Hallottál már Julian Gaines-ről? A srácról, aki mára már sztároknak tervez ruhákat? Aki custom Air Force-jaival lett híres? Ha már igen, akkor tudod, hogy a legkreatívabb fiatal művészek közé tartozik. Ha pedig most hallanál róla először, akkor itt az ideje, hogy megismerd! Mi sem jobb alkalom erre, mint az első hivatalos együttműködése a Nike-val! Ha kíváncsi vagy a művészre és az új Juwop x Nike kollaborációra, akkor klikk a továbbra!
Julian Gaines, avagy Juworkingonprojets
Első sorban fontosnak találtam pár szót szentelni az egész kollab mögött álló alkotónak. Julian Victor LaMarr Gaines, egy 26 éves törzsgyökeres Chicago-i srác: itt nevelkedett, ma már pedig itt él és alkot. Magát Ju-nak hívja, művészneve pedig Juworkingonprojects, vagy röviden Juwop.

Julian Gaines
Saját elmondása szerint már kicsi kora óta három dolog érdekelte: az olvasás, a sport, és a művészet. Julian 13 évesen döntötte el, hogy mindenképp a tervezéssel és a művészetekkel szeretne foglalkozni felnőtt korában, és már fiatalon saját ruhadarabokat, elsősorban pólókat tervezett, melyekre nagy hatással volt Chicago városának légköre, környezete.
A művésznek az internet hozta meg a globális hírnevet, hiszen kézzel festett és készített különleges Air Force-jai hamar felkapottak lettek a sneaker-imádók világában, egyre többen ismerték meg Ju különleges stílusát, sőt, az egyszerű, fehér AF-re festett színes-pipás verziója pillanatok alatt népszerű lett.

Julian klasszikus stílusa: a kézzel festett színes pipa
A népszerű munkái ellenére azonban a gyártók sokáig nem figyeltek fel rá. Egyedül a Jordan Brand nyújtott egy kis közreműködést akkor, amikor Julian elkészítette azt a Levi’s Jordan custom-jét, amivel aztán ismét berobbant a köztudatba.

Levi’s négyes, kicsit másképp
Juwop x Nike: Game Worn pack
Ezennel elérkeztünk a fő témánkhoz: a kollaboráció. Habár Ju korábbi munkáinak fő jellemzői a színes festések voltak, az igazi kollab új irányt vett: itt már nincsenek kézzel festett logók, kisatírozott márkajelzések, sőt, igen letisztult és egyszerű sziluetteket terveztek meg.
A 80-as évek két ikonját élesztették újra az együttműködés során: az egyik a Nike egyik igazi retro futócipője, az Air Vortex, míg a csomag másik darabja egy Sky Force 3/4, melynek különlegessége, hogy jóval a 11-es Jordan előtt már lakkfényű bőrt használtak rajta.

Nike Air Vortex „Game Worn”‘
Az Air Vortex egy szürkész-barnás színárnyalatban érkezik, anyagok terén hasított bőr és vászon a jellemző, de igazán különlegessé a Julian által kézzel rajzolt talpbetét, és a talpra írt felirat teszi.

A rajzolt talpbetét
A kollekció másik tagja a már említett Sky Force 3/4. Ez a modell két színben is érkezik, fekete, valamint világoszöld, „avocado” névre keresztelt swoosh-al is. Szintén fontos jellemzőik az egyedi talpbetét és a talpra került felirat.

Sky Force 3/4 – az első lakkfényű Nike
Amint azt már olvashattátok, a kollekció a „Game Worn” nevet kapta. Az ötlet onnan jött, hogy Julian olyan cipőket szeretett volna piacra dobni, melyek teljes mértékben az alkotást, a művészetet szolgálják. Olyan cipőket, melyekbe az ember csak bele ugrik, és az egész napi munka alatt kényelmesek, nem kell őket betörni, szokni, egyszerűen csak hordani. Erre utal a Game Worn elnevezés: mintha minden cipő már előre be lenne törve, hogy a viselőjének erre már ne legyen gondja.

Sky Force 3/4 „avocado” pipával
A mondanivaló: alkoss!
„Viseld ezeket a Nike-kat bármikor, amikor éppen alkotsz, vagy egy munkádon dolgozol. Fogadd be a nyüzsgését; érezd át a folyamatot, és alkosd meg saját utadat” – írja maga Julian, mint valamiféle használati utasítást. Azonban a felhívás nem fullad ki ennyiben. Julian igencsak a szívén viseli a fiatal tervezők, művészek sorsát.
Éppen ezért, a cipők megjelenésével párhuzamosan, a Nike-val karöltve egy kreatív tábort rendeznek Chicago-ban, a város legtehetségesebb tinédzser művészei számára, hogy ezáltal kapjanak lehetőséget a fiatalok stílusuk, művészetük fejlesztésére és bemutatására, valamint emellett 500 hátrányos helyzetű fiatal kap Th-oughts ösztöndíjat, amely lehetővé teszi az oktatásukat.
Ennek csúcspontjaként nyit majd meg július 21-én a Chicago-i Notre-ban a művészek pop-up üzlete, ahol a különleges Juwop x Nike kollekció is megvásárolható lesz.
Hír és képforrásaink a sneakernews.com és a Notre voltak.