Az év cipőtervezője Rihanna

Rihanna és a Puma közös munkája tavaly kezdődött, amikor az énekesnőt kreatív igazgatójául választotta a német sportszergyártó. Természetesen nem újdonság, hogy egy-egy híresség foglalhatja el ezt a széket, azonban arra már többek kapták fel fejüket, hogy az év cipőtervezőjének járó elismerést 2016-ban az énekesnő kapta Puma Creeper modelljéért. A tovább után bemutatjuk az énekesnő és a Puma, illetve a díjat a márkának kivívó, Creepert.

Újabb híresség az év cipőtervezője

Újabb híresség az év cipőtervezője

Fenty vs. Yeezy

A Fenty idén a Yeezy felé kerekedett, hiszen Kanye West tavalyi győzelme után a 2016 cipőtervezőjének járó díjat a barbadosi énekesnő veheti át. Rihanna és a Puma együttműködése szintén 2015-ben kezdődött de a közös munka gyümölcse úgy tűnik idén érett be igazán.

A Puma Fenty egy egészen új irányt adott a márkának, hiszen a sportszergyártók közül kiemelkedve, az adidas után szabadon, a street style-t követően a divathetek kifutóin is be tudott mutatkozni. Az énekesnő tökéletes választás volt az új irány kreatív igazgatói székébe, hiszen az énekesnő már az év stílusikonjának járó díjat is magáénak mondhatja, így vitathatatlanul van érzéke a divathoz, ami idén ismét beigazolódott.

2014-ben az énekesnő lett az év stílusikonja

2014-ben az énekesnő lett az év stílusikonja

Az ihletet a művészeti korszak adja

Riri kollekcióinak rendszerint egy-egy művészeti korszaka adja az ihletet. New York-ban debültált ruháit a sötét gótika inspirálta, majd ősszel divatbemutatójával Párizsba költözött, ahol a barokk és rokokó stílusjegyeiből merítve egy „modern Marie Antoinette”-t idéző show-val lepte meg a divathetek közönségét. Az érdeklődés töretlen munkája iránt, így nem is mondhatjuk, hogy meglepődtünk legújabb díján.

Rihanna Puma x Fenty vonala egyre sikeresebb

Rihanna Puma x Fenty vonala egyre sikeresebb

RIHANNA Az első női díjazott

Az énekesnő egyébként az első nő, aki ebben az elismerésben részesül, talán ez is ékes bizonyítéka annak, hogy a sneaker kultúra a nők körében is egyre népszerűbb. A barbadosi szépség a Puma számára tervezett Creeper modellel vívta ki a cipőfront Oscarjának is nevezett díjat.

A magasított talprészű cipő, a maga egyszerűségével és természetesen Rihanna nevével fémjelezve a kifutóról kezdve hódította meg a sztárvilág krémjét, majd a street style szerelmeseit. Sokszor említettük már az egyszerűség elvében rejlő nagyszerűséget, ami idén ismét bebizonyosodott a Creeper sikerét látva. Természetesen a modell már számos színállásban megjelent, sőt az idei trendeket követve vagy éppen diktálva még bársonyba is öltözött.

Az "év cipője" 2016-ban a Puma Creeper lett

Az „év cipője” 2016-ban a Puma Creeper lett

 

nojemi

Vallom, hogy egy jól megválasztott cipő a legegyszerűbb szettet is tíz pontossá varázsolja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×