A Tubular modellek és a Yeezy láz után nagyon vártunk már egy új adidas Originals sziluettet, ami tovább hergeli a kedélyeket a sneaker piacon. A múlt héten meg is érkezett a nagyágyú az NMD személyében, melyet rögtön el is kezdtek isteníteni és ugyanakkor erőteljesen kritizálni is a golyóbis sneakerheadjei, főleg messziről jellegzetes kocka elemei miatt. A cipő mögött azonban jóval több, komoly technológia és történelem húzódik, aminek érdemes utána menni.
A new yorki bemutatót követően szombat hajnalban kezdődött meg az értékesítés és a legnagyobb webshopokban 8-10 perc alatt kerültek lefosztásra a virtuális polcok. Ezek alapján hatalmas siker az NMD Runner PK, melyet többek között futurisztikus felépítésének köszönhet. A cipő Boost talpakon nyugszik, amiről az, aki húzott már UltraBoostot a lábára tudja, hogy az elérhető talán legkényelmesebb talpszerkezet a földön. A Boost szemcsék és a talpunk között minimális réteg található csak az NMD-ben. A kényelem mellett az illeszkedést is szolgálja a Primeknit felsőrész zokni jellegű ölelése, aminek megjelenése rögtön az első pont, ahol elválnak a vélemények design szempontjából.
Minőségi és technológiai oldalról tökéletes az NMD felépítménye, csakis az egyedi ízlés fogja meghatározni, hogy az elsők között akarjuk-e megkaparintani a cipőt, vagy sem. A sneaker sok történelmi utalást visel magán az adidas tervezőasztaláról. A jellegzetes kék és piros elemek a Micro Pacer és a Boston Super modellekről származnak, melyek a 80-as évek közepén hatalmas ujításnak számítottak. Különleges időszak volt ez, amikor minden második mozifilm azzal foglalkozott, hogy mit hoz majd a technika fejlődésével a nem is olyan távoli jövő. A Micro Pacer beépített microcomputerével olyan adatokat mért, mint a megtett kilométerek száma, átlagtempó, vagy az elégetett kalóriák száma. Mai szemmel ez nem hangzik hatalmas extraként, de a 80-as évek közepén valódi ritkaságnak számított.
Az NMD igazán igényesen építkezik az adidas kollektív történelméből és kombinálja a retro elemeket legjobb technológiai ujításaival, akárcsak a nemrég napvilágott látott EQT megjelenéseknél. Jövőre mindkét modell tovább emeli majd a tétet, amit alig várunk!