Új fejezet az adidasnál? – adidas x IVY PARK

Beyoncé saját márkája, az IVY PARK ugyan most első ízben kollaborál az adidasszal, azonban már sokan a folytatást várják. Utóbbi nem is meglepő, hiszen ez a kollaboráció végre újra hozott valami újat. A tovább után mutatjuk a részleteket.

IVY PARK

Beyoncé 2016-ban alapította meg saját, IVY PARK névre keresztelt márkáját, melynek azóta 100%-os tulajdonrészét birtokolja. A négy éve indult sztori a Topshop tulajdonosával, azaz Phillip Greennel karöltve kezdődött, ám utóbbi botrányai miatt az énekesnő vállalata 2018-ban a tulajdonrész egészét szerezhette meg, azonban azóta nem jelentkezett újabb kollekcióval. Az idén kezdődő új fejezethez az egész brand egy teljesen új irányt vett. A korábban használt semleges színeket valamint klasszikus sziluetteket egészen más váltotta.

 

adidas x  IVY PARK

Igaz a kollaboráció első fejezete még csak a napokban került a boltok polcaira, mégis többen várják már a gyümölcsözőnek ígérkező folytatást. Sokan azon a véleményen vannak, hogy a Beyoncéval közös együttműködés az adidas Stella McCartney vagy éppen Yohji Yamamotoval közös kollabok méretére növekszik majd. Az erősen 80′-as évek stílusára hajazó kollekció ezúttal nem kizárólag nőknek készült, hiszen az énekesnő már korábban is észrevette, hogy az Ivy Park darabjait bizony a férfiak is szívesen hordják, így most egy unisexebb vonallal rukkoltak elő az adidasszal karöltve. A januári megjelenésű cipőkből, ruházati cikkekből és ékszerekből álló kollekció modelljeinek fő színeit a a burgundi és a narancs adják, melyet néhol egy-egy semleges, világosabb árnyalat tör meg. A korábban „activewear” márkának induló Ivy Park új köntösében egyszerre lesz alkalmas sportolásra és hétköznapi viseletre is.

 

SLEEK SUPER 72

A kollabot az adidas ugyan már áprilisban bejelentette mégis csak nemrégiben láthattuk az első képeket a Beyoncé féle modellekről. A legtöbb figyelmet kétségkívül a Sleek Super 72 fantázianévre keresztelt „hibrid” kapta az elmúlt hetekben, hiszen Bey a német sportszergyártó, számára két legkedvesebb modelljét, az adidas Samba és Forum sneakereit mixelte össze kollekciójához. A cipőben első ránézésre semmi extra nincs és talán épp ez az egyszerűség adja nagyszerűségét. A fehér prémium bőr felsőrészt egy az orr-részt fedő világosszürke hasított bőr panel és az egész kollekció színeiben visszaköszönő burgundi csíkozás egészíti ki. A fehér felsőrészt az igazán retro érzést keltő gumitalptól összekötő elemként egy narancssárga sáv választja el, ezen apró fekete feliratként jelenik meg a márkajelzés.

ULTRA BOOST

Az adidas napjainkban talán legjobban futó vonala az Ultra Boost. Utóbbi tudatában senkit nem lep meg hogy egy ilyen grandiózusnak ígérkező kollaborációban is helyet követelt magának. A modell szinte semmiben nem változott, a szokott Primeknit felsőrész és Ultra Boost talpak maradtak, részleteiben azonban néhol mutat újat. A padlizsán Primeknit felsőrészt, szintén ebben az árnyalatban játszó panelek és középtalp egészítik ki. A hátsó panel „Ultra Boost” feliratát „IVY PARK” márkajelzés váltja az egészet pedig egy narancs talp koronázza meg.

NITE JOGGER

Az adidas Originals egy éve megjelent Nite Jogger sziluettje is helyet követelt magának a kollekcióban. A cipő koncepciója alapjaiban is a retro és modern találkozását példázza. Ennek értelmében Beyoncé 80-as évek ihlette kollaborációjába is hiánytalanul illeszkedik. A Nite Jogger rögtön két új színállást is kapott, az egyik az erős kontrasztra építő , az Ultra Boost vonalát követő narancs-padlizsán „Solar Orange”, a második pedig a semlegesebb árnyalatokban játszó „Ecru Tint”. A felsőrész és a Boost Talp itt természetesen maradt és a cipő csak részleteiben kapott a kollekcióba illeszkedő alkotóelemeket.

A kollekció két fő színe a narancs és a burgundi a textilvonalat is viszi a hátán. A Beyoncé által megálmodott darabok javarészt sötét, már-már padlizsánba hajló árnyalatban pompázik amit csak az ezúttal narancsban játszó három csík tör meg. Találkozunk azonban narancs vagy éppen egy-egy könnyebben ruhatárunkba építhető fehér modellel is.

Az adidas x IVY PARK január 18-án debütált és elsőként azt adidas honlapján kerül értékesítésre.

nojemi

Vallom, hogy egy jól megválasztott cipő a legegyszerűbb szettet is tíz pontossá varázsolja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×