebb itthon is kapható longboard márka a Madrid Skateboards, mely nevével ellentétben kaliforniai illetőségű brand és már 1976-ban is gyártott lapokat. Persze a Madrid elnevezés sem csak úgy ukmukfukk született, aki járt már a városban, annak nem kell bemutatni a spanyol flow életérzést, aki pedig még nem tette itt tiszteletét biztosan minimum egy Longboard Girls Crew videót látott a helyi 4 kerekű csajokkal a középpontban. A folytatásban megnézzük a Madrid hazai kínálatát, illetve, hogy melyik konstrukciót miért is érdemes választani, ha longboardra állnátok.

Hazai kínálat a Procrosstól

Hazai kínálat a Procrosstól

A prémium kategóriás lapokat, kis szériás egyedi grafikákkal és művészi logókkal látják el a Madrid manufaktúrában, így a technikai igányek mellett vizuális fronton is gondoskodnak deszkásaik igényeiről. Kezdjük a carving deszkákkal, melyek formájukat a 70-es évek óta hordozzák és városi krúzolásra ideális választásnak szoktak bizonyulni. A Blunt modell camber, tehát finoman ívelt profillal rendelkezik, ami a siklás élményre erősít rá és a járda repedései is kisebb fennakadást jelentenek neki. A stabilabb deszkán állást biztosítja a konkáv forma, amit úgy képzeljetek el, hogy a lap hosszában mosolygós, tehát negatív hajlással rendelkezik. A Madrid longboardok vidám színekkel készülnek, a Leg Brother, Lábtesó változat mintájának groteszt figurája elsőre meghökkentő, aztán pedig már nem tud ránézni az ember mosolygás nélkül. A Paper grafika az őszi menetbe is lop egy kis nyarat nekünk szivárvány betűivel. A Twin 2 fantázianevű darab, annyiban különbözik formájában a Blunt változatoktól, hogy kicktaillel készült, tehát a hagyományos gördeszkákhoz hasonlóan fel van szedve a deszka vége. A kicktail segít az irányításban, mivel a deszka elejét megemelve gyorsabban tudunk majd fordulni az ikrek legnagyobb örömére.

Paper, Leg Brother és Twins 2 modellek

Paper, Leg Brother és Twins 2 modellek

Folytatva a sort a gurulós formákkal, jöjjön a Creep a hazai kínálatból, mely szintén egy all-round, tehát minden terepre ajánlott konstrukció, melynél azért ki kell emelni, hogy legjobban a városban suhanást szereti és szeretteti meg gazdájával. A Creep két grafikával kapható, a Beachlife nekem a kedvenceim közé tartozik a teljes Madrid Skatebords kínálatból, visszaadva a vízparti piknikek és nyugizások pozitív hangulatát. Csakúgy, mint a Blunt esetében, a Creepnek is van Kicktailes tesója, mely profil a Squid nevet kapta.

Beachlife, Typewriter és Squid modellek

Beachlife, Typewriter és Squid modellek

A carving deszkák mellett a freeride ág az, ami mostanában sokak fantáziáját megmozgatja, mivel a neten passzolgatott videókban is a hosszú gurulásokat freestyle trükkökkel és slide-okkal bolondítják meg. A Folded szintén egy konkáv deszka, melyen már kisebb lejtőkön lefelé lehet gyakorolni a csúsztatásokat, de ugyanúgy  városi guruláshoz is tökéletes a juhar és  nyír kombinációjából készült lap. A Leafs 2 rövidebb és véknyabb konstrukció a Folded-nél, azonban az ő esetében egy camber, tehát ívelt profilról beszélünk, mely extra játékosságot ad a lapnak. A City 2 pedig gyakorlatilag a Folded kisebb testvére 87 centiméteres hosszával.

Forded, Leafs 2 és City 2 modellek

Forded, Leafs 2 és City 2 modellek

Ha felkeltette az érdeklődéseteket Madrid, akkor a Procross Margit körúti (majdhogynem Madrid körúti:) üzletében kézbe is vehetitek őket, illetve a webshopjukban is megtaláljátok a fenti modelleket, plusz a brand kínálatábol még rengeteg darabot a bambusz konstrukcióktól a limitált megjelenésekig.

 

vegi

Évek óta mint aktív részese és szemlélője követem a deszkás, illetve egyéb freestyle sportokat a magyar miliőben, illetve all over da globe.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×