Ma felbolydult az internet egy cipő miatt 🙂 A hírt már lehozta az index.hu, ettől roskadozott az üzenőfalam, ez volt a vezető anyag a Sneaker Freaker hírlevélben, volt aki írt nekem, volt aki felhívott 🙂 Persze nem akármilyen cipőt övez ekkora hírverés: úgy tűnik, hogy a Nike végre komolyan meg fogja csinálni azt a híres szürke-fehér magas szárú cipőt, ami a Vissza a jövőbe II. sikere után lett kultusztárgy 🙂 A Nike Mag névre hallgató cipő annyira keresett volt, hogy a néhány létező darabért 12-15.000 dollárt is megadtak aukciókon! A futurisztikus (egészen pontosan 2015-ös) önbefűző ‘Power Laces’ technológiával működő Mag modellt már volt, aki házilag próbálta elkészíteni, de azt, hogy komolyabb erőfeszítések is folynak a témában jelezte, hogy a Nike egy évvel korábban benyújtott egy szabadalmi kérelmet az önbefűző cipőre 😛 Tehát a cipő pipa, a mérnököknek még négy évük van, hogy a Marty McFly érkezésének ünneplésére rendezett bulira kifejlesszék a légdeszkát, a repülő autókat, égi autópályákat és az önmagát szárító dzsekit 😛 Mi pedig türelmetlenül várjuk, hogy az alábbi „raktárból” kikerüljenek a boltok polcaira a Magok – bár nem kergetünk illúziókat, hogy ide hozzánk is fog jutni belőle 🙂 Minden esetre én nagyon-nagyon-nagyon szívesen felpróbálnék egyet 😀
én nem vagyok lusta bekötni a cipőmet minden nap, úgyhogy ezt a cipőt kihagyom az életemből 😀
Legalább akkor másra tudod költeni azt a kb. 5000 dollárt, amit a cipőre adtál volna ki 😀
A cipőkből 150 darab aukcióra kerül, bár ezek még nem power lace technológiával lesznek, ha jól értettük, de világítani fognak:D Keressétek a cipőket az e-bayn:
http://nikemag.ebay.com/?_trksid=p5197.m1256