Új technológia a láthatáron – UV érzékeny anyagok a Nike-tól

Amióta a sneakerek világa ekkorára nőtte ki magát, egyre többször merül fel a kérdés, hogy van-e még mit újítani. Folyamatosan jelennek meg új technológiák, például a cipő kényelmét a végtelenségig fokozó újítások, vagy esetleg új anyagok, de ritka az, amikor valami valóban új kerül terítékre. Nos, talán a Nike most talált egy rést, amivel villanthat valami újat: az UV érzékeny anyagok. Ha kíváncsi vagy mit tartogathat az innováció, akkor nyomj a továbbra!

Az első a piacon?

A válasz valójában az, hogy nem. Sőt, ami azt illeti nem is egy próbálkozás történt már a „színváltós” cipők megvalósítására. Nyilván ezek nagyobb része a customiserek kezei között valósultak meg. Kifejezetten például a sircastletees csapata ismert arról, hogy UV érzékeny festékkel dolgoznak.

A custom darabok mellett természetesen vannak gyárilag így készült modellek is, főleg kisebb startup-ok foglalkoznak ezzel a témával, de az adidas is dobott már piacra napfény hatására zöldülő Stan Smith-t. A nagy gyártók tehát igazából sosem próbálkoztak igazán UV érzékeny festékkel, ha pedig mégis, az gyorsan feledésbe merült.

Na, talán most ezen változtatna a Nike és a Staple Design.

Nike x Staple Design – új kollab?

A Staple Design, vagy az alapító, Jeff Staple neve sokak számára ismerősen csenghet, főleg azoknak akik követik a footwear/fashion világ eseményeit. Staple már párszor dolgozott együtt a Nikeval, csak hogy a legnívósabbakat említsem, például a Pigeon Dunk-okért ő a felelős.

jeff-staple-nike

Jeff Staple, a tervező a kollabok mögött

Úgy tűnik azonban, hogy a közös munka nem ért véget, ugyanis Staple az instagram oldalán osztott meg egy videót, melyen Shanghaiban, a Nike innovációs központjában dolgoznak valamin. Csekkoljátok:

UV érzékeny anyagok – ez lehet a jövő?

Szóval ahogy az a instás videóban is látszik, a lényeg az lenne, hogy a cipő, sőt a textil is UV fény hatására kiszíneződik, majd szép lassan visszafakul fehérré. Lehet ez egy klasszikus fehér Air Force, vagy egy póló, de a lehetőségek tárháza nyilván sokkal szélesebb ennél. Persze csak akkor ha Staple-nek és a Nike-nak sikerül valóban jól használható festéket és eljárást kikotyvasztani.  Ehhez aztán  kell egy UV lámpa, vagy egyszerűen az is elég ha kiállunk pár percre a napra, és máris egy teljesen más cipőben állunk.

No de mire jó ez? Inkább úgy gondolom különleges. Ha okosan használják, kifejezetten ötletes csavarokat lehet rejteni egy-egy sziluettbe, amellett, hogy új szögből világítja meg az anyagok jövőjét. Azt ugyan még nem tudjuk, hogy az új Staples kollab mikor lát napvilágot, de abban bízom, hogy sikerül a lehető legtöbbet kihozni az ötletből, hátha ezúttal sikerül szélesebb körben is felhasználni!

MisiTheOfficial

Az első sneakeremért még a szüleimnek könyörögtem, de ma már magamat kell győzködnöm, hogy ne minden pénzem cipőkre költsem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×