fullcap

Tovább
Olvasási idő: 9 perc
Sneakerbox fesztiválszettek: a piros az új fekete

Szettek a fesztiválszezonra

Már mögöttünk a VOLT, de még előttünk a Sound, az EFOTT és a Sziget: úgy gondoltuk, hogy összepakolunk néhány jó kis fesztiválszettet a srácoknak, a cipőtől a sapkáig. A sneakerbox.hu első #outfitgrid válogatásában a black-and-white-tól a floralon át a minimál stílusig találtok összepakolt szetteket a tovább után, és még az is kiderül, hogy mit keres bankkártya minden képen!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc
Mark Gonzales x New Era Japan 2015 Spring/Summer 59FIFTY

Mark Gonzales x New Era Japan 2015 Spring/Summer 59FIFTY

Viszonylag régen hallatott magáról Mark Gonzales, de a késésre most is megérte várni, hiszen a gördeszkás művész most egy egyedi sapkakollekció keretein belül került újra a középpontba. A New Era Japannal közösen tervezett kollaboráció Mark személyes ízlése szerint készült, saját skeccseivel, natív amerikai motívumokkal, aláírásokkal bolondította meg az 59FIFTY alapmodellt. A széria egyelőre csak a felkelő nap országából rendelhető, csekkoljátok a piros modellt a honlapjukon is, melynek ára megközelítőleg 55 dollár.

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 5 perc
New Era x BP Clothing "Budapest" sapkák

Bemutatkoztak a New Era x BP Clothing sapkák

2015. március 12. a magyar sapkakultúra pirosbetűs ünnepe volt: bemutatták a New Era és a BP Clothing közös fullcap és snapback kollekcióját. Mivel a New Era „nem áll össze akárkivel” ez tényleg nagy szó, hogy egy magyarországi márka is felkerült az amerikai baseball sapka legenda együttműködő partnereinek illusztris listájára. A sneakerbox krú is hivatalos volt a wesselényi utcai üzletben tartott bemutató bulira, beszámolónk a tovább után!

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc
AAPE by A Bathing Ape x New Era 2014 Fall/Winter Collection

AAPE by A Bathing Ape x New Era 2014 Fall/Winter Collection

Korábban csehla kollega már bemutatta nektek a márkát, a BaPe csapata pedig azóta sem ült a babérjain, legújabb kollaborációjukban a New Era csapatával igyekeztek valami igazán maradandót alkotni. A sapkaszéria központi témájául a 80-as 90-es évek szolgáltak, találkozhatunk többek között hip hop, camouflage, vagy akár klasszikus nyolc bites mintákkal, melyeket többnyire szövet és bőr anyagokra varrtak a gyártósoroknál. Hazai forgalmazásról egyenlőre nincsenek információink, de keressétek bátran a márkát és a kollekciót az online felületeken.

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc
Supreme 2014 Fall/Winter Headwear Collection

Supreme 2014 Őszi/Téli Sapkakollekció

Ismét közeleg az évszakváltás, melyet mi sem jellemezhetne jobban mint a különböző streetwear márkák fokozatos őszi illetve téliesedő kollekciói. Nem tétlenkedtek hát a Supreme csapatánál sem, a napokban megjelent ruházati lookbookot követően most a sapkakollekcióról is lehullt a lepel, melynél a már megszokott klasszikus darabokon túl bőr, farmer, vagy akár pamut anyagokból is merítettek a tervezők. A széria természetesen a full és snapbackeken túl számos kötött téli sapkát is tartalmaz, csekkoljátok a galériát a legjobbakért, de ha a teljes kollekciót is szemügyre vennétek, kutakodjatok a Hypebeast weboldalán.

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 2 perc
Less 2013 Fall/Winter Headwear Collection

Less 2013 Fall/Winter Headwear Collection

Félre az előítéletekkel, már korántsem igaz a mondás, miszerint minden gagyi ami Ázsiából érkezik. A streetwear területen viszonylag fiatal brandnek számító tajvani Less ismét rácáfolt a fanyalgókra, legújabb őszi éli sapkakollekciójuk igazán üde színfoltot jelent a téli szürkeségben. A márka vezető üzletének egyéves évfordulójára a tervezők előhúzták a kalapból két legnagyobb dobásukat: hawaii mintás karibi hangulat, valamint letisztult, mégis stílusos kollab. Az előbbi esetében hamisítatlan papagájos, pálmafás retró stílusról beszélhetünk, míg az utóbbi esetében pedig Soft Lipa, repper tette le a névjegyét a sapkák homlokzatán. A kiegészítőket Ti is megtalálhatjátok a márka tajvani üzletében, valamint honlapjukon, ahol ezeken felül több ízléses darabbal is találkozhattok.

[caption id="attachment_29652" align="alignnone" width="620"] Less 2013 Fall/Winter Headwear Collection – Katt a továbbiakért![/caption] [caption id="attachment_29650" align="alignnone" width="620"] Trópusi hangulat[/caption] [caption id="attachment_29651" align="alignnone" width="620"] Papagáj STYLE[/caption] [caption id="attachment_29653" align="alignnone" width="620"] Egyedi mintás kivitel[/caption] [caption id="attachment_29654" align="alignnone" width="620"] Letisztult verzió[/caption]]]>

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc
Sneaker Politics New Era “Water Color” Snapback

Sneaker Politics New Era “Water Color” Snapback

Bizonyára mindenki emlékszik rá, hogy mikor ragadott először ecsetet élete során, s valószínű,  Monet vagy Picasso nyomdokain össze vissza pacsmagolta rajzlapján a színeket. Talán valahol ez az érzés és persze nem mellesleg az ultramenő kontrasztos dizájn vezette a lousianai Sneaker Politics illetve a New Era tervezőit arra, hogy egy igazi összekutyult, vízfestékes cappel rukkoljanak elő a szürke téli hónapokra. A homlokrészen elhelyezkedő P természetesen jelen esetben is a viszonteladó szignója, melynél egyébként magán a sapkán kívül, több egyedi kiegészítővel találkozhattok.

[caption id="attachment_29120" align="alignnone" width="620"] Sneaker Politics New Era “Water Color” Snapback – Katt a közelikért![/caption] [caption id="attachment_29121" align="alignnone" width="620"] P![/caption] [caption id="attachment_29122" align="alignnone" width="620"] Zoom[/caption]]]>

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc
HUF x Kinetics 2013 Fall/Winter Tokyo City Pack

HUF x Kinetics 2013 Fall/Winter Tokyo City Pack

Követve az évszak kollaborációs törekvéseit, a japán illetőségű Kinetics-nek ismét sikerült egy nagyszerű együttműködést tető alá hoznia. Jelen esetben Keith Haring amerikai pop-art és graffiti művész korai grafikái szolgáltatták az alapot, melyeket Tokió és a nyugati parti HUF exkluzív stílusjegyeivel varázsoltak egyedi capekké. A kollekció két sapkája attól függetlenül, hogy természetesen a japán webshopon válik elérhetővé, tartogat még meglepetéseket, hiszen a capek mellé három egyedi levélmintás HUF zokni is jár a szemfüles vásárlóknak.

[caption id="attachment_28982" align="alignnone" width="620"] HUF x Kinetics 2013 Fall/Winter Tokyo City Pack – Katt a továbbiakért![/caption] [caption id="attachment_28983" align="alignnone" width="620"] Black on crime[/caption] [caption id="attachment_28984" align="alignnone" width="620"] SOCKS[/caption]]]>

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc
Altamont 2013 Fall/Winter “Polka Dot” Collection

Altamont 2013 Fall/Winter “Polka Dot” Collection

Az Altamont-tól már megszokhattuk az élénk színek vagy éppen a vibráló minták alkalmazását, de legújabb kollekciójuk során ismét sikerült valami újat mutatniuk. A „Polka Dot”, azaz pöttyös névre keresztelt széria nevéhez hűen elsősorban a pontozott mintára épült, viszont a tervezők jó érzékkel nem azonosultak az unalmas trendekkel és némi grafikai nyújtással, pozicionálással átmenetessé, olykor egészen egyedivé varázsolták az amúgy sem csúnya darabokat. A tervezésnél elsősorban piros és kék színekre helyezték a hangsúlyt, melyek  többek között snap és fullcapeken, pólókon, pulóvereken, de Iphone és Samsung Galaxy telefontokokon is viszont láthatunk. A kollekció hazai forgalmazásáról egyenlőre sajnos nincsenek információink, de a külföldi viszonteladók listájáért érdemes felkeresnetek az Altamont weboldalát.

[caption id="attachment_28516" align="alignnone" width="620"] Altamont 2013 Fall/Winter “Polka Dot” Collection[/caption]]]>

Tovább
Tovább
Olvasási idő: 1 perc
Vans x Haro kollekció

Vans x Haro kollekció

Újabb jó hírrel szolgálhatunk az oldskool stílus kedvelőinek, hiszen két olyan márka talált ismét egymásra melyek már évtizedekkel ezelőtt meghatározó szerepet töltöttek be a BMX és streetwear utcai térnyerésében. A Vans és az újjáalakult Haro legújabb kollaborációját számos olyan motívum, minta színesíti amely a legendás BMX-es cég kezdeti éveihez nyúlik vissza, de a Vans Era és Sk8-Hi sneakerek is igazi freestyle kockakülsővel hozzák a retró hangulatot. A kollab a cipők és a BMX mellett számos közösen szignózott darabbal kerül a polcokra, sajnos a forgalmazásról és az árakról egyenlőre nincsenek információink.

[caption id="attachment_27066" align="alignnone" width="620"] Vans x Haro kollekció – Katt a részletekért a képre![/caption] [caption id="attachment_27067" align="alignnone" width="620"] Freestyle kockaminta[/caption] [caption id="attachment_27065" align="alignnone" width="620"] Hard![/caption] [caption id="attachment_27068" align="alignnone" width="620"] Vans BMX[/caption] [caption id="attachment_27069" align="alignnone" width="413"] Metál[/caption]]]>

Tovább
×