A Nike téli cuccairól már esett szó itt a boxban (az idei Nike snowboard cipő szemlénk pedig már gőzerővel készül), arról viszont még nem, hogy a magyarországi Nike támogatott arcok között egy freesíelő is van, mégpedig Trso Lego Lukács. Nemrég futottunk össze és meg is ragadtuk az alkalmat, hogy egy interjút csináljunk vele, íme…
Lego, mesélj, hogy mik a terveid erre a szezonra!
Sok külföldi versenyen akarok résztvenni az idén, két FIS verseny is van, amin szeretnék indulni, az egyik La Molinán, Spanyolországban, a másik meg Åre, Svédországban. Ezek a versenyek a pontok eléréséhez fontosak. A másik meg, hogy nagyon sokat szeretnék filmezni és fotózni.
A Maffiával?
Persze, főleg velük, meg más krúkkal is. Nemzetközi filmekbe is esélyes bekerülnöm, pl. csehekhez, osztrákokhoz…
És mennyit tudtál idén már csúszni?
Hát én októberben kezdtem a szezont, aztán jött a Fridge, aztán végre januárban beindult a tél…
Neked hogy tetszett a Fridge?
Nagyon tetszett az ugrató is, meg úgy az egész. A verseny lebonyolítása is tök jó volt, annyi, hogy nem kellett volna esnem persze a végén, de előtte kétszer is beleálltam a duplába, ezzel elégedett voltam!
Tényleg, inkább a szöktetés vagy a slideolás?
Számomra mindkettő közel áll, mivel nem lehet csak egy dologra ráállni, mert egy idő után leunja az ember. De ha választanom kéne mindenképp a szöktetes, mivel a levegőben repülni tehermentesen a legjobb feeling, de persze a korlátok harapása és végigcsúszása is nagyon jó flash.
Gyúrsz valamilyen trükkre ebben a szezonban?
Mindig gyúrok 😉 Általában az duplákra gyúrok, ami idén sikerült is, de még kéne belőle vagy 3 fajta es akkor minden fain lenne, szóval ezt erőltetem. De persze vannak stílus trükkök is, amiket nagyon imádok, es próbálom őket tökéletesíteni.
Téged mi tud inspirálni egy következő trükkhöz?
Önmagába beadni egy trükköt, az olyan sikerélményt ad, hogy az leírhatatlan, az olyan dolog ami a tied a te erődből, akaratodból jött létre, és senki nem veheti el tőled, szerintem ez elég inspiráció ahhoz, hogy újra és újra át akard élni…!
Mi neked az álomszpot/terep, ahová muszáj lesz eljutnod?
Mindenképp ALASZKA, a kicsi székely barátommal (Sipos Zalánnal). Az egy olyan spot ahol tényleg ott kell lenni fejben, és bízni a másikban, hogyha bármi baj van, akkor segít. Ezért is mennék Zalánnal, mert tudom hogy rá 100%-osan számíthatok. A hely pedig elképesztő, egy játszótér nagy gyerekeknek 🙂 Persze meg vannak helyek, Pl. Új-Zéland, Japán, US and A, de azok csak másodlagosak Alaszka mellett…
Milyen cipők tetszenek neked a 6.0-kból?
Az összes Nike cipőt szeretem, kenyelmesek, nem áznak be, pedig én aztan sokat használom őket hóban. Da a legkedvencebb a Brazen, a Zoom Mogan 2 és az Air Mogan. Ez most itt egy Zoom Mogan 2 rajtam.
Van valami egyedi szokásod, hülyeséged cipőviselés terén?
Mindig masnira kötöm a cipőfűzőket, nem dugom be az oldalába vagy ilyenek, hanem szépen megkötöm a masnit, ahogy óvodában tanították 😀
Legoval egyébként a Store13 store check idején találkoztunk, mivel innen Armada freeski lécekkel támogatják. A rozsnyói születésű freeskiert Nike snowboard bakancsokról nem tudtuk kérdezni, de a Nike 6.0 cipőket és technikai cuccokról tudott nyilatkozni 🙂 A Legon látható kabát neve Rosewood és az idei itthon kapható Nike téli techikai cuccok közül ez tetszett nekünk is a legjobban. Ez egy nagyon szép hófehér kabát (ez a szín snowboard nadrágnál kevésbé praktikus, de kabinál nem olyan para), némi piros és fekete kiegészítőkkel. Anyagának és hegesztett varrásaink köszönhetően 10.000 mm-es víz- és viharálló, ez teljesen rendben van. Megvannak a zsebei, ahol kell, de ami különösen tetszett rajta, ez a laza szürke kapucni, ami olyan mintha csak a pulcsidé lógna ki 🙂 Ennek a kabátnak eltávolíthatod a hószoknyáját, tehát utcára is használható (főleg, hogy normál szabása van, és nem olyan freesíelős bokáig érő 🙂
Legoval nézegettük a lavinacsipogókat is, és feljött a lavina téma, megkérdeztük, hogy került-e már para lavinahelyzetbe, és mint kiderült, igen. Ez szerencsére csak egy kisebb sztori volt és könnyen megúszható, de kívánjuk, hogy ennél súlyosabb lavinába sose kerüljön 😛 A beszámolót jobb meghallgatni, mint lepötyögve elolvasni, íme:
Lego, köszönjük az interjút, és sok fain szöktetést meg csúszást kívánunk az egész szezonban!