Azok után, hogy Kobe Bryant örökösei és a Nike úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítanak szerződést, bejelentették, hogy még várhatóan két színállás érkezik az együttműködésből. Az egyik, a már megjelent „White Del Sol”, amely a korábbi PlayOff Pack részeként jelent meg eredetileg és most Protro formában került újra a boltokba. Minden jel arra utal, hogy a másik színállás valóban az utolsó Nike Kobe cipő lesz, ugyanis egy eddig soha nem látott variáció látott napvilágot. A fantázianeve pedig egyszerűen nem más, mint a „Mamba Forever”. Ha többet szeretnél megtudni a cipőről, akkor kattints a továbbra!
Kobe Bryant a legenda, édesapa, edző és még rengeteg jelzőt aggathatnánk rá. Az öröksége nem csak a ruházatokban vagy leginkább a cipőkben marad meg, ugyanis a hétvégén bekerült a kosárlabda hírességek csarnokába. Olyan nevek mellett iktatták be, mint Kevin Garnet vagy Tim Duncan, akik szintén meghatározói voltak a kosárlabda sportnak. Sajnos Bryant volt az egyetlen, aki ezt már nem élhette meg, vehette át a díjat. Most pedig közeledünk a cipő modelljeinek a végéhez is, legalábbis ami a Nike kezei alól kerül ki. A szerződést már szinte biztos, hogy nem hosszabbítják meg, pláne mivel egyre valószínűbb, hogy elindul egy Mamba brand. Erre a legerősebb jel, hogy Vanessa Bryant nem régiben megjelentetett egy Mambacita kollekciót, amely Giginek állít emléket. Ezek után pedig csak egy utolsó Nike Kobe kosaras csukát várhatunk, ami lezárja ezt a szakaszt is a sportoló életében.
Kinézet
A cipő egy szimpla fekete alapszínt kapott, melyet fehér beütésekkel kombináltak. A különlegessége, hogy egyedi módon megtalálható rajta a Mambacita Sport Egyesület logója, alatt Kobe és Gigi nevével és oldalt a 2-es szám is. Az egyszerű sötét szín is egyfajta gyászt jelképez és nem véletlenül szerepel rajta Gigi mezszáma. Már maga a neve , hogy „Mamba Forever”, vagyis Mamba mindörökké is ezt tükrözi.
Megjelenés
Az internetet bejárt pletykák szerint a surranó nyáron lesz elérhető a rajongók számára. Bár hivatalosan se a Nike, se Vanessa Bryant nem erősítette meg a megjelenést, azonban elég sok kép kiszivárgott már róla. Nem beszélve egy amerikai cég baklövéséről.
Mint a legtöbb bolt, hirdettek egy online rafflet a „White Del Sol” megjelenésére. A sorsolás és a teljes folyamat rendben lement és ki is postázták a cipőket a nyerteseknek. Azonban egy szerencsés (nézőpont kérdése, mert a boltban biztos nem örültek neki) véletlennek köszönhetően, minden vásároló a „Mamba Forever” színállást vehette kézbe, a raffle nyeremény helyett. Én Kobe fanként nagyon örültem volna, egy ilyen meglepetésnek, de nem biztos, hogy mindenki így volt vele, pláne az a dolgozó, akinek a hibájából adódóan megtörténhetett ez az eset.
Vélemény
A Kobe 6 Protro vonal egy elképesztően kényelmes és jó performance kosaras shoe és mivel ez egy olyan emlék cipő, amely magának Bryantnek és Giginek állít emléket, így instant get minden Kobe rajongó számára. Sajnos épp ezek miatt a resell árak is az egekben lesznek és a beszerzése se lesz túl egyszerű. Remélhetőleg még Vanessa alkot valamit nagyot a végére, hogy valóban az igazi rajongók szerezhessék meg maguknak.
Kép- és Hírforrásunk a SoleCollector volt.