A Sprayground táska sztori

A Sprayground táskákat egyre nagyobb hype veszi körül! Itthon is egyre gyakrabban tűnik fel egy-egy színesebbnél is színesebb Sprayground hátizsák vagy övtáska, egyre több újdonsággal robban be a köztudatba és egyre több celebbel kollaborál. Mindezek ellenére, a márka sztoriját itthon egyelőre elég kevés ember ismeri. Akár már egy igazi rajongó vagy, vagy csak kíváncsi vagy a márka kialakulására, akkor katt és olvasd el!

Így indult a Sprayground

Egy David-Ben David nevű fiú a művészeti suli elvégzése után 2010-ben nem tudott mit kezdeni New-Yorkban, ezért úgy döntött, saját márkát hoz létre. Na de milyet?, Azt először még nem tudta eldönteni. Egy nap mikor felment a Fairfax igazgatójához, a kijáratnál megállította egy ember, hogy írja alá a hátitáskáját. Ez egy tökéletes „jel” volt a számára, hogy milyen márkát is kéne csinálni?!

David-Ben David, a Sprayground alaptója és kreatív igazgatója

David-Ben David, a Sprayground alaptója és kreatív igazgatója

Eleinte egyszerű táskák – ez gyorsan megváltozott

Eleinte hagyományos, egyszerű, mondhatni hétköznapi táskákat gyártottak, de David hamar rájött, hogy ha ki akar tűnni a többi táska márka közül, akkor valami újat kell mutatnia. Olyat ami feltűnő és, amit az emberek jobban megnéznek. Ezért a Sprayground egy aránylag szűk csoport ízlését célozta meg, ezek pedig a hip-hop rajongók és az „utcagyerekek” voltak.

A fő motívum a shark mouth

A Sprayground táskák legtöbbjén megtalálható az a bizonyos „shark mouth”, azaz cápaszáj. Nagyon sokan ezt a BAPE hoodie-val azonosítják, de fontos, hogy ezt egyáltalán nem ők találták ki. Ahogy a korábbi dubaji LPU videóban Gergő és Dávid is mesélt róla, ez egy bevett motívum volt a harci gépek pilótái között – tömegesen a második világháborúban az amerikai repülőkre festették fel, de már jóval korábban, a első világháború pilótái kezdték el ezt a szokást. Az ok egyszerű: ettől a felfestéstől sokkal félelmetesebb, „ragadozó” hatása lesz a repülőnek – valószínűleg David is ezért választotta ezt, hiszen ki ne venne észre egy ilyen táskát?

Egy második világháborús repülő a shark mouth orral - ez tűnik fel a táskákon

Egy második világháborús repülő a shark mouth orral – ez tűnik fel a táskákon

Pénz és flex: mi kellhet még egy hypebeastnek?

A cápaszáj mellet további, sokszor egészen elborult motívumok és minták jelennek meg a hátizsákokon és az övtáskákon: ilyenek például az euró és a dollárkötegek  minden létező kombinációban (amik néha égnek), vagy a Marvel és Nickelodeon, Dragonball rajzfilmes karakterek. Ezek persze sosem csak úgy „rá vannak téve”, mindig van benne valami látványos és figyelemfelkeltő mód. Emiatt gondolják páran, hogy a Sprayground inkább gyerekeknek vagy a fiatal tiniknek csinálja a táskáit, de – bár a körükben is népszerű – sokan bevállalósabb arc hordja az idősebb korosztályból is, például Olaszországban és Franciaországban is elképesztően népszerűvé vált.

DBD egy interjúban az alapító, aki azóta is a kreatív igazgatója a márkának, elmondta, hogy inspiráció szempontjából szerencsés, hogy New Yorkban él, mert még mindig egy olvasztótégely és szó szerint az utcán jön szembe folyamatosan az inspiráció a különféle emberek és a stílusuk formájában. Emelett sokat utazik Ázsiában, Európában, ami szintén ötletforrása a tervezésnek.

Sprayground táska, övtáska, hátizsák - most elég nagyot megy mind!

David elmesélte a tervezési folyamatról, hogy ellentétben egy „tipikus” kollekcióval, amikor egy fő motívum, téma köré épül, ő nem egy sztorit akar elmesélni, hanem egyszerre sokat. Ő úgy tekint egy Sprayground hátizsákra, hogy alapszinten ez egy olyan személyes cucc, amiben benne van a holmid, de ezen túl meséljen el egy sztorit rólad – leginkább azt, hogy az teljesen normális, hogy nem a cucc nem normális 😀

Számos minta limitált (akár csak 30-50 darabra korlátozott darabszámmal) így volt már rá példa, hogy a hype sneakerekhez hasonlóan resellbe is kerültek.

A new yorki Sprayground pop-up shop

A new yorki Sprayground pop-up shop

A legismertebb Sprayground kollabok

Mivel a Sprayground kis idő alatt ismertté vált, így több celeb a sport és a zenei világból is elkezdte használni: csak néhány név a sokból: Odel Beckham, Jr., Shaq, Paris Hilton, 2 Chainz, Afrojack. A sneaker világból együttműködtek, a dubaji kőgazdag családból származó Money Kicks-nek is megvan a saját kollekciója (mi más lehetne a motívum, mint a pénz 🙂 De ott van még például Young Thug, akinek saját kollekciója is van, amit ő maga tervezett és elég bevállalósra sikerült összehozni…

Sprayground x Young Thug

Sprayground x Young Thug

Egy másik különleges és igazán egyedi collab a Teenage Mutant Ninja Turtles kollekció, vagyis a Tini Nindzsa teknőcök összedolgozás, ami szintén gyorsan fogyott, mivel a legtöbb gyerek, imádta a sorozatot, vagy csak szimplán megtetszett nekik ez a dizájn.

Sprayground x Teenage Mutant Ninja Turtles Collection

Sprayground x Teenage Mutant Ninja Turtles Collection

A legjobban fogyó széria, a „Sharks in Paris” volt, amin szintén megjelenik a bizonyos cápaszáj és ami a legjobban megfoghatta az embereket, ebben a táskában, az talán a Louis Vuitton beütés lehet, ami mind a színében és mind a mintázatában visszaköszön. Ami még érdekesség, hogy ebben a szériában megjelent, egy kimondottan cápa alakú táska is, amit valószínűleg csak az igazán nagy fanatikusok (vagy nagyon bevállalós emberek) vásároltak meg.

Sprayground Sharks in Paris Shark Bag

Sprayground Sharks in Paris Shark Bag

Vélemény

Az biztos, hogy ha egy Sprayground táska van rajtad, akkor azt tuti, hogy nem lehet nem észrevenni. Ha szeretnél valami egyedit, amivel feldobhatod az outfitedet, akkor megéri venne egy ilyen hátizsákot vagy övtáskát (vagy éppen bőröndöt, mert olyanjuk is van)!

ricsi

Engem a pénz nem boldogít, de egy újabb sneaker igen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×