Véleményem szerint a nyár az egyik legjobb időszak arra, hogy az elvetemült mintázatú, és rikító színű cipőinkkel vonuljunk végig az utcán a járókelők legnagyobb örömére. Ezt az alkalmat „kihasználva” a szintén olasz gyökerekkel rendelkező LC23 cég két Diadora sziluettet vett alapul a közös munkához. Ha kíváncsi vagy a részletekre, katt a továbbra.
Merem remélni, hogy a Diadora márkát senkinek sem kell bemutatni! Fiatal suhancként, ha meghallottam ezt a márkanevet, akkor 99%-ban a futballcipők ugrottak be nekem, holott elég kajla focitudással rendelkeztem, na mindegy… Viszont az utóbbi pár évben eléggé belehúztak és komoly saját színkombókat, valamint különböző kollabokat dobtak a piacra, hogy a különlegességet kereső sneakerheadek is megtalálhassák a számításaikat.
LC 23
Egy-két mondat erejéig engedjétek meg, hogy bemutassam az LC23 nevű márkát is. A 2010 decemberében alapított brand egy ember agyszüleményének tekinthető, aki az egyszerű, ám annál sokatmondóbb: „Handmade with Love” szlogent választotta. A márkanév az ötletgazda, Leo Colacicco monogramjából, valamint szerencseszámából alakult ki.
A kezdeti tervek még csak arról szóltak, hogy körültekintő odafigyeléssel és szakértelemmel tervezzenek illetve gyártsanak különféle ingeket, ám késöbb a brand terjeszkedni kezdett másféle irányba is, így kerültek kapcsolatba a szintén olasz Diadora céggel, mellyel így már a második „kollekciójukat” mutatják be.
LC23 x Diadora
A kollab vizuális koncepcióját az űr, illetve a Szaturnusz és maga a Föld inspirálta, ennek megfelelően az első modellnek az N9000 Socks-ot vették alapul, melyet két színkombóval láttak el. A szemet magával ragadóbb „Szaturnusz” modellnél feltűnőbb, rikító színeket vettek alapul, melyek kifejezetten jól állnak ezen a modellen, a cipőn átívelő szélesebb vonalak pedig a bolygó gyűrűjét hivatottak szimbolizálni. De ha esetleg ez nem lenne elég egyértelmű, a cipő sarokrészére bele is hímezték a planétát.
A Föld ihlette sziluett véleményem szerint kicsit extrémebb megjelenést kapott, ugyanis a természetet jelképező zöld részt póniszőrrel látták el. Nálam itt nem teljesen harmonizál a koncepció, szerintem sokkal jobban jött volna ki a dolog, ha a zöld szín nem lenne ennyire hangsúlyos, és a vizeket szimbolizálva több kéket használtak volna. A cipő sarokrészére hímzett golyóbisunk viszont kifejezetten jól mutat a rózsaszínes háttér előtt.
A második modellnek az Mi-Basket-et választották, ahol szintén égitestek kaptak főszerepet a külső megálmodásakor. A szürke és fehér/csontszínben érkező versenyző alapját szeretett Holdunk szolgáltatta, aminek apropóján a cipő sarkára még egy amerikai zászlós asztronautát is hímeztek.
A sötétebb tónust kapott sneaker érdekessége, hogy a sötétkék bőr felsőrészt valamint vörösesbarna talpat kompenzálva az orr felső részét átlátszó vinyl-ből (műanyag, bakelit) készítették el. Ez a modell a Mars bolygó égisze alatt született meg, melynek jegyeit csak kisebb utánajárással lehet felismerni.
Először is a többi modellnél is már-már központi helyet játszó sarokrészen felfedezhetjük a vas-oxid (Fe2O3) képletét, mely vegyületnek „köszönhető” a Mars vörösesbarna felszíne, melyet egy tisztább éjszakán akár szabad szemmel is láthatunk fényszennyezettségtől függően. A sokkal egyértelműbb nyomot a talpbetéten találhatjuk meg, ahol is szembekacsint velünk a vörös planéta.
Forrás: LC23 // Highsnobiety