The Sza – Braydon Szafranski második Emerica pro cipője

The Sza – Braydon Szafranski második Emerica pro cipője
Braydon első cipőjéről és életéről már olvashattatok itt (link), s az egyik leginkább die-hard skaternek új, teljesen más felfogásban készült cipője jelent meg április 1-én (nem szokványos időpont:), így erről olvashattok most néhány gondolatot.
A cipő a glam rock vonaltól eltávolodott, punk stílusra jellemző vonások fedezhetők fel rajta, például a cipzár és a pánt, mely hasonló a bőrdzsekik vállán találhatókhoz. A cipzár egy pici tárolórészt zár, s a cipőt a lazításával könnyebb levenni. Az első modellhez képest a cupsole talpat vulkanizált váltotta, az STI labor talpbetétével. Párnázottsága redukálódott. Négyféle színben érhető el, melyek közül három velúrbőr és egy sima felszínű. Kevés varrási pont biztosítja a masszív konstrukciót.

Braydon első cipőjéről és életéről már olvashattatok a sneakerbox.hu-n, s az egyik leginkább die-hard skaternek új, teljesen más felfogásban készült cipője jelent meg április 1-én (még az időpont is jellemző :), így erről olvashattok most néhány gondolatot a tovább után!

Emerica: The Sza - Braydon második pro cipője

Emerica: The Sza – Braydon második pro cipője

A cipő a glam rock vonaltól eltávolodott, punk stílusra jellemző vonások fedezhetők fel rajta, például a cipzár és a pánt, mely hasonló a bőrdzsekik vállán találhatókhoz. A cipzár egy pici tárolórészt rejt, s a cipőt a lazításával könnyebb levenni. Az első modellhez képest a cupsole talpat vulkanizált gumitalp váltotta, az STI Labs talpbetétével. Párnázottsága redukálódott. A masszív konstrukciót, kevés varrási pont biztosítja. Összesen négyféle színben érhető el, melyek közül három velúrbőr és egy sima felszínű.

Emerica The Sza - a 2011 tavaszi színek

Emerica The Sza – a 2011 tavaszi színek

Az alábbi videóban Braydon beszél az új cipőjéről, ebben pedig láthatjátok deszkázni a Stay Gold film kimaradt jeleneteiben.

Arról egyelőre nincs információnk, hogy a cipő elérhető lesz-e Magyarországon és ha igen, akkor mikor, de amit megtudjuk veletek is megosztjuk.

×