A sneaker piac 2017 augusztusában a Nike és az Off-White kollaborációjától volt hangos, amely nem volt más, mint a „THE TEN” kollekció. Az együttműködés nagyon erős sneakereket hozott a piacra, viszont 2019-ben úgy tűnik, hogy a kollekciót lezárják két Air Max 90-el. Kíváncsi vagy a részletekre? Katt a továbbra!
Abloh 2018-as éve
Nem csak a tavalyi évet, de az ideit is sikeresen zárhatja Virgil Abloh, ugyanis idén rengeteg különlegességet dobott a piacara. Ezekről itt bővebben is olvashattok. A chicagoi dizájner egyik legnagyobb dobását a jövő év első hónapjával lezárja két darab Air Max 90-es cipővel. Magyarázatot nem adott rá egyik cég sem, hogy miért is szakítják meg ezt a kollekciót. Sokan gondolhatnak arra, hogy Virgilnek más fontosabb dolga is lehet, ugyanis az idei évben ő lett a Louis Vuitton vezető designere. De az emberek egy része inkább csak úgy gondolja, hogy el akarják kerülni, hogy a Yeezy sorsára jusson bármelyik cipő – bár elég sok modell szeretne olyan sorsot, ahol az számít „kudarcnak”, ha nem azonnal és egymás kezéből kapkodják el a vevők a cipőt a release napján, hanem akár néhány napot is kell várni, míg sold out lesz a cipő 🙂
Air Max 90 “Desert Ore”
A „Sivatagi Ércre” keresztelt cipő nagyon sok újdonságot nem ad nekünk a „szokásos” Off-White koncepcióhoz képest. Ahogy a neve is árulkodik a cipő félkész, mint a kibányászott érc. Mégis benne van az a szépség, amit megszoktunk ettől a „hanyag” elkészítéstől. Maga a cipő nem nagyon tér el 2017-es megjelenéstől az ikonikus zip-tie kivételével. Ezt szokásosan csak rádobták a cipőre és a megszokott piros színtől eltérve egy halványkék színezést kapott, amit már láthattunk pár másik friss OW modellen is.
Air Max 90 „Black”
A „Black” nevet viselő AM90-es is a szokásos dekonstruáltság védjegyeit viseli – csak fekete színben. Virgil az utóbbi időkben egyre gyakrabban használja a fekete színt, ezt láthattuk már Preston vagy egy Blazeren is. Szerintem ezek közül ez az Air Max lett a legütősebb, ugyanis a színei és a levágásra váró(?) kék zip-tie tökéletes összhangban vannak.
Szomorú vég vagy új kezdet?
Az idei évnek ez egy nagyszerű kezdése lesz, viszont egy korszaknak a végét jelenti sajnos. Teljes mértékben úgy gondolom, hogy a sneaker piac rengeteget veszít ennek a kollekciónak a megszűnésével, de valahol jónak is látom. Egy teljesen új megközelítést ismerhettünk meg az Off-White x Nike cipőkkel, de át kell adni más művészeknek is a terepet. Akinek viszont hiányozni fognak a kollekció darabjai annak se kell bánkódnia, mert egy Air Max 97 restockról már adtak hírt. Ha viszont erre az Air Maxre fáj, a fogatok mindenképpen készítsétek a SNKRS appot, ugyanis ott tudjátok majd beszerezni ezt a 2 pár csodát.